Matheus Fernandes Siqueira (Itaboraí, Brazília, 1998. június 30. –) brazil utánpótlás-válogatott labdarúgó, a RB Bragantino játékosa.
Pályafutása Matheus Fernandes Itaboraí városában született. Pályafutását a Botafogo akadémiáján kezdte. Először Jair Ventura hívta meg a felnőtt csapat keretébe, a 2016-os szezont megelőzően. Az év végén új, 2019 nyaráig szóló szerződést írt allá a klubbal.
2017. január 28-án mutatkozott be az első csapatban a cariocai állami bajnokság aktuális fordulójában. Négy nappal később a chilei Colo-Colo ellen a Copa Libertadoresben is bemutatkozhatott. A bajnokság során 40 alkalommal lépett pályára, és bajnoki címet ünnepelhett a szezon végén a csapattal. 2018. május 10-én szerezte első gólját a felnőttek között a Copa Sudamericanaban, a chilei Audax Italiano ellen.
2018. december 19-én Fernandes ötéves szerződést írt alá a Palmeirasszal. A többszörös felnőtt válogatott Felipe Melo és Bruno Henrique mögött csupán 11 alkalommal kapott játéklehetőséget, többnyire miután egy másik posztriválisa, Fernandes Moisés Kínába igazolt.
2020. január 31-én a Barcelona szerződtette, majd azonnal kölcsönadta a Real Valladolidnak. A katalán csapat színeiben egyetlen tétmérkőzést játszott, 2020. november 24-én csereként állt be a a Bajnokok Ligájában a Dinamo Kijev elleni találkozón. 2021 ápriliosában Spanyol Kupa-győztes lett a Barcelonával. A döntőben ugyan nem lépett pályára, de nevezve volt a kupasorozat több mérkőzésére is, így ő is a kupagyőztes csapat tagjának számított.
2021. június 29-én a Barcelona felbontotta a szerződését, ő pedig visszatért a Palmeirashoz.
A 2022-es szezont az Athletico Paranaense, míg a 2023-ast a RB Bragantino csapatainál töltötte kölcsönben.Seja bem-vindo, Matheus Fernandes!Bragantino oficializa contratação de Matheus Fernandes, volante do Palmeiras 2025. április 27-én a Santos ellen 100. tétmérkőzésen lépett pályára a klub színeiben.Matheus Fernandes completa 100 jogos pelo Red Bull Bragantino e recebe homenagem especial
Sikerei, díjai Botafogo A cariocai állami bajnokság győztese: 2018
Barcelona Spanyol Kupa-győztes: 2020–21
Palmeiras Copa Libertadores győztese: 2021
Jegyzetek
További információk Matheus Fernandes adatlapja a Transfermarkt oldalon
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Botafogo FR labdarúgói Kategória:A Palmeiras labdarúgói Kategória:A Real Valladolid labdarúgói Kategória:A CA Paranaense labdarúgói Kategória:A CA Bragantino labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Élő személyek