É. Kiss Sándor (született: Kis Sándor, Hajdúhadház, 1914. február 5. – Debrecen, 1984. július 7.) magyar pedagógus, nyelvész, főiskolai tanár.
Élete É. Kiss Sándor Kis József és Salánki Róza gyermekeként született, négygyermekes kisparaszti családban. Kisbirtokos apja tizenkét holdon gazdálkodott. Az elemi iskolát szülővárosában végezte, majd a Debreceni Református Kollégium diákja lett, 1933-ban érettségizett. Tanárai közül nagy hatással volt rá Zsigmond Ferenc, aki magyart és latin nyelvet oktatott. Az ő hatására iratkozott be a debreceni Tisza István Tudományegyetem magyar-latin szakára, ahol Bakó Elemérrel, Imre Samuval és Balassa Ivánnal együtt Csűry Bálint tanítványa volt.
1940-ben szerezte meg a diplomáját, és Hajdúböszörményben kezdett tanítani, majd a kisújszállási református gimnázium tanára lett. Rövidesen behívták katonának, majd hamar hadifogságba esett. A második világháborút követően a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola igazgatója lett, ahol Öveges Józseffel, Hahn Istvánnal, Haraszty Árpáddal és Péter Rózsával dolgozott együtt, majd a debreceni tankerületi főigazgatóság munkatársa volt.
1955-től 1957-ig a debreceni Városi Tanács Művelődési Osztályán dolgozott, ezután a debreceni Tanítóképző Főiskola igazgatóhelyettese lett. 1964-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1975-ben vonult nyugdíjba, de tudományos munkásságát haláláig folytatta. Számos folyóiratban jelent meg publikációja, a hadházi nyelvjárással, valamint a helynévkutatás és nyelvművelés témakörével foglalkozott. 1984-ben hunyt el Debrecenben.
Lánya É. Kiss Katalin Széchenyi- és Bolyai-díjas nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, unokája Zétényi Tamás csellóművész.
Jegyzetek
Források
Magyar életrajzi lexikon Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
Kategória:Hajdúhadháziak Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Magyar Királyság katonái a második világháborúban Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek