Budu Zivzivadze (grúzul: ბუდუ ზივზივაძე; Kutaiszi, 1994. március 10. –) grúz válogatott labdarúgó, a Heidenheim játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Nyolc éves korában kezdett el focizni, de gyerekként évekig sakkozott is. Végül a két sport közül az előbbit választotta, és szülővárosának csapatánál, a Torpedo Kutaiszinál kezdett edzésekre járni. 14 éves volt, amikor a fővárosba, Tbiliszibe költözött, ahol először az FS 35 nevű sportiskolába járt. Később a Dinamo Tbiliszi akadémiáján nevelkedett, a felnőtt csapatban 2014 szeptemberében mutatkozott be egy grúz bajnoki mérkőzésen. 2015 és 2016 között a Szamtredia játékosaként negyven bajnoki mérkőzésen huszonhét gólt szerzett és gólkirály is lett. 2017 és 2018 között a dán élvonalbeli Esbjerg csapatában futballozott.Esbjerg fritstiller georgisk angriber, bold.dk, 2019. január 29. 2019 júliusában szerződtette őt a magyar élvonalbeli Mezőkövesd csapata. Harminckét bajnokin nyolc gólt szerzett a 2019-2020-as szezonban, ezzel csapata legeredményesebb játékosa volt a bajnokságban, és bejutott együttesével a Magyar Kupa döntőjébe is, ott azonban a Budapest Honvéd jobbnak bizonyult a Mezőkövesdnél. 2020. július 10-én a MOL Fehérvár szerződtette.
Újpest 2022. február 11-től kölcsönben volt az Újpest játékosa. 2022. február 20-án a MOL Fehérvár elleni idegenbeli mérkőzésen gólt szerzett, csapata 2–1-re győzött. A szezon végére az Újpest házi gólkirálya lett 11 góllal.
Újra a Fehérvárban 2022. július 21-én a labdarúgó Európa-konferencialiga 2. selejtezőkörében – csereként beállva – gólt lőtt az azeri Qabala ellen 4–1-re megnyert hazai mérkőzésen. Július 28-án a Qabala elleni konferencialiga visszavágón is gólt szerzett. Augusztus 4-én és 11-én, a moldáv Petrocub Hincesti elleni mindkét Európa-konferencialiga mérkőzésen eredményes volt, a hazai mérkőzésen egy, a visszavágón 2 gólt lőtt. Augusztus 18-án Kölnben az Európa-konferencialiga főtáblájáért folyó párharc első mérkőzésén (2–1) gólt fejelt. A 4. forduló pótlásán (2022. október 10.) hazai pályán az Újpest elleni vesztes mérkőzés (0–1) lefújása után mezt cserélt korábbi csapattársával, Vincent Onovóval, és már a kicserélt lila-fehér dresszben hagyta el a pályát. Másnap emiatt száműzték az első számú csapatból. November 6-án a MOL Fehérvár II Nagykanizsa elleni NB III-as meccsén a 29. percben vállsérülést szenvedett, 10-én megműtötték, a rehabilitációs munkát hat hét múlva kezdheti el.
Karlsruher 2023. január 31-én két és fél évre írt alá a német Karlsruher csapatához.Németország: megvan Zivzivadze új csapata – hivatalos Első gólját 2023. május 21-én a Kaiserslautern csapat ellen szerezte. A 2024–25-ös szezonban őszi gólkirály lett a 2. Bundesligában 12 góllal.
Heidenheim 2025. január 3-án jelentették be, hogy a Bundesligában szereplő Heidenheim kivásárolja a szerződéséből a grúz csatárt.
A válogatottban Többszörös grúz utánpótlás-válogatott, tagja volt a 2013-as U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon szerepelt grúz keretnek is. A felnőtt válogatottban 2017. január 23-án mutatkozott be Üzbegisztán ellen. 2024. május 22-én Willy Sagnol szövetségi kapitány kihirdette a 26 fős Európa-bajnoki keretét, amelyben ő is szerepelt.
Statisztika A válogatottban Grúzia ÉvMérk.Gólok2017202018202021402022732023822024113202560202620Összesen428
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Szamtredia Grúz bajnok: 2016 Mezőkövesd Magyar Kupa ezüstérmes: 2020 Fehérvár Magyar bajnoki bronzérmes: 2020–21
Egyéni Grúz gólkirály: 2016, 2018
Jegyzetek
Források
Kategória:Grúz labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1994-ben született személyek Kategória:A Dinamo Tbiliszi labdarúgói Kategória:Az Esbjerg labdarúgói Kategória:A Mezőkövesdi SE labdarúgói Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Karlsruher SC labdarúgói Kategória:A Heidenheim labdarúgói Kategória:A Dán Szuperliga labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB III labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Magyarországon játszó külföldi labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:Kutaisziek Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói