Leffler Béla (Nyíregyháza, 1887. október 28. – Stockholm, 1936. november 8.) író, műfordító, művészeti író, középiskolai tanár, majd egyetemi magántanár.

Élete Magyarországon működött tanárként, majd 1919-ben Svédországba költözött, ahol követségi sajtóelőadó lett. Itt komoly szolgálatokat tett a magyarságnak azzal, hogy megalapította a stockholmi Svéd–Magyar Társaságot. Svéd születésű felesége segítségével svédre fordított több magyar regényt (Herczeg Ferenc, Bíró Lajos stb.) és Madách Imre Az ember tragédiáját (1936). 1922-ben svéd nyelvű magyar antológiát adott ki, illetve Svédország és Norvégia területén több magyar képzőművészeti kiállítást is rendezett. Magyarra fordította ugyanakkor Selma Lagerlöf és August Strindberg néhány alkotását.

Művei Magyar vonatkozású német népénekek 1556 – 1197 (Bp., 1910); Petőfi Svédországban (Nyíregyháza, 1912); A nyírbátori református templom (Bp., 1916); Az újabb svéd líráról (Debrecen, 1923); Ungern i kultur och historia (Ch. Pierre Backmannal, Stockholm, 1924); Lagerlöf Zelma (Debrecen, 1927); Ungersk Konst (Stockholm, 1928).

Források Pintér Jenő magyar irodalomtörténete – képes kiadás, Budapest, Franklin-Társulat, 1928, II. kötet, 220–221. o.

Jegyzetek

Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1936-ban elhunyt személyek