A József nádor emlékmű vagy József nádor szobor Johann Halbig alkotása, amit a József nádor téren 1869. április 25-én avattak föl.
Az emlékmű leírása bélyegkép|balra|A meißeni Brück & Sohn művészeti kiadó képeslapja, 1903 A József nádor téren álló bronzszobor önmagában magas, ezt a Schlick-féle Vasöntödében készítették el. Mauthauseni gránitból készült talapzata a lépcsőkkel együtt , így az emlékmű teljes magassága . A vaslánccal körülvett emlékmű megvalósításának összköltsége 1857-ben volt.
József nádor a Magyar Királyi Szent István-rend díszöltönyében látható – amit külön elküldtek a művésznek, hogy pontosan ábrázolhassa –, az Aranygyapjas rend jelvényeivel, bal kezét csípőjére téve, jobbjában kalpagját tartva. Érdekessége, hogy 1812. november 8-án használták utoljára hivatalosan a rendi díszöltönyöket, ezt követően csupán művészi ábrázolások elkészítéséhez kölcsönözték ki azokat a rend tagjainak, később ez a gyakorlat is megszűnt. Néhány ruhát azonban még kiállítottak tanulmányozás céljára művészek számára.Mezey Barna: Előadói konferencia a Kossuth Klubban a Szent István Rend történetéről (93–95. o.), Levéltári Szemle 35. évf. 3. szám - 1985. A bronzszobor kiöntéséhez mintegy 85 mázsányi ércet használtak fel.
A feliratok a talapzatra rászögezett aranyozott bronzbetűkkel készültek. Ezek a következők: +
Mivel a szobrot csak 1869-ben leplezték le, voltak javaslatok a latin szöveg helyére, de végül az eredeti 1860-as szöveget hagyták meg az emlékmű avatásakor.
Története Előzmények bélyegkép|A tér Rudolf von Alt rajzán 1845-ben a Szél (később Nádor) utcával József nádor ötven éven „híven és erős kézzel” kormányozta az ország közügyéit. Sokat tett Pest szépítéséért és fejlődéséért. Érdemeit a Magyar Országgyűlés külön törvényben örökítette meg.
1847. január 13-án bekövetkezett halála után, már január 21-én megalakult Rottenbiller Lipót, Pest város alpolgármesterének elnöklete alatt a József-emlékegyesület és megindult a gyűjtés, maradandó emléket állítsanak a nádornak. A város minden rétege képviselve volt. Rottenbiller elnöklete alatt az egyesület harminchat tagú választmánya irányította a gyűjtést, akik már az alakuló ülésen összeadtak háromezer forintot.
1847. júliusára, mikor a helytartótanács rendeletben tudatta az egyesület alapszabályainak legfelsőbb királyi jóváhagyását, hogy az emlék-terv a megvalósítása előtt felterjesztessék, két párt keletkezett. Temes megye azt indítványozta, hogy tekintettel a nádor országos érdemeire, országos emléket kell állítani és nem voltak hajlandók a Pest városa által állítandó emlékre áldozni. A választmány végül meggyőzte a közönséget arról, hogy a nádor előtt Pest városa fejlesztéséért a város lakosságának kell leróni háláját, a nemzet pedig emlékére országgyűlésileg alapítson valamely nagy intézményt.
A következő nagy kihívást a szobor elkészítése jelentette. Ekkor érkezett egy levél, amiben Schwanthaler Lajos müncheni szobrász ajánlkozott, aki anyagi áldozatot is hozott volna, hogy ő alkothassa meg az emlékművet. Egy kétszeres életnagyságú bronzszobrot javasolt. Három tervrajzot is készített. A választmány fel is állította eredeti nagyságú lovas szoborrajzot a József-piacon (ekkor még így hívták a teret), hogy a szobor valódi viszonyát összehasonlíthassák a tér arányaival. Ezután elküldték Schwanthalernek a nádor vonásait megörökítő gipsz halotti maszkot, a lószerszám, nyereg és ruházat rajzait, hogy a művész hozzáfoghasson a szobor mintázásához. Az emlékmű létrehozását azonban megakadályozták az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményei. A szoborbizottság 1848. június 21-én tartotta utolsó ülését, ekkorra gyűlt össze. 1848. végén Schwanthaler is meghalt. Szobormintáját 1868-ban a müncheni Schwanthaler-múzeumban állították ki.A Schwanthaler múzeum (3. old.), Fővárosi Lapok Fővárosi Lapok 5. évf. 158. szám - 1868. július 11. (online: adtplus.arcanum.hu)
A leverését követő önkényuralmi korszakban tilos volt személyt ábrázoló szobrok állítása.Feiszt György: "Memento Sabariae" - A kultúra és a tudomány emlékeinek őrzése Szombathelyen a 19-20. század fordulóján, Családi és közösségi ünnepek Vas vármegyében a 16-20. században, Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7., library.hungaricana.hu - 2015.
A szobor ügye 1853-ban került újra napirendre. Ekkor a városi községtanács karolta fel ez ügyet és egy bizottmányt küldött ki a tervek és költségvetések bemutatására és a megfelelő javaslattételre, de az ügy állásának kijelentésén kívül nem tudták a szoborállítás ügyét előrébb mozdítani. 1857-ig ismét függőbon maradt, amikor is Albrecht főherceg, Magyarország kormányzója parancsára újra megindultak a tárgyalások Pest város hatóságánál, miután a császári-királyi helytartótanács arra utasította Conrád Gusztáv főpolgármestert, hogy terjessze fel a szoborra vonatkozó összes iratot és tegyen jelentést az addig történtekről. Minthogy ekkor a szoboralap nem volt elégséges, őfelsége az állampénztárból hozzájárulást engedélyezett.
Ekkor pályázat hirdetésének mellőzésével Johann Halbig müncheni szobrászt bízták meg a szobor mintájának elkészítésével. A király kívánsága az volt, hogy álló alak készíttessék a Szent István-rend díszöltönyében, amit az Aranygyapjas rendjellel díszít. A művész tiszteletdíját állapították meg. A szerződést 1857. november 24-én kötötték meg.
1858 augusztusában, amikor a szobor agyagmintája elkészült, a helytartótanács egy bizottmányt küldött ki Münchenbe, melynek tagjai Conrád Gusztáv főpolgármester, Perger Ignác, Wieser Ferenc községi tanácsosok és Barabás Miklós akadémiai festő voltak. A mintát egyhangúlag elfogadták, de mivel arca nem hasonlított eléggé, Barabás rajzai és észrevételei után Halbig bizonyos változtatásokat végzett a szobron, s megkapta az első tízezer pengő forint részletet is.
A gipszmintát 1858. szeptember 24-én szállították a müncheni királyi ércöntődébe. Az emlékmű 1859 végén elkészült, majd Pestre szállították.
Közben – bár Széchenyi István már 1832-ben szóvá tette a választott polgárság ülésén, hogy a József-teret parkká kell átalakítani, – a készülő József nádor emlékre való tekintettel 1857-ben Pec Ármin, ludoviceumi főkertészt bízták meg a szobrot körülvevő kert kivitelével, viránnyá alakításával.Budapesti hírharang, Hölgyfutár 8. évfolyam 156. szám - 1857. július 11. (online: adtplus.arcanum.hu
1860 márciusában kezdték meg a szobor felállításának előmunkálatait. Az alapozás elkészítése után elhelyezték a talapzatul szolgáló gránittömböket is, mivel ekkor még az volt a terv, hogy a szobrot az év májusában leleplezik.
A bronzszobor 1860. május 5-én, hajón érkezett Pestre, azonban felállítását és a leleplezési ünnepélyt felsőbb rendeletre bizonytalan időre elhalasztották, így azt egy nagy ládában a régi pesti városháza udvarán helyezték el.
Heckenast Gusztáv kiadásában még 1865-ben megjelent a Nádor emlék című díszmű is a nádor arcképével.
A felállítás Johann Halbig alkotása már 1860-ban a városban volt, de csak 1868-ban állították föl a téren, s 1869. április 25-én az egész udvar jelenlétében leplezték le. Először 1860 májusában akarták fölállítani az emlékművet,József főherczeg nádor érczszobra, Vasárnapi Ujság 7. évf. 27. szám, epa.oszk.hu - 1860. julius 1. de előbb politikai okokból halasztották el, majd azon ment a vita, hogy merrefelé nézzen a nádor szobra. A pesti szoborbizottság azt akarta, hogy a Duna felé – mivel a Szépítő Bizottság, amelynek a nádor elnöke volt, a Lipótvárost építette meg –, míg a szobor megalkotója azt kívánta, hogy a régi harmincad-hivatal, vagyis a Belváros – vagyis az 1847-ben leégett Német SzínházPásztor Mihály: A százötven éves Lipótváros (Hild János plánuma/József nádor tervezete 84. old., A színház 138. old., Parkok és terek 194-199. old.), Budapesti Statisztikai Közlemények 93. kötet 4. szám - 1940. (online: adtplus.arcanum.hu) – felé nézzen, s végül ez a szándék lett a győztes.Hevesi Lajos: Budapest és környéke (1873), Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45., library.hungaricana.hu - 2004. ősz 1868 májusában a Szent István-rendi díszköntös miatt, mivel azt Magyarországon sohasem viselte, még az is felmerült, hogy új szobrot készíttessenek,József nádor szobrának felállítása (3. old.), Fővárosi Lapok 5. évfolyam 119. szám - 1868. május 23. (online: adtplus.arcanum.hu) szeptemberben pedig azon is vita kerekedett, hogy az emléken milyen nyelvű (latin és magyar) felirat legyen. Volt olyan terv, hogy az 1848. első törvénycikket véssék talapzatra, amely a nádor érdemeiről szól. Ekkor határozták el azt is, hogy e szavak is szerepeljenek rajta: „Pest ujjáalapitója”, mivel a nádor, mint a szépítési bizottmány elnöke, nagy befolyással volt Lipótváros keletkezésére is és olyan is.A múzeum igazgatójánál közelébb tanácskozás volt (3. old.), Fővárosi Lapok 5. évfolyam 206. szám - 1868. szeptember 8. (online: adtplus.arcanum.hu)Pestvárosi közgyűlés: A József nádor szobor ügyébeni jelentés (8. old.), Pesti Napló 19. évfolyam 5518. szám - 1868. szeptember 18. (online: adtplus.arcanum.hu)József nádor emlékszobrát illetőleg (3. old.), Pesti Napló 19. évfolyam 5529. szám - 1868. október 1. (online: adtplus.arcanum.hu) Októberre határozott végül a városi tanács – bár Aul József városi képviselő 1000 forintot ajánlott föl, hogy a szobor talapzatán levő latin föliratot eltávolítsák, és helyébe mást illesszenek –, hogy a latin fölirat marad meg, mivel az ércbetűket szegekkel erősítették a márványhoz, ezért nyomait nem tudnák elfedni, de a többi három oldalra magyar föliratot helyeznek el. Egyikre a nádorságának évszámait helyezték volna, a másik nádorrá választatásának dátumáról, a harmadik oldal felirata pedig mint Pest újra alkotójáról emlékezik meg.József nádor emlékszobrának (3. old.), Fővárosi Lapok 5. évf. 232. szám - 1868. október 9. (online: adtplus.arcanum.hu) / József nádor szobrának feliratai felöl már határozott a városi tanács (4. old.), Fővárosi Lapok 5. évf. 234. szám - 1868. október 11. (online: adtplus.arcanum.hu)
Aztán 1868 novemberében készültek megtartani a leleplezést, így a szobrot már e hónap 1-jén fel is állították,József nádor szobrát már a talapra helyezék (3. old.), Fővárosi Lapok 5. évfolyam 252. szám - 1868. november 1. (online: adtplus.arcanum.hu) azonban a király kívánságára, a zord idő miatt a következő év tavaszáig ismét elhalasztották az eseményt.
bélyegkép|A József-szobor leleplezési ünnepélye (a Vasárnapi Ujság illusztrációja) Miután az ünnepély programját a belügyminisztérium jóváhagyta, végül az uralkodó 1869. április 25-ére tűzte ki a leleplezést. A környező épületeket és az egész teret kidíszítették az alkalomra nemzeti lobogóval, a megyék és főbb városok címereivel, virággal és „zöldséggel”. A szobor talapzatát nemzeti színű girlandokkal vonták be, a szobrot fehér vászon lepel takarta. Előtte mintegy öt lépésnyire kialakított vörös mennyezet alatt rögtönzött kápolna, ettől nem messze a fejedelmi pár és a főhercegek részére készített emelvényes vörös sátor volt.
Aznap a díszőrségül kirendelt katonaság már jóval tíz óra előtt kordont húzott az ünnepély tere körül, ahova ezután már csak a polgári bizottság által kiosztott jegyekkel lehetett bejutni. Ezek két helyre szóltak, a vörös színűek a sétány-utcákra, a fehérek a tér belsejére engedtek szabad bemenetelt. A képviselő- és főrendiház tagjai, az Akadémia és a Kisfaludy Társaság, a testvérvárosok díszküldöttségei, magas polgári és katonai tisztviselők, csillogó díszruhába öltözött mágnások stb. tizenegy óra körül már elfoglalták helyeiket a sátor mindkét oldalán, melynek közvetlen szegélyét a miniszterek képezték.
Pontban tizenkét órakor díszhintókon érkezett meg I. Ferenc József és Sisi, Lajos Viktor, Albrecht és József főhercegek kíséretében, akiket a sétány bejáratánál a polgári bizottmány fogadott. A sátorig vezető szőnyeg két szélén fehér ruhába öltözött, kezeikben virágbokrétákat tartó leánykák képeztek sorfalat. A fejedelmi pár az ünnepség végéig állva marad (noha két karos széket készítettek nekik elő).