Rade Krunić (Foča, 1993. október 7. –) bosnyák válogatott labdarúgó, az AC Milan játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban A Fočában született Krunić pályafutását a helyi Sutjeska csapatában kezdte. A 2012-2013-as szezonban mutatkozott be a felnőttek között, majd a következő idény előtt a szerb Donji Srem játékosa lett.

2014 augusztusában az olasz Hellas Verona szerződtette, de fél évre azonnal kölcsön is adta volt csapatának. 2015 januárjában Krunić nem jelent meg a Veronánál és mivel csapatát hollétéről se ennek okáról nem tájékoztatta, az olasz csapat panaszt nyújtott volna be az UEFA, illetve a FIFA illetékeseinél, végül azonban a Donji Srem fizetett kártérítést a veronaiaknak.

2015 január 30-án a Borac Čačak igazolta le Krunićot, annak ellenére, hogy a játékos már aláírt a Crvena zvezdához. A Donji Srem panaszt nyújtott be az üggyel kapcsolatban a szerb szövetségnek, és többször is bírálta a FIFA döntéshozóit, amiért azok nem léptek fel a játékossal szemben a Verona-üggyel kapcsolatban. Az Crvena zvezdához való átigazolás Krunić ügynöke, Stevan Stojanović miatt hiúsult meg, miután az elállt az üzlettő, mert a Borac Čačak több jutalékot fizetett a számára Krunić megszerzését követően.

2015. július 1-jén az olasz Empoli igazolta le Krunićot, aki október 4-én, egy Sassuolo elleni bajnokin mutatkozott be új csapatában. A hónap végén, a Genoa 2–0-s legyőzésekor első gólját is megszerezte az Empoliban.

2017 októberében meghosszabbította a szerződését 2021 nyaráig. 36 bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett a csapatban, amely megnyerte a másodosztály, a Seria B küzdelmeit és visszajutott az élvonalba.

2018. december 1-jén játszotta századik bajnoki mérkőzését a csapatban, amelyen gólt lőtt és gólpasszt adott a SPAL ellen.

2019. július 8-án ötéves szerződést írt alá az AC Milannal.

A válogatottban Az U21-es válogatottban 2013 és 2014 között nyolc alkalommal lépett pályára.

A felnőtt válogatott keretébe először 2015 novemberében hívták meg először, és 2016. június 3-án mutatkozott be a nemzeti csapatban egy Dánia elleni felkészülési mérkőzésen.

2019. március 23-án, az Örményország elleni Európa-bajnoki selejtezőn első gólját is megszerezte a válogatottban.

Statisztika Klubcsapatokban 2019. május 12. KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólSutjeska Foča2012–13First League of RS15330–183Donji Srem2012–13SuperLiga132––1322013–14SuperLiga27220–292Donji Srem2014–15SuperLiga11110–121Összesen51530–545Borac Čačak2014–15SuperLiga132––132Empoli2015–16Serie A15110–1612016–17Serie A32210–3322017–18Serie B36500–3652018–19Serie A33510–345Összesen1161330–11913Karrier összes1952390–20423

A válogatottban 2019. március 26-án frissítve. VálogatottÉvPályára lépésGólBosznia-Hercegovina201610201720201850201921Összesen101

Gólja a válogatottban Az eredmények minden esetben Bosznia-Hercegovina szempontjából értendőek. GólDátumHelyszínEllenfélEredmény a gólt követőenVégeredményVersenysorozat1.2019. március 23.Grbavica, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina Örményország1–02–12020-as Európa-bajnoki selejtező

Sikerei, díjai Empoli Olasz másodosztály bajnok: 2017–18

AC Milan Olasz bajnok: 2021–22

Jegyzetek

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Bosnyák labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Empoli labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek