A Sorok család régi magyar nemesi család, amely Győrből, Győr vármegyéből ered és több vármegyébe elszármazott.

Története A Sorok család a Boros családdal együtt I. Lipót magyar királytól 1688. szeptember 2-án Győr vármegyében kapott címeres nemeslevelet. A címerszerzők Boros Márton és fiai, Mihály és István, valamint Sorok György, annak fia György, Sorok János, annak fia Sámuel, Sorok Péter és Sorok István, akik Boros Márton féltestvérei voltak. Nemességüket Győr vármegye 1688. december 29-én tartott közgyűlésén hirdették ki. A család tagjai több vármegyébe is elszármaztak, ahol a család több tagja helyi és megyei tisztségeket viselt.

György főága

Sorok György kovácsmester volt. Testvérével, Péterrel együtt előbb Mórra költözött, ahol a Hochburg család szolgálatában álltak. A két testvér nemességét Fejér vármegye 1694. szeptember 20-án Székesfehérváron tartott közgyűlésén hirdették ki, miután Hochburgné tiszttartója ellentmondását visszavonta.Sorok Péter és Sorok György nemességének kihirdetése. Fejér vármegye, 1694. szeptember 20. Sorok György később Szilsárkányban telepedett meg. Györgynek három fia volt György, István és János.

György ága Sorok György Pestre költözött, ahol katonaként Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye szolgálatába állt. Nemeslevelét a vármegye 1724-ban tartott nemességvizsgálatakor mutatta fel.Sorok György nemességvizsgálata 69. bejegyzés, 1724. Fia, István (Pest, 1722. július 04.Soros István születési bejegyzése, Pest Belvárosi plébánia rk. egyházközség születési anyakönyve, 695/1722. folyószám - ) szintén vármegyei katonaként szolgált, majd családjával Bács-Bodrog vármegyébe Szivácra költözött. Győr vármegye 1756. március 10-én állított ki részére nemesi bizonyítványt. István fia, András (Zombor, 1752. december 31. - Bácsszentiván, 1829. augusztus 09.),Sorok András halotti bejegyzése, Bácsszentiván rk. egyházközség halotti anyakönyve, 1829. óverbászi postamester, akinek apja 1756. március 10-én kelt bizonyítványa alapján Bács-Bodrog vármegyében 1782. szeptember 9-én hirdették ki nemességét.Dudás Gyula: A bácskai nemes családok. Adalékul Bács-Bodrogh vármegye történetéhez. Zombor, 1893. Sorok család, 83.-84. o. András fia, Ferenc ( - Zombor, 1865. szeptember 12.),Sorok Ferenc halotti bejegyzése, Zombor rk. egyházközség halotti anyakönyve, 248/1865. az 1805-ben meghirdetett nemesi felkeléskor Bács-Bodrog vármegye 2. lovasságának őrmestere,Dudás Gyula: I. Napoleon császár háborúi és a bácskaiak. Levéltári kutatások alapján. In. A Bács-Bodrog Megyei Történelmi Társulat Évkönyve 22., 1906. 160. o. a vármegyétől 1826-ban nyert nemesi bizonyít­ványt, Bácsszentivánon volt jegyző, később Zombor város képviselő-testületének tagja. Ferenc fiai, Sorok Sándor Bács-Bodrog vármegyei szolgabíró, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírja és János (Bajmok, 1821. június 23. - Bácsszentiván, 1869. december 8.). János fiai, Gyula (Bácsszentiván, 1844. szeptember 20. - ), postamester Szilbácson és János (Bácsszentiván, 1870. március 27. - ), kereskedő Bácsszentivánon.

István és János ága Sorok István és Sorok János a Sopron vármegyei Szilsárkányra költöztek.

István dédunokája, József (Szilsárkány, 1793. február 21. - ) Bikácson jegyző, Tolnai Lajos író, publicista keresztapja.Tolnai Lajos születési bejegyzése, Györköny ev. egyházközség születési anyakönyve, 9/1837. József fia, Pál (Bikács, 1830. január 31. - Bikács, 1885. december 8.) bikácsi jegyző, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején honvédként szolgált.Tolna aegye 1848-1849-ben - Forrásgyűjtemény. Szekszárd, 1998. - Sorok Pál az 1848-49-es honvédek között. 221. o. Pál fia, Dezső (Bikács, 1868. július 7. - Kajdacs, 1938. március 24.) kajdacsi jegyző.

János lánya, Sára ( - Szilsárkány, 1791. október 7.) előbb Endrédy János, utóbb nemes Csapó János felesége 1768-ban eladta birtokait nemes meszlényi Meszlényi Rozáliának, Annának, Jánosnak, Antalnak és Pálnak.Hegedüs Zoltán: Adalékok a Meszlényi család történetéhez. In. Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. Győr, 2002. 388. o.

János főága Sorok János ( - Győr, 1730. június 4.),Sorok János halotti bejegyzése, Győr ev. egyházközség halotti anyakönyve, 1730. másképpen Sorok Szabó János, ahogyan az első felesége, Bedő Anna 1690. augusztus 16-án kelt végrendeletébőlBedő Anna végrendelete. Győr, 1690. augusztus 16. kitűnik tehetős győri polgár volt. Harminc éven keresztül, egészen haláláig volt Győr vármegye esküdtje és a győri evangélikus gyülekezet felügyelőjeként is tevékenykedett.Eöttevényi Nagy Olivér: A Győr Szab. Kir. Városi Ág. Hitv. Evang. Keresztyén Egyházközség története keletkezésétől 1904. december 31-ig. A gyülekezet 1699-től 1749-ig, vagyis a templom bezáratásáig. Győr, 1905. 67. és 83. o. Férfi ági leszármazottairól nem tudunk. Lányát, Juditot (Győr, 1695. december 1.Soros Judit születési bejegyzése, Győr ev. egyházközség születési anyakönyve, 1695. - ) Győrben 1729. július 25-énMesterházy István és Sorok Judit házassági bejegyzése, Győr ev. egyházközség házassági anyakönyve, 1729. vette feleségül nemes mesterházi Mesterházy István ( - Győr, 1749. január 22.)Mesterházy István halotti bejegyzése, Győr ev. egyházközség halotti anyakönyve, 1749. Győr város érdemes lovas hadnagya.

Péter főága Sorok Péter testvérével Györggyel Mórra költözött, ahol a Hochburg család szolgálatában álltak. A két testvér nemességét Fejér vármegye 1694. szeptember 20-án Székesfehérváron tartott közgyűlésén hirdették ki, miután Hochburgné tiszttartója ellentmondását visszavonta. Péter 23 évig szolgálta a Hochburg családot uradalmi ispánként. Fiai, János, István, József, Péter, György és Mihály. Sorok János nemességét Fejér vármegye 1740. január 16-án tartott közgyűlésén hirdették ki. Sorok István és Sorok József Dunaszentgyörgyre költöztek, nemességüket Tolna vármegye 1743. december 30-án Bonyhádon tartott közgyűlésén hirdették ki. Sorok Péter ( - Kölesd, 1749. június 23.) szintén Dunaszentgyörgyre költözött, később Kölesden volt jegyző. Péter fia, Péter ( - Kölesd, 1769.) bikád-pusztai árendás nemességének vizsgálatára vonatkozó iratok 1765-ból származnak.

István főága Sorok István (- Győr, 1721. január 21.) kovácsmester Győrben. István fia, András (Győr, 1709. szeptember 9. - ), az 1741-ben meghirdetett nemesi felkeléskor katonaként szolgált, felesége nemes felsőszopori Szily Julianna (Felsőszopor, 1730. május 18.Szily Julianna születési bejegyzése, Újkér rk. egyházközség születési anyakönyve, 1730. - Felsőszopor, 1764. szeptember 12.),Szily Julianna halotti bejegyzése, Újkér rk. egyházközség halotti anyakönyve, 1764. Szily János, a szombathelyi egyházmegye első püspökének húga. András lánya, Borbála (Győr, 1758. május 20.Sorok Borbála születési bejegyzése, Győr Belvárosi plébánia rk. egyházközség születési anyakönyve, 1758. - ), akit szülei halála után Szily János püspök nevelt fel. Sorok Borbála Szombathelyen és Zarkaházán élt, 1794-ben igazolta nemességét, végrendeletében 3.000 forintos alapítványt hagyott maga után.Sill Ferenc: Bőle András püspök kánoni vizitációja II. rész. In. Vasi honismereti és helytörténeti közlemények. Szombathely, 1993. 2. szám 42. o.

A család címerének leírása Álló, csücsköstalpú kék pajzsban zöld pázsiton jobbra fordult, vörös nyelvét kiöltő, kettősfarkú arany oroszlán ágaskodik, felemelt első jobb lábával felfelé kivont aranymarkolatú görbe kardot tart, s első bal lábát ragadozásra nyújtja. A pajzson lévő, jobbra fordított, koronás, nyílt lovagsisak dísze: a pajzsbeli kettősfarkú oroszlán növekedően. A sisak takarója: jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst.

A család jelentősebb tagjai Sorok János ( -1730), Győr vármegye esküdtje, a győri evangélikus gyülekezet felügyelője Sorok Péter ( -1749), jegyző Kölesden Sorok Ferenc (-1865), az 1805-ben meghirdetett nemesi felkeléskor Bács-Bodrog vármegye 2. lovasságának őrmestere, Bácsszentivánon volt jegyző, később Zombor város képviselő-testületének tagja Sorok Sándor (1817-1849), Bács-Bodrog vármegyei szolgabíró, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírja Sorok József (1793- ), jegyző Bikácson Sorok Pál (1830-1885), jegyző Bikácson Sorok Dezső (1868-1938), jegyző Kajdacson

A család jelentősebb nőági leszármazottai nemes Neszmér Dániel (1814-1865), római katolikus pap, a szabadkai Szent György plébánia plébánosa, a szabadkai Szent László Társulat alapító elnöke Mihálkovits István (1831-1888), postamester, a Zentai Takarékpénztár igazgató elnöke, Zenta város polgármestere Garay Emma (1838-1899), az Ókanizsai Keresztény Nőegylet vezető tisztségviselője, Kafga Gyula, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédszázadosa, postamester, a Magyarkanizsai Takarékpénztár igazgatójának felesége Holecskay János (1841-1891), római katolikus pap, hercegszántói plébános, iskolaszéki elnök kisléghi Nagy Hermina (1853-1927), a Hódsági Vöröskereszt Egylet alapító elnöke, turopolyai Jusits Lajos (1843-1908) királyi járásbíró felesége Mihálkovits Flóra (1855-1894), Szabó László, Zenta város országgyűlési képviselőjének felesége Mihálkovits Margit (1882-1955), Berzenczey Domokos, Zenta, később Szeged városi főmérnöke, építész felesége Szilágyi László (1897–1978), genealógus

Töredékes leszármazás A. György ( - Győr, 1697. január 27.), kovácsmester, felesége: N. N. (1. férje: Boros N.) B. György, kovácsmester, felesége: Nagy Katalin ( - Szilsárkány, 1732. december 15.) C. György, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye katonája, nemeslevelét a vármegye 1724-ban tartott nemességvizsgálatakor mutatta fel, felesége: Pest, 1717. október 17.Sorok György és N. Éva házassági bejegyzése, Pest Belvárosi plébánia rk. egyházközség házassági anyakönyve, 787/1717. folyószám N. Éva D. István (Pest, 1722. július 4.Sorok István születési bejegyzése, Pest Belvárosi plébánia rk. egyházközség születési anyakönyve, 695/1722. folyószám - Zombor, 1760. október 2.), Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye katonája, Győr vármegye 1756. március 10-én állított ki részére nemesi bizonyítványt, felesége: Török Ilona E. András (Zombor, 1752. december 31. - Bácsszentiván, 1829. augusztus 9.), postamester Óverbászon, Bács-Bodrog vármegyében 1782. szeptember 9-én hirdették ki nemességét, felesége: Vörösmart, 1777. február 10. nemes Balogh Erzsébet F. Ferenc ( - Zombor, 1865. szeptember 12.), az 1805-ben meghirdetett nemesi felkeléskor Bács-Bodrog vármegye 2. lovasságának őrmestere, Bácsszentivánon volt jegyző, később Zombor város képviselő-testületének tagja, felesége: Bácsszentiván, 1806. november 4. nemes Szüllő Rozália ( - Zombor, 1857. április 12.)Szüllő Rozália halotti bejegyzése, Zombor rk. egyházközség halotti anyakönyve, 130/1857. G1. Anna (1810. július 16. - Zenta, 1863. január 20.) férje: Bácsszentiván, 1830. október 11.Mihálkovits József és Sorok Anna házassági bejegyzése, Bácsszentiván rk. egyházközség házassági anyakönyve, 1830. Mihálkovits József (Zenta, 1805. szeptember 15. - Csernegyháza, 1866. január 27.) G2. Eszter Katalin (Bácskossuthfalva, 1812. január 26. - ) férje: Bácsszentiván, 1834. augusztus 11.Garay Ferenc és Sorok Eszter házassági bejegyzése, Bácsszentiván rk. egyházközség házassági anyakönyve, 1834. nemes gyérey Garay Ferenc (Kúla, 1805. március 22. - Temesvár, 1885. február 17.),Garay Ferenc gyászjelentése, 1885. uradalmi ispán, bánsági főpénztári ellenőr G3. Terézia Erzsébet (Bácskossuthfalva, 1813. október 19. - Zombor, 1863. szeptember 20.) férje: Bácsszentiván, 1836. február 2.Jankovits János és Sorok Terézia házassági bejegyzése, Bácsszentiván rk. egyházközség házassági anyakönyve, 1836. nemes Jankovits János Nepomuk, vármegyei tiszteletbeli esküdt G4. Karolina (Bácskossuthfalva, 1815. szeptember 13. - Bácskossuthfalva, 1815. szeptember 19.)