Takaró Mihály (Budapest, 1954. december 29. –) Széchenyi-díjas magyar író, irodalomtörténész, tanár.
Élete Édesapja Takaró Károly, bátyja Takaró Tamás református lelkipásztor volt. Első diplomáját Janus Pannonius Tudományegyetemen a tanárképző karon magyar–ének szakon szerezte. Középiskolai tanári diplomáját pedig a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte Debrecenben. 1978-tól a budapesti Kossuth Lajos Gimnáziumban tanított 1995-ig.
A kilencvenes évek közepén elsőként Magyarországon elkészítette az érettségi útmutatót magyar nyelv és irodalomból. 2004-ig a budapesti Lónyay utcai Református Gimnáziumban egyetemi gyakorlatvezető tanárként dolgozott, ezután fél évtizedet a Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanított.
2005 júniusában szerezte harmadik diplomáját a BME közoktatás-vezető és menedzser szakán, ezután a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktatott. Jelenleg az Oktatási Hivatal külső munkatársa és a vecsési Petőfi Sándor Katolikus Gimnázium tanára. A Trianoni Szemle alapító szerkesztőinek egyike. A Magyar Írószövetség tagja, jelenleg vezetőségi tagja.
2012-ben kezdeményezésére került az új Nemzeti Alaptantervbe többek között Herczeg Ferenc, Tormay Cécile, Szabó Dezső és Nyirő József.
2010 óta több tévéműsort vezet a közmédiában.
Botrányok a személye körül Több ízben hangsúlyozta neves magyar alkotók, például Radnóti Miklós vagy Molnár Ferenc zsidó származását, megkérdőjelezve helyüket a nemzeti kánonban. A Nyugat folyóiratot több alkalommal is éles, antiszemita felhangú kritikával illette. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozott a Széchenyi-díj átadása ellen, hangsúlyozva, hogy egy nyíltan antiszemita nézeteket valló irodalmár kitüntetése teljesen szembemegy a kormány által hirdetett, antiszemitizmussal szembeni „zéró tolerancia” elvével. A Magyar Távirati Iroda nem közölte le a Mazsihisz tiltakozó közleményét.
Díjai Erdélyi Magyar Örökség díj (2008) Pongrátz Gergely-érdemkereszt (2012) Magyar Örökség díj (2014) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2014) Budapestért díj (2014) Csepel díszpolgára (2014) Bocskai-díj (2015) Németh László-díj (2018) József Attila-díj (2019) Tőkéczki László-díj (2022) Madách-díj (2023) Széchenyi-díj (2025)
Művei Kánaán felé. Versek; Püski, Bp., 2004 Raffay Ernő–Takaró Mihály–Vekov Károly: Wass Albert igazsága. A gróf emigrált, az író otthon maradt; tan. Balázs Ildikó, Lukácsi Éva; Szabad Tér, Bp., 2004 Wass Albert regényeinek világa. A XX. századi Erdély krónikása a világban; Masszi, Bp., 2004 Csönd-parázson szóforgácsok. Versek; Masszi, Bp., 2007 Jeruzsálemi hétvége. Versek, novellák; Püski, Bp., 2013 Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig. Irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény; szerk. Takaró Mihály; Méry Ratio, Šamorín, 2017 Génemlékezet; Püski, Bp., 2021
Portré Kettesben Szabó Anettel – Takaró Mihály (2018) – Echo TV
Jegyzetek
Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Református magyarok Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:Széchenyi-díjasok