bélyegkép|Dohánybolt a budapesti Kálvin téri aluljáróban|alt= Nemzeti dohányboltnak (a köznyelvben gyakran trafiknak) nevezik azon kereskedelmi egységeket Magyarországon, amelyek a 2013-tól az állami tevékenységek közé sorolt dohánytermék-kiskereskedelmet a vonatkozó szabályok alapján, engedéllyel végzik. A rendszer kialakítását a második Orbán-kormány kezdeményezte és hajtotta végre 2011 és 2013 között.
A dohányboltok 2013-as megnyitásakor minden településen 2000 lakosonként 1 dohánybolt nyílhatott. Ezt a küszöbértéket később felemelték 3000 lakosra,Módosító: Még több mindent árulhatnak a dohányboltokban – hvg.hu, 2014. november 17.Lassan már mindent lehet kapni dohányboltban – origo.hu, 2014. december 16. majd pedig 4000-re. Azonban egyetlen dohánybolttól sem vették el a koncessziót. A tervek szerint a lejáró, visszaadott, vagy szabálytalanság miatt visszavett koncessziók miatt bezárt dohányboltok helyére minden településen egészen addig nem nyitnak új dohányboltot, amíg a dohányboltok száma le nem csökken arra a szintre, amennyi dohánybolt lehet az adott településen a módosított trafiktörvény szerint.Lázár János elintézte: csökken a trafikok száma – 444.hu, 2019. december 3.
A dohányboltok megnyitásáról és a kiskereskedelemben való részvételről 2015 áprilisáig pályázati rendszerben döntöttek, azóta azonban minden újonnan nyitott dohánybolt közvetlen kijelölés alapján szerzett jogosultságot dohánytermékek árusítására. A kijelölt dohányboltok elméletileg ideiglenesen, az új pályázat kiírásáig működhetnek – azonban 2015 óta nem írtak ki új pályázatot.Trafikkoncesszió: évek óta nincs pályáztatás, egy ember szava dönt – hvg.hu, 2018. november 30. Lázár János ugyanakkor a trafiktörvény 2019-es módosításakor azokat a kijelölt dohányboltokat be kívánta záratni, amelyek olyan településen működnek, ahol már van koncessziós pályázat alapján tevékenykedő dohánybolt. Erre az adott volna lehetőséget, hogy a törvénymódosítással csökkentették az egy településen működni szükséges dohányboltok számát, vagyis a Lázár János által bezáratni kívánt dohányboltok fenntartása a törvénymódosítás révén immár nem indokolt. Ezt a paragrafust azonban később indoklás nélkül kivették a trafiktörvényből, így ezek a dohányboltok végül nem zártak be.Szembemegy a kormány Lázár Jánossal, megmenekül a bezárástól egy rakás dohánybolt – privatbankar.hu, 2020. július 16.
A rendszert a bevezetése óta érik bírálatok elsősorban a pályázatok visszásságai, a dohány-nagykereskedő túlzott profitja és a szabályozás egyes vitatott elemei, például a dohányboltokban árulható termékek széles és egyre bővülő köre miatt. Az eredeti tervekkel ellentétben a dohányboltok a kezdetektől árulhatnak lottót, totót és sorsjegyetLottót és sorsjegyet is árulhatnak a dohányboltok – ado.hu, 2012. december 11. – annak ellenére, hogy 2,5 millió embert érint a szerencsejáték-függőség Magyarországon.Egymillió fölött a szerencsejáték-függők száma Magyarországon – nepszava.hu, 2019. április 4. Szintén árulhatnak a dohányboltok az eredeti tervekkel ellentétben alkoholos italokat – annak ellenére, hogy becslések szerint 1-1,2 millióra tehető az alkoholisták száma Magyarországon.A legdurvább alkoholistákat is visszahozzák az életbe – 2016. május 19. Emellett az eredeti tervekkel ellentétben ugyancsak árulhatnak a dohányboltok energiaitalt, kávét, üdítőitalt, ásványvizet és újságot is. Emellett a trafiktörvény 2014-es módosítása lehetővé tette rágógumi, mentolos cukorka, tömegközlekedési jegy és mobiltelefon-feltöltőkártya árusítását is a dohányboltoknak.Lassan már mindent lehet kapni dohányboltban – origo.hu. 2014. december 16. A trafiktörvény 2019-es módosításával pedig az értékesíthető termékek köre tovább bővült az alábbiakkal: papír zsebkendő; ízesített tejkészítménynek minősülő, hűtés nélkül eltartható tejital; elektronikai eszközök töltéséhez, üzemszerű működéséhez használatos elem, akkumulátor, töltőeszköz; csomagolt tea; helyben fogyasztható tea vagy folyékony csokoládé (helyben fogyasztásához szükséges kiegészítő termék – különösen cukor, tejpor); cukoráruk.Tájékoztatás a nemzeti dohányboltokat érintő jogszabályi változásokról – nemzetidohany.hu Ezzel a dohányboltok eredeti céljával szembemegy a kormány, miszerint a dohányboltok ne legyenek vegyesboltok, vagyis hogy ne legyenek az élelmiszerboltok versenytársai és ne lehessen a mindennapi bevásárlás részeként dohányterméket is vásárolni.Csak a trafikokban lehet majd e-cigit venni, ha elfogadják Lázár javaslatát – 444.hu, 2019. június 21.
Szintén kritikák érik a dohányboltokat amiatt, hogy – bár a marihuána Magyarországon illegális – azonban a legtöbb dohányboltban kaphatóak a marihuána fogyasztásához szükséges alapvetőbb eszközök.Puzsér Róbert: Kádár népe titokban füvezik, és ezzel elégedett – index.hu, 2022. április 20.
Ugyancsak kritikák érik a dohányboltok pozitív diszkriminációját az alkoholos italok árusításával kapcsolatban. A dohányboltoknak ugyanis nem tilthatják meg az önkormányzatok, hogy 22 és 6 óra között alkoholos italokat árusítsanak – szemben más üzletekkel.Éjjel is árulhatnak szeszt a trafikok! – blikk.hu, 2013. július 10. 2019-ben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője módosító javaslatot nyújtott be a Lázár János által jegyzett trafiktörvényt szigorító törvényjavaslathoz annak érdekében, hogy ez a diszkriminatív helyzet megszűnjön.Nagy változás jöhet - szigorítják az éjszakai alkoholárusítást – 2019. július 4. Később Kocsis Máté a módosító javaslatát indoklás nélkül visszavonta.Kocsis Máté visszakozott, már nem tiltaná az éjszakai alkoholárusítást a trafikokban – mfor.hu, 2019. november 21.
Lázár János már 2013-ban kijelentette, hogy ha rajta múlna, akkor teljesen betiltaná a dohányzást. 2018-ban pedig arra tett javaslatot, hogy a 2020-ban és az azt követően születettek soha ne vásárolhassanak dohányterméket, még akkor sem, ha már betöltötték a 18. életévüket. Az elképzelést Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter annyiban kritizálta, hogy mivel ténylegesen csak hosszú átfutási idővel, 2038-tól lenne hatása egy ilyen törvénynek, ezért a javaslat ebben a formában nem vehető komolyan. A javaslat eddig nem valósult meg. Ugyanakkor 2024-ben az Egyesült Királyság parlamentje egy ehhez hasonló, de jóval rövidebb átfutási idejű törvényt fogadott el: ennek értelmében a 2009-ben és az azt követően születettek már soha életükben nem vásárolhatnak dohányterméket, még a 18. életévük betöltése után sem. A törvény 2027-től érezteti pozitív hatásait, amikor is a 2009-ben születettek betöltik a 18 életévüket.
Időről időre felmerül, hogy a Nemzeti Dohányboltokhoz hasonló bolthálózatot alakítsanak ki az alkoholos italok kereskedelméhez is annak érdekében, hogy csökkentsék a magyarországi alkoholfogyasztás mértékét és az alkoholfogyasztás káros hatásai által okozott társadalmi károkat. Ennek mintája a Svédországban működő Systembolaget-italbolthálózat lenne.Ahogy sejtettük: Nemzeti Italbolt is lesz – nepszava.hu, 2014. szeptember 4.Lehet az államé az italbolt? – blikk.hu, 2014. szeptember 8.Jönnek a nemzeti alkoholboltok? - Lázár megint bedobta a gumicsontot – nepszava.hu, 2016. szeptember 1.
Működése Általános szabályok A dohánybolt nyitásának engedélyezéséről a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (röviden ND Nonprofit Zrt. vagy NDN Zrt.) pályázati rendszerben dönt. Pozitív elbírálás esetén koncessziós szerződést kell kötni, amely 20 évre szól. Dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet olyan egyéni vállalkozó, vagy gazdasági társaság folytathat, amely az Európai Unió tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam területén székhellyel rendelkezik. A pályázatot gazdasági társaság esetén is természetes személy adhatja be. Egy személlyel egyidejűleg legfeljebb öt koncessziós szerződés lehet hatályban, és olyan településeken, ahol a lakosságszám megengedi több dohánybolti koncesszió pályáztatását is, ott egy személlyel legfeljebb a koncessziók kétharmada köthető meg.
A szerződést a kereskedők a 100%-os állami tulajdonban levő NDN Zrt.-vel kötik. A kiskereskedő koncessziós díja a település méretétől függően sávosan emelkedő, (ÁFA nélkül) 100 000 Ft/évtől 240 000 forint/évig terjedő összeg.
A pályázat során ellenőrzik, hogy az üzlethelyiség megfelel-e a törvényben előírtaknak, illetve hogy a dohánykereskedelmi tevékenység törvényes keretei adottak-e. A kialakítással kapcsolatban például szempont az üzlethelyiség helye, külső és belső kialakítása, az árusítható termékek köre, a nyitvatartási rendje, a panaszkezelés módja, a vásárlók tájékoztatásának módja stb.
Jogi háttér A dohánytermékek forgalmazásának szabályai a második Orbán-kormány ideje alatt alapvetően megváltoztak. A kormány 2011-ben emelte a dohánykereskedelmet az állam kizárólagos gazdasági tevékenységei közé a 2011. évi CXCVI., a nemzeti vagyonról szóló törvénnyel. A dohányboltok működési feltételeit részleteiben a 2012. évi CXXXIV., a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény szabályozza. 181/2013. (VI. 7.) Kormányrendelet rendelkezett a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás egyes szabályairól. 2014. december 23-án hirdették ki a 2014. évi, a dohánytermék-kiskereskedelem integrált ellátásához szükséges egyes törvények módosításáról szóló XCV. törvényt. 406/2016. (XII. 10.) Kormányrendeletben rendelkeztek a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytatók nyilvántartás-vezetési és adatszolgáltatási kötelezettségéről, valamint a dohánytermékek árbejelentésének és árközzétételének részletes szabályairól.
Története
A rendszer indítása bélyegkép|Nemzeti dohánybolt Dabason|alt=|balra A dohány-kiskereskedelem átalakításáról 2011-ben adtak be törvényjavaslatot kormánypárti képviselők, köztük Lázár János akkori frakcióvezető. Érvelésük szerint az átalakításra a fiatalkorúak védelme miatt van szükség, ugyanis a legtöbb kiskereskedő fiatalkorúakat is kiszolgál dohánytermékkel, a helyzeten pedig szigorítással lehet javítani. Már a törvényjavaslatban is szerepelt a monopolizálás, illetve a koncessziós jogok területi szabályozása, korlátozása. Emellett célként fogalmazták meg, hogy az ekkor jórészt multinacionális cégek kezében levő kereskedelmi ágazatban a kisvállalkozókat kívánják előnyben részesíteni. Matolcsy György szerint a dohánybolti rendszer 5-10 ezer családot is eltarthat. Reiniger Balázs a Continental Dohányipari Zrt. részéről az átalakítás terveit méltányosnak tartotta.
2012 tavaszán a zárószavazást elhalasztották, mert a kormány meg akarta várni az EU véleményét, majd ez év szeptemberében, több módosítás után került a törvény újra a Ház elé. A 2012. évi, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló CXXXIV. törvényt 2012. szeptember 24-én jelentették be. A törvény legfőbb elemeként a dohánykereskedelem állami monopóliummá vált, a magyarországi kiskereskedelem jogával ettől fogva pedig csak a koncessziós szerződést kötők élhettek. A jog pályázati úton nyerhető, amely pályázatot csak természetes személyek adhatnak be, bár kedvező elbírálás esetén maga a kiskereskedelem folyhat gazdasági társaság útján is.
A koncessziós pályázatot először 2012 végén írták ki, amelyre a jelentkezési határidő 2013. február 22-e volt. Az első kiírás 7000 koncessziós helyére több mint 14 000 pályázat érkezett, amelyből 5415 lett sikeres.
2013. május 31-én hirdették ki a 2013. évi, a dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló LXXI. törvényt, amely az első kézzelfogható változásokat hozta a kiskereskedelemben; ebben szabályozták a forgalmazható termékek körét.
2013. június 30-án hirdették ki a 244/2013 (VI.30.) Kormányrendeletet a dohánytermék kiskereskedők által vezetendő nyilvántartásokról, az év végén közzétett 81/2013 (VI.7.) Kormányrendelet pedig szigorította a dohányboltok elhelyezkedésére vonatkozó szabályokat.
A dohányboltok megnyitása