Tarics Péter (Komárom, 1966. május 16. –) előadóművész, újságíró, politológus, rendező, közíró.

Életrajz Szülővárosában érettségizett 1984-ben.Fónad Ilona 2005: Emlékkönyv a komáromi gimnáziumi oktatás 355. iskolaévében a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium fennállásának 55. évében. p. 185. 1984–198 között a pozsonyi Komenský Egyetem Természettudományi Karán matematikát és fizikát tanult. 1985-ben Komáromban történelmi és irodalmi előadósorozatot indított a magyarságtudat ápolására, melynek keretében 36 estet rendezett. 1987-től a komáromi Városi Művelődési Központ szakelőadója, majd 1990-től újságíró lett; különböző ismeretterjesztő előadásokat, műsoros és irodalmi esteket tartott (volt pl. Madách Imre-, Széchenyi István-, Ady Endre-, József Attila-, Sütő András-estje stb.). 1988-tól a Magyar Televízió Panoráma című műsorának munkatársa. 1991-ben a Komáromi Lapok szerkesztője, 1994-ben megalakította a Szinnyei József Könyvkiadót. Műsoraival, előadásaival Magyarországon kívül Európa több országában is fellépett. Irodalmi, publicisztikai, történetírói pályázatok díjazottja. (2020-ban A Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki.) Határsávon túl címmel önálló előadói CD-t adott ki.

Művei Tanúságtétel, (i)gazság, végítélet - 1956 cselekvő lelkiismerete - határon túli magyar hitvallással (is) (Múzeum 1956 Emlékére Közhasznú Alapítvány, Bp., 2019.) Függöny fel! - Tarics Péter színdarabjai: 30 esztendő - 10 bemutatott színmű (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Bp., 2016.) Oláh György breviáriuma (Széchenyi István Polgári Társulás, 2015.) Hazugságvizsgálat avagy az igazság ára - Magyarság- és világpolitikai reflexiók 1984-2014 (Panoráma Világklub, Bp., 2014.) Hinni a magyar szó erejében - Boráros Imre színházi hitvallása (Boráros Imre Színház - Kecskés László Társaság Alapítvány, Komárom, 2014.) (I)gazság és lehetőség között - Hogyan élt és Halt meg Latinovits Zoltán? (Hungarovox, Bp., 2013.) Köszönöm a beszélgetést - Értékes emberek, korszakalkotó történetek (Hungarovox, Bp., 2012.) Isten tenyerén a magyarságért - Dobai Sándor atya cselekvő hitvallása (Médiamix, Bp., 2011.) Aki Európából (is) látta Magyarországot - Gróf Széchenyi István tekintete (Püski, Bp., 2010.) Egy nép kiáltott... 1956 és a megtorlás (Kairosz, Bp., 2008.) Magyar ezredforduló - Tizenöt év almanachja 1989-2004 (Pallas Antikvárium, Bp., 2005) A magyar rovásírás és annak elsajátítási módja (Rákóczi Szövetség Komáromi Csoportja - Püski, Komárom - Bp., 1998.) Magyarként a Felvidéken 1918-1993 (Püski, Bp., 1994.) Kisebbségi vallomástöredékek - Összegyűjtött írások és előadások (Püski, Bp., 1992) A komáromi Klapka-szobor története - képekben (Komárom, 1992.) A vállalás hűsége - Felvidéki magyar körkép (Bp., 1991.) Születésnapi köszöntő - A MATESZ 35 éve (Komárom, 1988.)

Jegyzetek

Források A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Kategória:Magyar újságírók Kategória:Komáromiak Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai