Szabó Dénes (Nagyvárad, 1907 – Kolozsvár, 1982. szeptember 2.) erdélyi fényképész, fotóművész.
Életpályája A fotográfusi mesterséget Németországban tanulta, az AGFA cégnél. Kezdetben Nagyváradon dolgozott, de 1935-től áttette székhelyét Kolozsvárra, ahol a Fotofilm munkatársává vált, amelynek később vezetője is volt.Az 1940-es években készült képeslapokon a Fotofilm cég címe: Kolozsvár, Deák Ferenc utca 6.
Erdély sok városáról, fürdőhelyeiről készített felvételei képeslapokon is szerepelnek. Képeket készített a csíksomlyói búcsúról is. Fényképei művészi igényességgel készültek. Évtizedekig a kolozsvári színház és opera művészeiről ő készítette a legjobb fotókat.
Nagyváradon 1929-től kezdeményezte a szervezett kirándulásokat, turistaszakosztályt hozott létre a Nagyváradi Sport Egylet (NSE) keretében. Teadélutánokon és más összejöveteleken ebben a szakosztályban vetítették a Szabó Dénes által készített bihari felvételeket.
Az Országos Széchényi Könyvtár 3200 negatívját őrzi, ezekből rendeztek 2018 októberében kiállítást Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében.
Jegyzetek
Források Tőkés Hunor: Erdély egykori szépségei az OSZK szekrényéből – Szabó Dénes fotóiból nyílt kiállítás Kolozsváron, Krónika, 2018. október 6. Online hozzáférés Nánó Csaba: Fényképkiállítás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a 18. Filmtettfeszt keretében. Erdély a kolozsvári Szabó Dénes szemével, Erdélyi Napló, 2018. október 11. Online hozzáférés
További információk Szabó Dénes Erdélye, OSZK fotótér Erdély kolozsvári szemmel Youtube
Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar fotográfusok Kategória:Kolozsvári iparosok, kereskedők, vállalkozók Kategória:Nagyváradiak Kategória:Kolozsváriak