A Szexoktatás (korábbi magyar címén Underground szexoktatás, angolul: Sex Education) brit televíziós sorozat Laurie Nunn készítésében, melyet 2019. január 11-én mutatott be a Netflix. A sorozatban Gillian Anderson, Asa Butterfield, Emma Mackey, Ncuti Gatwa, Connor Swindells és Kedar Williams-Stirling szerepelnek. A második évadot 2020. január 17-én mutatták be, a harmadikat 2021 szeptemberében, a negyedik, utolsó évadot 2023 szeptemberében. Egy fiktív középiskola diákjainak, tanárainak, és a szülőknek a kalandjait követi végig, személyes, főként szexuális természetű dilemmáik mentén. A főbb szerepekben Asa Butterfield, Gillian Anderson, Ncuti Gatwa, Emma Mackey, Connor Swindells, Kedar Williams-Stirling, Alistair Petrie, Mimi Keene, és Aimee Lou Wood láthatók.

Magyarországon a sorozat első évada 2019. április 9-én jelent meg felirattal, majd 2019. december 5-én magyar szinkronnal. A második évad magyar felirattal és szinkronnal debütált. A sorozat rendkívül népszerű lett, az első évadot a premier idején több mint 40 millióan látták. Wood a sorozat második évadáért BAFTA-díjat, a harmadikért Emmy-díjat kapott.

Cselekmény A történet főhőse Otis Milburn, egy alapvetően jószándékú, de társas kapcsolatok terén sokat szerencsétlenkedő tinédzser. Kortársaival ellentétben nincs szexuális élete, jelentős részben annak is betudhatóan, hogy anyja, akivel szülei válása óta egyedül él, egy meglehetősen szabad szellemű szexterapeuta. Miután Otis egy alkalommal, szándéka ellenére, szexuális tanácsot adott egy fiúnak az iskolában, és az bevált, egy évfolyamtársnője, a magabiztos, de problémás Maeve javaslatára arra szakosodik, hogy a Moordale Középiskola diákjainak szexterapeutája legyen, a pénzen pedig osztoznak. Mindkettejüknek megvannak a saját problémái: Otis szülei elváltak, miután gyerekkorában rajtakapta az apját egy páciensével, és ez a gyerekkori trauma azóta is kísérti; Maeve pedig egyedül él, mert az anyja drogfüggő, az apja lelépett, a bátyja pedig bajkeverő természet. Kettejüket sokszor segíti a ghánai-nigériai szülők leszármazottja, Eric, Otis legjobb barátja, aki homoszexuális, és másságának megélése valamint elfogadása nemcsak neki, de a családjának is nehéz. Rajtuk kívül a cselekmény más főszereplői: Adam, az iskolaigazgató fia, aki saját elfojtott szorongását mások szekálásában éli ki, Jackson, az iskola diákelnöke és élsportolója, akivel szemben nagy elvárásokat támasztanak, az excentrikus Lily Inglehart, valamint az "Érinthetetlenek": Ruby Matthews, Anwar Bakshi, és Olivia Hanan, illetve az ő egyik tagjuk, Aimee Gibbs, aki Maeve barátnője. Később csatlakozik a többiekhez Ola, akinek az özvegy apja, az ezermester Jakob viszonyt kezd Otis anyjával.

A második évad során Otis végre megtapasztalja, milyen egy igazi párkapcsolat, annak minden nehézségével együtt. Új diákok is érkeznek az iskolába, és számos kihívás teszi próbára a szereplők kapcsolatát. Ezalatt egy chlamidya-járvány borzolja a kedélyeket, valamint az, hogy Otis anyja, Jean lesz az iskola hivatalos szexterapeutája. Adam kénytelen megélni szülei szakítását, illetve azt, hogy ő maga biszexuális.

A harmadik évadban Otis Ruby Matthews-szal kerül párkapcsolatba, miközben Jean-ről kiderül, hogy terhes, és ez új szerepbe állítja őt és Jakobot is. Új igazgató érkezik az iskolába, aki eltökéli, hogy rendet tesz, és letöri az elharapódzó extravaganciát.

A negyedik évadban a diákok átkerülnek a Cavendish Középiskolába, ahol rendkívül szabad szellemben oktatják a diákokat. Otisnak meggyűlik a baja egy rivális terapeutával, egyben próbálja valahogy menedzselni újdonsült kapcsolatát Maeve-vel, aki az Egyesült Államokban tanul.

Szereplők Főszereplők SzínészKarakterMagyar hangJellemzésAsa ButterfieldOtis MilburnFáncsik RolandA sorozat főhőse, aki saját problémás szexuális élete ellenére másoknak ad tanácsokat.Gillian AndersonDr Jean F. MilburnNáray ErikaOtis anyja, a válása óta egyéjszakás kalandokba keveredő szexterapeuta.Ncuti GatwaEric EffiongMárkus SándorOtis legjobb barátja, vallásos családból származó homoszexuális fiú.Emma MackeyMaeve WileyCsuha BoriKívülálló típusú, tévesen rossznak tartott lány, aki Otisnak segít ügyfeleket keríteni.Connor SwindellsAdam GroffRohonyi BarnabásAz iskolaigazgató fia, akinek feszült a viszonya az apjával.Kedar Williams-StirlingJackson MarchettiEmber MárkÚszóbajnok, az iskola büszkeségeAlistair PetrieMichael GroffGáspár SándorA Moordale gimi igazgatója, Adam apja.Mimi KeeneRuby MatthewsLaudon AndreaAz iskola egyik legnépszerűbb lánya, sokszor fellengzősen és kegyetlenül viselkedik.Aimee Lou WoodAimee GibbsAndrusko MarcellaGazdag, népszerű lány, aki jóban van Maeve-vel, és mindig jár valakivel.Chaneil KularAnwar BakshiMiller DávidAz iskola másik homoszexuális diákja, szintén népszerű (1-3. évad)Simone AshleyOlivia HananMikecz EstillaA népszerűek klikkjének egyik tagja. (1-3. évad)Tanya ReynoldsLily IglehartSodró ElizaEgy fura lány, bizarr szexuális fantáziákkal. (1-3. évad)Mikael PersbrandtJakob NymanSzabó Sipos BarnabásÖzvegy ezermester, aki Otis anyjával kerül romantikus kapcsolatba. (1-3. évad)Patricia AllisonOla NymanHartai PetraJakob pánszexuális lánya, később romantikus kapcsolatba kerül Otisszal. (1-3. évad)Anne-Marie DuffErin WileyBásti JuliMaeve és Sean drogfüggő anyja, aki próbál kibékülni a gyerekeivel. (2-3. évad)Rakhee ThakrarEmily SandsKelemen KataKözépiskolai tanárnő, aki felfedezi Maeve képességeit és támogatja őtJim HowickColin HendricksVári Attila (1-2.évad)Hannus Zoltán (3. évad)Kémiatanár és az iskolai jazz-zenekar vezetőjeSamantha SpiroMaureen GroffCsere ÁgnesAz iskolaigazgató felesége és Adam anyja.Jemima KirkeHope HaddonNemes Takách KataA Moordale Gimnázium új igazgatója

Visszatérő szereplők SzínészKarakterMagyar hangJellemzésDeObia OpareiMr. EffiongGalambos PéterEric apja, aki félti fiát excentrikus attitűdje és homoszexualitása miatt.Lisa PalfreyCynthiaKiss ErikaA lakókocsipark tulajdonosa, ahol Maeve lakik.Jojo MacariKyleSzalay CsongorAimee egyik barátja.James PurefoyRemi MilburnDebreczeny CsabaOtis apja, aki a válás óta Amerikában él.Hannah WaddinghamSofia MarchettiOrosz AnnaJackson anyja, aki megköveteli tőle a sportolói karriert.Joe WilkinsonJeffreyHonti Molnár GáborCynthia férje.Sharon Duncan-BrewsterRoz MarchettiCzirják CsillaJackson vér szerinti anyja, aki megengedőbb a fiával szemben.Chris JenksSteve MorleyCzető RolandÚj diák, kigyúrt felsőtesttel. Aimee tanulócsoportjának tagja és fiúja.Edward BluemelSean WileyFehér TiborMaeve bajkeverő bátyja, aki felnevelte Maeve-et a szüleik helyett.Doreene BlackstockBeatrice EffiongBáthory OrsolyaEric vallásos anyja.Sami OutalbaliRahim HarrackNovkov MátéFrancia cserediák, aki Eric iránt vonzódik.George RobinsonIsaac GoodwinNikas DánielMozgáskorlátozott fiú, aki a lakókocsiparkban él.George SomnerJoe GoodwinMóczár BenceIsaac testvére.Lino FacioliDex ThompsonDucsai ÁbelA tanulócsoport tagja.George GeorgiouYousefPataki FerencA helyi kisbolt tulajdonosa. Rahim nagybátyja.Jason IsaacsPeter GroffFillár IstvánGroff igazgató testvéreIndra OvéAnnaNagy-Kálózy EszterMaeve féltestvérének nevelőszülője.Dua SalehCal BowmanKanyó KataNem-bináris diák, aki Minneapolisból költözött átRobyn HoldawayLaylaKurta NikéAz iskola másik nembináris diákjaChinenye EzeuduVivienne "Viv" OdesanyaKokas PiroskaLány, aki Jacksonnak segít a tanulásban.Dan SkinnerúszóedzőTokaji CsabaJackson edzőjeDan MershHarryCzvetkó SándorJean egyik egyéjszakás kalandjaLily NewmarkRuthieRéti AdriennPárkapcsolati problémákkal küzdő leszbikus lány.Alice HewkinTanyaKókai TündeRuthie barátnője.Max BoastTom BakerJéger ZsomborEgy kocka, akinek nemrég kezdődött a szexuális élete.Daniel IngsDanSarádi ZsoltJean egyik egyéjszakás kalandjaKadeem RamsayOcto-BoyBorsi-Balogh MátéDiák, aki összejött Lilyvel az iskolabál utánT'Nia MillerMaxineBognár GyöngyvérAz iskolatanács vezetőjeHannah GadsbyCeliaFalusi MariannRádióműsor szerkesztő (4. évad)Dan LevyMr. MolloyPál TamásTanár az Egyesült Államokban a cserediákprogrambanThaddea GrahamSarah "O" OwensCsifó DorinaRivális szexterapeuta a CavendishbenAnthony LexaAbbi MontgomerySztarenki DóraNépszerű transznemű lány, egy klikk vezéreAlexandra JamesAisha GreenBallér BiankaFélig siket lány, Abby klikkjének tagjaFelix MuftiRoman ZardariDino BenjaminAbby queer fiújaReda ElazouarBeauKuttner BálintViv randijaLisa McGrillisJoanna FranklinBalsai MóniJean testvéreAnna FrancoliniGloria MastersFon GabiTanár a CavendishbenShak BenjaminAdedayoVilmányi BenettEric randija, akivel egy gyülekezetbe járnakBella MacleanJemMenczel AndreaAdam munkatársa a farmonImani YahshuaTyroneBörcsök OlivérMaeve egyik barátja AmerikábanEshaan AkbarLakhani igazgatóKoznovszky MártonA Cavendish gimi oktatója

Vendégszereplők SzínészKarakterMagyar hangJellemzésToby WilliamsTimMihályfi BalázsJean egyik pácienseLu CorfieldSarahKiss Eszterháromgyerekes anya, aki összebarátkozik Maeve-vel az abortuszklinikán.Dominic ApplewhiteAktivistaÁgoston PéterAbortuszellenes aktivista.Anjana VasanAktivistaAbortuszelenes aktivistaT'Nia MillerMaxineAz iskolai tanács vezetőjeThomas AtkinsonNickAnwar barátjaStephen FryönmagaCsankó Zoltánegy tanulmányi verseny vezetőjeSindhu VeeMrs. HananOlivia anyjaSusan LynchTara GibbsAimee anyjaJack BandeiraElidiák a katonai iskolábanDavid LaydeRoland MatthewsRuby apja, aki szkelózis multiplextől szenvedMiles JuppNőgyógyászSophie ThompsonCarol IglehartLily anyjaJerry IwuObaMeleg fotós NigériábanReece RichardsEugeneViv fiújaJack GleesonHantás MoTimon BarnabásSean barátjaAndi OshoNicky BowmanKocsis MariannCal anyjaJodie Turner-SmithIstenEric lelki szemei előtt megjelenő isten-figura

Magyar változat Magyar szöveg: Pallinger Emőke Hangmérnök: Gábor Dániel Vágó: Sári-Szemerédi Gabriella Gyártásvezető: Gelencsér Adrienne Szinkronrendező: Nikas Dániel

A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette.

Epizódok ÉvadEpizódokEredeti sugárzásMagyar sugárzásAdó 1. 8 x19px|link=Netflix 2. 8 3.82021. szeptember 17. 4.82023. szeptember 21.

1. évad (2019)

2. évad (2020)

3. évad (2021)

4. évad (2023)

Forgatás 2017. november 28-án jelentette be a Netflix a sorozat készítését. a rákövetkező decemberben pedig azt, hogy a premier 2019. január 11-én lesz. A sikert látva a Netflix megújította az alkotók szerződését egy második évadra, amely 2020. január 17-én debütált. Február 10-én pedig azt is bejelentették, hogy készül a harmadik évad.

A forgatás az Anglia és Wales határában álló Wye Valley-ben történt, valamint Llandongo, Tintern és Penarth településeken. A Moordale Középiskola épülete a valóságban a Dél-Walesi Egyetem régi főépülete, a newporti Caerleonban. Az úszómedencés jelenetek a Newporti Nemzetközi Sportfaluban lettek felvéve.

A sorozat elméletileg napjainkban játszódik az Egyesült Királyságban, a fiktív Moordale településen. Gyakorlatilag mégis azt lehet mondani, hogy sem térben, sem időben nincs egyértelmű pozíciója. Jelen vannak modern eszközök, mint például az okostelefon. Nagyon kevés 1990 után gyártott autó látható, főleg a hetvenes és nyolcvanas évek típusai bukkannak fel. A háztartásokban főként elavult technológiák, mint a katódsugárcsöves televízió vagy régi háztartási gépek bukkannak fel. A Groff-ház jellegzetesen hetvenes évekbeli, Maeve lakókocsija a kilencvenes évek végét – 2000-es évek elejét idézi, a Milburn-ház pedig modern, amerikai stílusú. A Moordale Középiskola egyszerre idézi meg a hagyományos brit gimnáziumokat és az amerikai középiskolákat. A producer Laurie Nunn szerint a sorozat külsőségeiben John Hughes nyolcvanas évekbeli filmjei előtt tiszteleg.

Kritikák