Milo Dor (született Milutin Doroslovac) szerb származású osztrák író és műfordító. Regényeket, novellákat, forgatókönyveket és tárcákat írt, de szerbhorvátról németre való fordításai is jelentősek. Magát bécsinek, osztráknak és európainak vallotta.

Pályafutása Budapesten született egy szerb orvos fiaként, de zsidó felmenői is voltak. Nagybecskereken, a Bánság különböző falvaiban és 1933-tól Belgrádban nőtt fel. 1940-ben diákújságokban megjelent írásai miatt, politikai tevékenységért kizárták az iskolalátogatásból, de 1941-ben le tudott érettségizni.

1942-ben kommunista ellenállóként letartóztatták, és 1943-ban kényszermunkára Bécsbe hurcolták. A második világháború végétől, 1945-től az osztrák fővárosban és később részben a horvátországi Rovinjban élt. 1949-ig a Bécsi Egyetemen színművészetet és romanisztikát tanult, és ezzel párhuzamosan újságíróként dolgozott német nyelven. A Plan irodalmi újság munkatársa és a Gruppe 47 csoport tagja volt.

1971-ben Hilde Spiellel megalapította az IG Autorinnen Autoren szakszervezetet, melynek elnöke lett. Műveivel sokat tett a nyelvi határok leküzdéséért, Ausztria és a Balkán országai közötti hidak építéséért. 2005-ben társkiadója volt az 1945 utáni osztrák irodalom vitatott antológiájának, a Landvermessungnak.

Halálát szívinfarktus okozta, egy bécsi kórházban hunyt el.

200px|bélyegkép|jobbra|Milo Dor díszsírhelye a Wiener Zentralfriedhofban Művei Legismertebb műve a Raikow rege című trilógia, mely egy erősen önéletrajzi ihletésű mű: egy fiatal szerb kommunista tapasztalatait írja le a fasizmus alatt. Műveinek másik súlypontja Ausztria nemzetiszocialista múltjával való szembenézés hiánya. Auf dem falschen Dampfer. Fragmente einer Autobiographie. Paul Zsolnay Verlag, 1988 Die Schüsse von Sarajevo, 1988 Das schwarze Licht. Serbische Erzähler der Gegenwart. Deuticke Verlag, 1990 Der Mann, der fliegen konnte. Eine Erzählung für Erwachsene und Kinder, 1990 Leb wohl, Jugoslawien, 1993 Nichts als Erinnerung, 1993 Die Raikow-Saga (Tote auf Urlaub, Nichts als Erinnerung, Die weiße Stadt), 1995 Mitteleuropa. Mythos oder Wirklichkeit, 1996 Wien, Juli 1999. Eine Geschichte. Paul Zsolnay Verlag, 1997 Die Leiche im Keller. Dokumente des Widerstandes gegen Dr. Kurt Waldheim, 1998 Grenzüberschreitungen. Positionen eines kämpferischen Humanisten, 2003

Számos jugoszláv írót fordított szerbhorvátról németre.

Díjak, elismerések Az Osztrák Kultúráért Külföldön Állami Díj (1989) Kreisky-díj (2001) Osztrák Köztársaság Nagy Ezüst Érdemjele (2003) Osztrák Könyvkereskedők Tiszteletdíja az osztrák PEN-Club tiszteletbeli tagja

Jegyzetek

Kategória:Osztrák költők, írók Kategória:Bécsiek Kategória:Szerb költők, írók Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek Kategória:A Wiener Zentralfriedhofban eltemetett személyek