A Love Island 2019 a brit Love Island párkereső valóságshowjának magyar változatának első szériája volt, amelyet az RTL Klubon sugároztak. A műsor mottója a Találd meg a szerelmed volt, amely utalt a játék körülményeire. A szerelmet megtalálni vágyók több héten át a szerelem szigetén, csodálatos környezetben kapnak lehetőséget arra, hogy ráleljenek életük párjára és közösen elvigyék a 20 millió forintos nyereményt, amivel megalapozhatják közös jövőjüket.
A külföldi szériákban már nem egy szerelmi sikertörténetet követhettek végig a nézők; voltak olyanok, akik megtalálták az igazit és összeházasodtak, egy másik - ugyancsak a tévéshow-ban egymásba szerető - párnak pedig már gyermeke is született. A cél most is a szerelem és az élethosszig tartó boldogság megtalálása.
2019. április 12-én az RTL Klub hivatalos weboldalán jelentették be a hírt, hogy 2019-ben indul a műsor első évada. A műsor első ajánlója 2019. április 12-én jelent meg az RTL Klub honlapján. A jelentkezés párkeresőnek ugyanezen a napon indult. Az október 13-án élőben megrendezésre kerülő finálét végül Zsófi és Tícián párosa nyerte meg.
Műsorvezető 2019. április 12-én derült ki, hogy a Love Island első évadának műsorvezetője az Éjjel-nappal Budapest sztárja és a Szenzációs Négyes győztese, Bíró Lajos (művésznevén: Csóró Lali, eredeti nevén: Kamarás Norbert) lesz.
Helyszín A műsor forgatási helyszínére 2019. augusztus 13-án derült fény a Fókuszban, ezt megelőzően a műsor házigazdája folyamatosan kisebb-nagyobb nyomokat és érdekességeket osztott meg a szerelem szigetről a Love Island és az RTL hivatalos oldalain. Az első évadnak Ciprus adott otthont.
A műsor menete Az első széria 2019. szeptember 1-jén debütált, amelyben a nézők azonnal megismerkedtek az első párkeresőkkel. Az RTL Magyarország sajtótájékoztatóján került bejelentésre, hogy a Love Island egy online látható kísérőműsorral is jelentkezni fog. A párkereső show-val párhuzamosan futó Love Story a Love Islanddel kapcsolatos érdekességekről szólt, szintén Lali vezetésével, amely az első epizód előtti napon 2019. augusztus 31-én debütált az RTL Most-on. Az epizódok mindennap 21:05-kor kezdődtek és 22:25-ig tartottak. A műsor adott epizódjait másnap 17:20-kor lehet visszanézni az RTL II csatornáján. 2019. szeptember 8-tól vasárnaponként 10 perccel később, 21:15-kor került a műsor adásba. Október 5-től pedig szombatonként az X-Faktor miatt a műsort 22 órai kezdéssel tűzték képernyőre. Az évadzárót, amelyet október 13-án tartottak élő adásban került megrendezésre a helyszínről.
A Love Island műsorideje.Love Island 30px|RTL Klubismétlés 60px|link=RTL Kettő Mindennap 21:05 17:20
Párkeresők A műsor első párkeresőket 2019. augusztus 29-én este mutatták be. Név Kor Foglalkozás Beköltözés ideje Státusz Zsófi(Németh Zsófia) 21 terápiás lovasoktató, modell 2019. szeptember 1. Győztes(43. nap) Tícián(Lakatos Tícián) 19 volt bokszoló Győztes(43. nap) Helga(Kovács Helga) 21 biztosítási alkusz Második helyezett (43. nap) Tibi(Helmeczi Tibor) 27 építési környezetvédő, testépítő Második helyezett (43. nap) Karola(Engi Karola) 19 modell 2019. szeptember 1. Harmadik helyezett(43. nap) 2019. szeptember 27. Erik(Lőrincz Erik) 27 ingatlanfejlesztési menedzser2019. szeptember 1. Harmadik helyezett(43. nap) Andi(Szarvas Andrea) 21 modell, szépségkirálynő 2019. szeptember 5. Negyedik helyezett(43. nap) Rajmi(Székely Rajmund) 23 személyi edző 2019. szeptember 8. Negyedik helyezett(43. nap) Norbi(Boldizsár Norbert) 28 biciklis futár 2019. szeptember 24. Kiesett (41. nap) Dávid(Albert Dávid) 25 személyi edző 2019. október 3. Heni(Nemes Henrietta) 20 2019. október 4. Szinti(Oldal Szintia) 21 sminktetováló 2019. október 7. Zsani(Ludva Zsanett) 30 recepciós 2019. szeptember 13. Kiesett (37. nap) Bence(Ágoston Bence) 26 személyi edző 2019. szeptember 29. Panna(Csák Panna) 21 fitcoach 2019. október 2. Kiesett (39. nap) Luna(Luna Joanna Michelle) 22 2019. szeptember 21. Kiesett (36. nap) Milán(Király Milán) 26 bártender 2019. szeptember 28. Diána(Dubela Diána) 22 borszakértő, modell 2019. szeptember 29. Kiesett (33. nap) Alexa(Erdei Alexandra) 24 kozmetikus 2019. szeptember 16. Kiesett (31. nap) Dani(Deczki Dániel) 21 tanuló 2019. szeptember 19. Kiesett (28. nap)Geri(Fityma Gergő) 25 személyi edző, építkezési vállalkozó 2019. szeptember 24. Kiesett (26. nap) Nia(Turi Xénia) 27 DJ, influencer 2019. szeptember 1. Kiesett (23. nap) Gergő(Szabó Gergő) 31 gépészmérnök 2019. szeptember 13. Gábor(Molnár Gábor) 25 taxisofőr 2019. szeptember 1. Feladta (19. nap) Kitti(Mekis Kitti) 28 táncos Kiesett (18. nap) Máté(Szolnoki Máté) 23 életművész 2019. szeptember 10. Kiesett (15. nap) Szilvi(Dósa Szilvia) 26 felszolgáló 2019. szeptember 3. Kiesett (12. nap) Patrik(Fábián Patrik) 26 logisztikus 2019. szeptember 1. Ákos(Tóth Ákos) 30 személyi edző Kiesett (2. nap)
Párválasztás Az első párok egyből a beköltözés után születtek meg. Miután az összes lány megérkezett a villába, a fiúknak kellett eldönteni, hogy melyik lánnyal szeretnének párt alkotni. Tibi Kittivel állt párba, Patrik Niával és Tícián Karolával, majd később a szabályoknak megfelelően a két, pár nélküli fiúnak kellett a megmaradt két lányból választania. Ákos végül Helgát választotta, Gábor pedig Zsófit.
1. nap 2. nap 6. nap 9. nap 15. nap 18. nap 20. nap 26. nap 28. nap 31. nap 33. nap 34. nap 39. nap Finálé Zsófi Gábor Gábor Tícián Tícián Tícián Tícián Tícián Tícián Tícián Tícián Tícián Tícián TíciánGyőztes (43. nap) Tícián Karola Karola Zsófi Zsófi Zsófi Zsófi Zsófi Zsófi Zsófi Zsófi Zsófi Zsófi ZsófiGyőztes (43. nap) Helga Ákos Patrik Patrik Rajmi Gergő Gergő Gergő Dani Tibi Tibi Tibi Tibi TibiMásodik helyezett (43. nap) Tibi Kitti Kitti Karola Szilvi Zsani Zsani Zsani Luna Helga Helga Helga Helga HelgaMásodik helyezett (43. nap) Karola Tícián Tícián Tibivillán kívül Erik Erik Erik Erik ErikHarmadik helyezett (43. nap) Erik — Nia Andi Andi Andi Andi Andi Alexa Karola Karola Karola Karola KarolaHarmadik helyezett (43. nap) Andivillán kívül Erik Erik Erik Erik Erik Rajmi Rajmi Rajmi Rajmi Rajmi RajmiNegyedik helyezett (43. nap) Rajmivillán kívül Helga Nia Alexa Nia Andi Andi Andi Andi Andi AndiNegyedik helyezett (43. nap) Norbivillán kívül Zsani Zsani Diána Panna – HeniKiesett (41. nap) Dávidvillán kívül Panna SzintiaKiesett (41. nap) Henivillán kívül NorbiKiesett (41. nap) Szintiavillán kívül DávidKiesett (41. nap) Pannavillán kívül Norbi DávidKiesett (38. nap) Zsanivillán kívül Tibi Tibi Tibi Norbi Norbi Bence Bence BenceKiesett (37. nap) Bencevillán kívül Zsani Zsani ZsaniKiesett (37. nap) Lunavillán kívül Tibi Milán Milán Milán MilánKiesett (36. nap) Milánvillán kívül Alexa, Luna Luna Luna LunaKiesett (36. nap) Diánavillán kívül NorbiKiesett (33. nap) Alexavillán kívül Rajmi Dani Erik MilánKiesett (31. nap) Danivillán kívül Alexa HelgaKiesett (28. nap) Gerivillán kívülKiesett (26. nap) Nia Patrik Erik Gábor Gábor Rajmi Gábor RajmiKiesett (23. nap) Gergővillán kívül Helga Helga HelgaKiesett (23. nap) Gábor Zsófi Zsófi Nia Nia Kitti NiaFeladta (19. nap) Kitti Tibi Tibi — Patrik GáborKiesett (18. nap) Mátévillán kívülKiesett (14. nap) Szilvivillán kívül – TibiKiesett (12. nap) Patrik Nia Helga Helga KittiKiesett (12. nap) Ákos HelgaKiesett (2. nap)
Heti összefoglaló A Love Island főbb eseményei összefoglalva hétről hétre egy táblázatban.
1. hét Beköltözők Első nap: Ákos, Erik, Gábor, Helga, Karola, Kitti, Nia, Patrik, Tibi, Tícián és Zsófi költöztek be elsőként. Harmadik nap: Ákos kiesése után Szilvi érkezett a villába. Ötödik nap: egy új lány költözött a villába Andi személyében. Párválasztás Első nap: a Párkeresők először választottak párt. Miután mindegyik lány megérkezett, a fiúknak kellett választani melyik lánnyal szeretnének párt alkotni. Tibi Kittivel állt párba, Patrik Niával és Tícián Karolával, majd később Ákos Helgát választotta, Gábor pedig Zsófit. Második nap: Eriknek az első nap nem jutott pár, így az azt követőn neki kellett egy meglévő párból választani magának, majd ezek után mindegyik párkereső ismét szingli lett. Ezúttal a lányoknak adódott a lehetőség, hogy először választhassanak párt. Zsófi Gábort, Kitti Tibit, Karola Tíciánt, Helga pedig Patrikot választotta. Hatodik nap: ezen a napon ismét párválasztást tartottak, amelyben Erik Andit, Gábor Niát, Tícián Zsófit, Patrik Helgát, Tibi pedig Karolát választotta. Mivel a villában kettővel több lány tartózkodott, nekik nem jutott pár: ők Kitti és Szilvi voltak. Feladatok Második nap: Dobj egy csókot – ebben a feladatban a párkeresők egy kör alakú forgó falra voltak rögzítve, eközben a másik nemből való játékosnak az volt a feladata, hogy eltalálja őket. Amennyiben a találat sikeres volt, a játékvezető egy állítást mondott, és a célzó játékosnak csókkal kellett eldönteni, hogy melyik személyre igaz az állítás. Negyedik nap: Pajzán pizza – ebben a játékban a pároknak kéz nélkül kellett pizzát formázni, majd arra feltétet helyezni. A nyertes pizza Karoláé és Tíciáné lett. Ötödik nap: Égő vágy – ennél a feladatnál fiúknak tűzoltóként kellett megmenteni párjukat. Randik Második nap: a pár nélkül maradt Eriknek két randipartnert kellett választania. A választás Niára és Zsófira esett. Harmadik nap: a második párválasztás után két új pár jött létre, Nia és Erik illetve Helga és Patrik. Nekik a következő napon lehetőségük nyílt jobban megismerni egymást a tenger melletti sziklás területen egy randevú keretei közt. Negyedik nap: Szilvi érkezése utáni délelőttön üzenetet kapott, amely után meg kellett neveznie két fiút akikkel egy villán belüli randit tölthetett el. Az üzenet után Szilvi Tibit és Patrikot nevezte meg. Hatodik nap: az ötödik napon tartott égő vágy című játékban a lányok szerint Gábor volt a legdögösebb tűzoltó, így jutalma egy villán kívüli randi volt, amelyre neki kellett két lányt megjelölni. A választás Niára és Kittire esett. A randi végéhez érve Gábor üzenetet kapott, amelyben az állt, hogy a két lány közül csak eggyel folytathatja a randit. Gábor végül Niával maradt kettesben. Hetedik nap: az újabb párválasztás után Zsófinak és Tíciánnak lehetősége lett első randijuk eltöltésére, szintúgy mint Karolának és Tibinek. A nap végén Andi és Erik üzenetet kaptak, amelyben az ő festményük sikerült a legjobban. Jutalmuk egy villa-lugasban töltött randi volt. Távozások Második nap: a második párválasztás után Ákosnak nem maradt párja, így neki azonnal távoznia kellett. 2. hét Beköltözők Nyolcadik nap: Egy héttel a játék kezdete után ismét fiú érkezett a villába, nem más, mint Rajmi. Tizedik nap: a tipi-tapi játék során egy új játékos állt be a fiúk közé, Máté. Tizenharmadik nap: a lányok villán kívüli csajos napot tartottak, ahol a felszolgáló fiú (Gergő) mutatkozott be, mint új lakó. Eközben a fiúkhoz Zsani érkezett. Párválasztás Kilencedik nap: a második hét első párválasztásán Andi és Erik, Zsófi és Tícián, Nia és Gábor előző párjukat választották. Új párként folytatta a versenyt Kitti és Patrik, Helga és Rajmi valamint Szilvi és Tibi. Feladatok Tizedik nap: Tipi-tapi – a fiúk egy fal előtt álltak, a lányoknak pedig a fal mögül kellett a fiúk testét tapogatni, majd pontozni az általuk legjobb hármat. A játék nyertese Patrik lett. Tizenkettedik nap: Virágról virágra – ebben a játékban a fiúknak állításokat tettek fel amelyek közül választaniuk kellett, hogy szerintük melyik lányra igaz. Amelyik lányt választották, tőlük kellett nektárt szívni. A feladat nyertese Tibi lett, hiszen ő gyűjtötte a legtöbb nektárt. Randik Nyolcadik nap: Rajmi beköltözése után üzenetet kapott, amelyben három lányt kellett megneveznie, akikkel röplabda randin vett részt. A három választott játékos Karola, Helga és Kitti volt. Kilencedik nap: a játékosoknak meg kellett választaniuk a villa legszerelmesebb párját, összesítve Andi és Erik nyerték el ezt a címet. Jutalmuk egy tengerben lévő hajóroncs melletti randi volt.