Dombi Péter (Szeged, 1976 –) magyar fizikus, egyetemi oktató, az MTA doktora, az ultragyors lézerfizika nemzetközileg ismert kutatója. Az MTA Lézerfizikai Bizottságának elnöke.
Életpályája Szegeden, a Deák Ferenc GimnáziumbanDeák Ferenc Gimnázium érettségizett. Ezután fizikát tanult a Szegedi Tudományegyetemen. 2001-ben – a Rutherford Appleton Laboratóriumban eltöltött év után – szerzett diplomát fizikusként a Szegedi Tudományegyetemen.http://www.sci.u-szeged.hu/karunkrol/eletpalyak/dr-dombi-peter-fizikus Tanulmányait 2001–től a Bécsi Műszaki Egyetemen folytatta, ahol doktori fokozatot (Ph. D.) is szerzett Krausz Ferenc professzor témavezetése mellett.
2005-ben, valamint 2012-2014 között kutatóként dolgozott Németországban a Max Planck Kvantumoptikai Intézetben.https://mta.hu/lendulet/dombi-peter-lendulet-osztondijas-kutato-106371
2005–ben Budapestre költözött, az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetében fejleszt femtoszekundumos lézereket, technológiákat, és végez fény-anyag kölcsönhatási kísérleteket.
Jelenleg (2019) tudományos tanácsadóként dolgozik a Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézet igazgatóhelyetteseként.
Kutatási területe Az ultrarövid lézerimpulzusok előállítása, a nagy intenzitású lézertechnológia, az ilyen fényforrásoknál használható optikai elemek fejlesztése és tesztelése, illetve az ultragyors folyamatok fizikája.Gábor Dénes-díj. A Novofer Alapítvány kiadványa, 30. old. Jelentős szerepet játszott a szegedi ELI Lézerközpont létrehozásának előkészítésében.ELI Lézerközpont Jelenleg az Ultragyors Tudomány és Alkalmazások részleg osztályvezetője.
Társadalmi szerepvállalása Az elmúlt években részt vett a Magyar Pax Romana Egyesület tevékenységében. Egy kötetet szerkesztett Hiszem vagy tudom? címmel, a vallásos hit és a természettudományok viszonyáról.
Díjai, elismerései Köztársasági Ösztöndíj (2000-2001) Akadémiai Ifjúsági Díj (2008) Nemzetközi Gábor Dénes-díj (2009) Egyéni Marie Curie Ösztöndíj, EU (2012-2014) Eötvös Loránd Fizika Társulat, Selényi Pál-díj (2013) Fizikai Díj, Magyar Tudományos Akadémia (2019) Lendület ösztöndíj (2014-2019)
Jegyzetek
Források mtakszi.hu Gábor Dénes-díj. A Novofer Alapítvány kiadványa, 30. old.
További információk
Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar fizikusok Kategória:Szegediek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Gábor Dénes-díjasok Kategória:Lendület ösztöndíjasok