Bor Pál, 1926-ig Beck PálAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 157186/1926. Forrás: MNL-OL 30790. mikrofilm 1424. kép 3. karton (Budapest, 1889. március 2. – Budapest, 1982. január 31.) magyar festő, grafikus, szobrász, művészeti író. Unokája, Bor András építész.
Életpályája Beck Adolf (1860–1939)Beck Adolf gyászjelentése (1939. január 10.) Pesti Napló, 90. évfolyam, 7. szám kereskedő és Augenstein Matild (1867–1945) fia. 1911-ben gépészmérnöki diplomát szerzett a budapesti műegyetemen. 1911–1914 között Párizsban tanulta a festészetet, ahol Henry Martin és Maurice Denis oktattta. 1913-ban Nagybányán Réti Istvánnál, majd a fővárosban Körösfői-Kriesch Aladárnál tanult. 1914–1919 között polgári internált volt Bretagne-ban. Amíg fogságban volt rajzolt, festett, faragott. 1919-ben Rippl-Rónai József fonyódi művésztelepén dolgozott. 1920–1944 között Badacsonyban festett. 1921-től rendszeresen kiállító volt. 1921–1927 között a Magyar Írás cínű folyóirat képzőművészeti szerkesztőjeként dolgozott. 1924–1925 között Párizsban élt. 1926–1949 között a Képzőművészek Új Társasága alapító, törzs- és vezetőségi tagja, rendszeres kiállítója volt. 1925–1926 között Olaszországban tartózkodott. 1930-ban a Műhely Szövetség társalapítója volt. Az 1930-as években szőnyegeket tervezett. 1944–1947 között Dömsödön élt. 1945-ben az Eskü úti (ma: Szabadsajtó út) Klotild-palotában levő műterme leégett, műveinek nagy része megsemmisült. 1948–1949 között Békásmegyeren élt. 1958-ban ismét Párizsba utazott. 1963-tól az új, színes üvegkép technika foglalkoztatta. 1986-ban a Régi Műcsarnokban volt emlékkiállítása.
Sírja a Farkasréti temetőben található (34/2-2-33).
Magánélete Felesége Gerő Jozefa volt, Goldberger Izidor és Bőhm Ágnes lánya, akit 1926. augusztus 5-én Lengyeltótiban vett nőül. bélyegkép|jobbra|200px|Bor Pál festő, grafikus, szobrász, művészeti író sírja Budapesten. Farkasréti temető: 34/2-2-33
Kiállításai Egyéni Nemzeti Szalon (Budapest, 1921, 1926) Ernst Múzeum (Budapest, 1924, 1947, 1964, 1970) Tamás Galéria (Budapest, 1929, 1931–1932, 1941, 1944) Salon d’Automne (Párizs, 1923, 1925) Velencei Biennálé (1926, 1928) Milánói Iparművészeti Triennálé (bronzérem, 1933) Fényes Adolf terem (Budapest, 1958) Műcsarnok (Budapest, 1977) Szinnyei szalon (1999) Csoportos 1924 Salon d'Automne, Párizs 1925 Salon d'Automne, Párizs 1926–1942. a KUT valamennyi hazai és külföldi kiállításán 1926. XV. Velencei Biennálé ? magyar szekció 1928. XVI. Velencei Biennálé, magyar szekció 1933. Milánói Iparművészeti Triennálé (szőnyege bronzérmet nyert) 1948 90 művész kiállítása (Nemzeti Szalon, Budapest) 1957 Tavaszi Tárlat (Műcsarnok, Budapest) 1966-tól Őszi Tárlat (Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely) 1977 Festészet ’77 (Műcsarnok, Budapest) 1979 A hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatok negyedszázados jubileuma alkalmából rendezett retrospektív kiállítás (Műcsarnok, Budapest)
Művei
Festményei Regatta (olaj, 1915) Férfi fej (olaj, 1915) Fantázia (víz, 1915) Gótika (víz, 1917) Tanulmányfej (víz, 1916) Fogolytárs (olaj, 1918) Hálót húzó broton halászok (víz, 1918) Kettős arckép (olaj, 1919) Körhinta (olaj, 1920) Tomaji kőkereszt viharban (olaj, 1920) Riza puszta Badacsony mellett (olaj, 1920) Kis parasztlány (olaj, 1920)
Rajzai Örvény (rajz, 1915) Fahordók (szén, 1918) Breton halászok (1918) Szántók (kréta, 1919) Domboldal (1919)
Szobrai A Fekete Kolostor (bronz, 1916-1952) Melankólia (gipsz, 1917) Szomorúság (gipsz, 1917) Tehetetlenség (bronz, 1917) Női akt (bronz, 1919) Csók (bronz, 1920) Életöröm (bronz, 1920) Ima (bronz, 1920) Kétségbeesés (bronz, 1920) Vágy (gipsz, 1920) Anya gyermekkel (kő, 1923, MNG) Anya gyerekkel, asszony, bárányok (1926) Ülő női akt (bronz, 1930, MNG) Hazafelé (1930) Vasárnap (1934, MNG) Pásztor bárányokkal (1944-1945) Legelő birkák (1946) Fák (1965) Férfi alak (üvegbeton, 1973, MNG) Zivatar (1976)
Könyvei A mozgás ábrázolása (Nyugat, 1921; Ponticulus hungaricus, 1996) Festészet és zene (Magyar Írás, 1923) Párizsi képzőművészeti mozgalmak (Magyar Írás, 1924) Párizs és Moszkva (Magyar Írás, 1925) A kubizmus problémája. Csáky és szobrászata (Budapest, 1926) A XX. század művészete (Párizs, 1968) Emlékezések, elmélkedések. Önarckép – számadás önmagamnak (Budapest, 2003)
Jegyzetek
Források
Budapesti aukció Artportal.hu Névpont.hu Nemzeti Örökség Intézete Veszprém megyei életrajzi lexikon https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_NEMG_NemzetiSzalon_1921_1923/?pg=73&layout=s
További információk Hevesy Iván: Bor Pál kőrajzai (Nyugat, 1922. március 1.) Rabinovszky Máriusz: Bor Pál a Tamás-szalonban (Nyugat, 1929. március 1.) Szomory Dezső: Képzőművészek Új Társasága a Nemzeti Szalonban (Az Est, 1934. április 15.) Németh Lajos: Bor Pál emlékkiállítás (katalógus-előszó, 1964. Ernst Múzeum) Csáky József: Emlékek a modern művészet nagy évtizedéből, 1904-1914 (Budapest, 1972) Szerdahelyi István: A magyar esztétika története (1976) Mezei Ottó: Bor Pál művészeti írásai (Budapest, 1980) Ráth Zsolt: Bor Pál művészetelméleti írásai (Ars Hungarica, 1981) Frank János: Bor Pál halálára (Élet és Irodalom, 1982. február 5.) Magyar Művészet 1919-1945 (szerkesztette: Kontha Sándor, Budapest, 1985)
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek