Zombori István (Szeged, 1949. március 29.) magyar történész, muzeológus, egyetemi tanár, szerkesztő. A Magyar Katolikus Püspöki Kar egyháztörténeti bizottságának tagja.

Életpályája Szülei: Zombori István és Rácz Ágnes. 1963–1967 között a Ságvári Endre Gimnázium diákja volt. 1968–1973 között a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-francia szakos hallgatója volt. 1973-2011 között a szegedi Móra Ferenc Múzeumban dolgozott, mint történész-muzeológus; 1978–2007 között a Történelmi osztály vezetője, 2007–2011 között a múzeum igazgatója volt. 1979-ben doktorált a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1980–1983 között a Magyar Tudományos Akadémia Történésztudományi Intézetében aspiráns volt. 1981-ben az USA-ban, 1982-ben Madridban, 1994-ben Rómában és Bécsben, 1995-ben Párizsban volt ösztöndíjas. 1987–1991 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Történész Tanszékének oktatója volt. 1990-től a Magyar Egyháztörténeti Vázlatok felelős szerkesztője. 2006-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Ph.D. fokozatot szerzett.

1978-tól a Magyar Tudományos Akadémia Reneszánsz-Barokk Kutatócsoportjának tagja. 1979-től a Magyar Történész Társaság tagja. 1986-ban a Magyar Történészek Világszövetségének alapító tagja volt. 1989-ben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szegedi alapítója, 1989–2006 között titkára, 2006 óta elnöke.

Kutatási területe Pusztaszer és Szeged története, a középkori lovagrend valamint a magyar–spanyol kapcsolatok. A 16–18. századi magyar történelem, művelődés- és egyháztörténet kutatója.

Magánélete 1987-ben házasságot kötött Velcsov Márta jogásszal. Három gyermekük született: Áron (1987), Patricia (1991) és Laura (1992).

Kiállításai Vasvirágok. A szegedi lakatos-kovács művesség (Móra Ferenc Múzeum, 1973/85) Tűzön-vízen át él Szeged. Az 1879-es szegedi nagyárvíz (Képtár, 1979/80) Szeged múltja, jelene, jövője (Szegedi Vár, 1981/98) Mátyás kori kincsek. Egyházműv. kiállítás (Móra Ferenc Múzeum, Fekete ház, 1987) Barokk kincsek (1988) Szeged-Csanád egyházmegye múzeum és kincstár (Püspöki Palota, 1995, állandó) Szt. István emlékezete faliszőnyegeken (Móra Ferenc Múzeum, Fekete ház, 2000) A magyar kereszténység ezer éve (Vatikáni Múzeum, Róma, 2001; Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2002) „..És látta Isten, hogy jó”. 5 évszázad bibliai témájú műkincsei (Móra Ferenc Múzeum, 2008, kurátor)

Művei Szer monostorától Ópusztaszerig (Trogmayer Ottóval, Budapest , 1980) Ópusztaszer, Nemzeti Emlékpark (Trogmayer Ottóval és Juhász Antallal , 1981) Csongrád és Csanád megye leírása. Írta Bél Mátyás. Ford. Lakatos Pál és Téglásy Imre . Sajtó alá rendezte, tanulm., jegyz. Szeged, 1984) A mo-i értelmiség a 17–18. században (1984) Az értelmiség Mo-on a 16–17. században (1988) Lovagok és lovagrendek (Budapest, 1988) Magyar cserkészet, világcserkészet (Szeged, 1989) Ópusztaszer - Nemzeti Történeti Emlékpark (Trogmayer Ottóval, Budapest, 1989) A szegedi zsidó polgárság emlékezete (1990) Szeged. Fekete ház (Budapest, 1991) A katolikus egyház Magyarországon (Somorjai Ádámmal, 1991) Régi szegedi látképek (1991) A szerbek Magyarországon (1991) A gróf Károlyi család hódmezővásárhelyi uradalma a 19-20. században (Budapest, 1994) Szeged, Reök palota (1994) Gróf Klebelsberg Kunó emlékezete (1995) Igazságot szeretettel. Glattfelder Gyula élete és munkássága (Szeged–Budapest, 1995) A szeged-algyői szénhidrogénmezők kutatási -művelési története 1965-1990. (1995) Templomcím a magyar helységnevekben (11-15. század) (1996) Friedensbewegung Katholischer Priester in Ungarn, 1950–1956. Írta Orbán Gyula József (1996) Magyar egyháztörténeti bibliográfia, 1980–1990. Szerkesztette: Várszegi Asztrikkal (Budapest, 1997) Társadalom, egyház, művelődés. Tanulmányok Erdély történelméhez (1997) Hermann Egyed emlékkönyv (Sümegi József, 1998) Nagy István emlékkönyv (Szeged, 1999) Ópusztaszer (szerkesztette: Blazovich László, Budapest, 2000) Rengey-Aigner Ferdinánd és kora. Írta Habermann Gusztáv (Sajtó alá rendezte, Szeged, 2000) A Szeged-Csanádi Püspökség. Egyházmegyei múzeum és kincstár (2000) Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolata 1920–2000 (szerkesztette, Budapest, 2001) „Él magyar, áll Buda még!” Történelmi muzeológiai tanulmányok (szerkesztette, 2001) Szent István emlékezete falikárpitokon 1938–2000 (szerkesztette, előszó, Szeged, 2001) A szegedi székesegyház (szerkesztette: Ábrahám Istvánnal; előszó, 2001) Katolikus múzeumok és kincstárak Magyarországon (szerkesztette, utószó. Budapest, 2001) A magyar kereszténység 1000 éve. A vatikáni kiállítás katalógusa (szerkesztette: Cséfalvi Pállal és M. A. Angelis-el, 2001) A bécsi Pázmáneum (szerkesztette, 2002) A múzeumalapító. Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (szerkesztette, Budapest–Szeged, 2002) A legmakaibb makai. Tanulmányok a 75 éves dr. Tóth Ferenc tiszteletére. Szerkesztette: Marosvári Attilával, Szeged–Makó, 2003) Két évszázad zászlói (szerkesztette, Budapest-Szeged, 2003) Krzysztof Szydlowiecki kancellár naplója 1523-ból (Budapest, 2004) A szegedi nagyárvíz és újjáépítés. Európa Szegedért (szerkesztette: Kaján Imrével, Budapest–Szeged, 2004) Közép-Európa harca a török ellen a 16. század első felében (szerkesztette, előszó, Budapest, 2004) A szegedi püspöki palota (Vadászi Erzsébettel, Szeged, 2005) Historicus Societatis Iesu. Szilas László emlékkönyv (szerkesztette: Molnár Antallal és Szilágyi Csabával, 2007) Szathmári Pap Károly erdélyi országgyűlési képviselő arcképcsarnoka 1842. (szerkesztette: Sümegi Györgygyel, 2008) Mórahalmi ki kicsoda. Szerkesztette: Bodrits Istvánnal, Szeged, 2009) A Szegedi Királyi Biztosi Hivatal iratai 1880-1883 (szerkesztette: Kaján Imrével, 2010) Magyar történész-muzeológus ki kicsoda (szerkesztette: Bodrits Istvánnal, Budapest–Szeged, 2010)

Díjai Szocialista Kultúráért díj (1980) POFOSZ Hazáért Érdemkereszt (1998) Deák Ferenc-díj (2006) Széchényi Ferenc-díj (2008) Pro Cultura Christiana díj (2018)

Jegyzetek

Források

Magyar katolikus lexikon Magyar történész-muzeológus ki kicsoda 2010. Szerkesztette: Bodrits István, Zombori István. Budapest-Szeged, Magyar Nemzeti Múzeum-Móra Ferenc Múzeum, 2010

További információk A Móra Ferenc Múzeum 125 éve (Szeged, 2008) A hagyomány szolgálatában. Szerkesztette: Lengyel András. Szeged, Móra Ferenc Múzeum-Csongrád megyei Önkormányzat Múzeuma, 2002 Ki kicsoda a magyar könyvszakmában. Főszerkesztő: Kiss József. Budapest, Kiss József Könyvkiadó, 2005 Századokat átívelő évtizedek. Bibliográfia és tanulmányok Zombori István 60. születésnapjára; szerk. Tóth István; Múzeumi Tudományért Alapítvány, Szeged, 2009 Laborator assiduus. A 70 éves Zombori István köszöntése; szerk. Somorjai Ádám, Somorjai Gabi; MTA BTK Történettudományi Intézet–MNL Országos Levéltár, Bp., 2019

Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar vallás- és egyháztörténészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Szegediek Kategória:Széchényi Ferenc-díjasok