Arradzsán (arab-perzsa írással أرجان) középkori város és tartományi központ volt Délnyugat-Iránban, Huzesztán és Fársz határán. A várost 1085-ben egy földrengés pusztította el. Jam e Arjan
Fekvése Arradzsán romjai 7,5 - 11 km-rel északkeletre fekszenek a mai Behbahán közelében, egy korábban Ardzsún néven ismert területen, a Kordesztán folyó déli partján mentén, valamint az Emámzáde Reza szentély körül, a folyó mindkét partján.
Története Arradzsán a 10. században érte el jólétének csúcspontját. Az akkori időszakból származó leírások alapján a városnak hat kapuja volt. A város közepén állt a 694 és 714 között épült nagymecset, mellette volt a bazár. Egy adminisztratív épületet és egy fellegvárat is említettek, két híddal együtt. A város minden házához földalatti csatornákon keresztül jutott el a víz. 1052-ben állítólag 20000 lakosa volt. 1085-ben földrengés pusztította el, e csapás után soha nem épült vissza. Lakosai, akik megmenekültek, máshova vándoroltak vagy a romok közt éltek, míg az óvárostól délre fel nem épült az új, Behbahán nevű település. Ez azonban soha nem érte el elődjének fontosságát és méretét.
Régészet Az 1360-as években az útépítési munkák során Arradzsán helyén romos fürdő és egy szentély került elő, a Márun partján pedig egy aranyozott fém koporsó, néhány aranygomb, különböző fegyverek, fazekas- és fémtárgyak, figurák, és egy nagyon díszes arany két szárnyas oroszlánt ábrázoló tárgy, valamint egy rövid feliratú szkript ábrázolás került napvilágra. Ezeket a leleteket a Teheránban lévői Iráni Régészeti Múzeumba szállították, ahol iráni régészek tanulmányozták és úgy vélték, hogy az itt fellelt leletanyag Elám utolsó szakaszának késői részéből származik.
A területen az épületek és a falak szétszórt maradványai láthatók, melyek nagysága 2,5x2,5 km észak-déli és kelet-nyugati irányban. A helyszíntől délre van egy kiemelkedő fal, amely kb. 300-600 m-re helyezkedik el. A város egykori határain belül láthatók a kanátnak (modern perzsa ejtés alapján ganát) nevezett csatornarendszer maradványai. Észak felé a Kordesztán folyó hídjának részei maradtak fenn. Az Ardzsúnban felfedezett kerámiamaradványok 11. századi település létezését tanúsítják.
Források
The Arjan Bowl(article in Persian Language) Elamite bowl selected symbol for Iran Olympic Arjan of the Elamite era, the armlet dates back to the Neo-Elamite period
További információk
youtube Kategória:Iráni régészeti lelőhelyek Kategória:Középkori régészeti lelőhelyek