Imre László (Apátfalva, 1929. augusztus 4. – Budapest, 2019. július 12.) Akadémiai Díjas gépészmérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem Energetika Tanszékének professor emeritusa, 2010-ig a Magyar Tudományos Akadémia energetikai bizottsága megújuló energetikai technológiák albizottságának elnöke. A Magyar Napenergia Társaság tiszteletbeli elnöke.

Életrajza 1947 és 1951 között a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, majd a Pattantyús-Ábrahám Géza akadémikus professzor vezetése alatt álló Vízgépek Tanszék (ma: Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék) tanársegédjeként maradt az egyetemen. Oktatói tevékenységét a Hő– és Rendszertechnikai Intézetben folytatta, ahol igazgatóhelyettes lett, majd az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesületben, az Építőipari Tudományos Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia különböző bizottságaiban dolgozott, és az International Solar Energy Society magyar tagozatának elnöke volt.

1987 és 1999 között egyetemi tanár, 1999-től professor emeritus.

Műveinek válogatott jegyzéke

IMRE László: Az emberiség jövőbeni energiaellátása. Energiagazdálkodás Vol. 45. (2004) 6. IMRE László: Nagyteljesítményű szoláris lucernaszárító. Plenáris előadás. Magyar Szárítási Szimpózium. Szeged 2003. IMRE László: A szélenergia hasznosítás újabb eredményei. Magyar Energetika Vol. XI. (2003. február) 1. sz. 13. IMRE László– BITAI, András – MEZEY, Zoltán: ‘Combined Photovoltaic–Thermal System’. World Renewable Energy Congress VII. 2002. IMRE László: A szilárdsavas és a fémbázisú tüzelőanyag-cellák fejlesztése. Elektrotechnika Vol. 95. (2002) 4. sz. 125. IMRE László: A vékony-rétegű fotovillamos cellák fejlesztése. Elektrotechnika Vol. 94. (2001) 11.sz. 364. IMRE László: Meglepő energetikai megoldások. Energiafogyasztók Lapja. 2001. 1. sz. p.18. IMRE László: Elosztott, decentralizált energiatermelési programok és rendszerek. Energiafogyasztók Lapja 2001. 2. sz. 17. IMRE László: A fotovillamos energetika újabb eredményei és bővülő alkalmazási területe. Magyar Energetika VIII. (2000) No. 3. 45. IMRE László: Emberiség és energia – gondolatok egy új korszak küszöbén. Magyar Energetika VIII. (2000) No. 2. 31. U.a., in: Energia Fogyasztók Lapja VIII. (2000.) No. 3. IMRE László: A megújuló energetika a Tanszék oktatásában és kapcsolat az iparral. BME Ipari Napok, Energetika Tanszék. Budapest 1999. 03. 4. IMRE, László–FARKAS, István: ‘Hungarian UNESCO Solar Participation Program’. ISES Solar World Congress. Jerusalem 1999, No.347. IMRE László: Középületek decentralizált energiaellátásának lehetőségei kisteljesítményű gázturbinák alkalmazásával. Magyar Épületgépészet Vol. XLVIII. (1999) No. 4. 6. IMRE László: A szoláris termikus rendszerek gazdaságosságának értékelése. Magyar Energetika VII. (1999) No. 2. 44. IMRE, László– BITAI, András: ‘Combined Solar Photovoltaic-Thermal System’. GÉPÉSZET'98, Proceedings of First Conference on Mechanical Engineering, Vol. 2. (1998) 638. IMRE, László – FARKAS, István: ‘Hungarian Participation Program in the UNESCO World Solar Summit Process.’ Proceedings of the Second International ISES Europe Solar Congress Portoroz, Slovenia, September 14-17, 1998. I.3.13.1–5. IMRE László (et al.): Energia-takarékos szárító és aszaló berendezés. Használati Mintaoltalom. Magyar Szabadalmi Hivatal, 9437/801. Bej.: Fiorentini-Hungary Kft. Budapest. IMRE László: Napenergia Világkongresszus Budapesten. Energia Hírek XI. (1993) 3. sz. IMRE, László– BITAI, András – FARKAS, István – KABOLDY, Eszter , PÁLFY, Miklós – ZÖLD, András (Ed. by): Harmony with nature. Proceedings of the International Solar Energy Society (ISES) Solar World Congress. Magyar Napenergia Társaság. Budapest 1993. IMRE, László: ‘Energy and Environment, Importance of Environment Friendly Energy Technologies’ (Lecture) European Parliament, Meeting of the Committee on Energy, Research and Technology. Roma, 1992. IMRE, László – BITAI, András – HORVÁTH, Csaba – NIEDERMAYER, P. – BÁNHIDY, László: ‘Concepcion of a Third Generation Thermal Manekin’. Paper 06. Proceedings of the 2nd European Conference on Architecture. Paris 1989. 46. IMRE László – BITAI, András – HORVÁTH, Csaba – BÁNHIDY, László – PAMMER, Zoltán: ‘Thermal Analysis of Human Body-Clothing Environment System’. International Journal for Numerical Methods in Engineering Vol.25. (1988) No. 47. 357–371. IMRE László – FÁBRI, László – GÉMES, László – HECKER, Gerhardt: ‘Solar Assisted Dryers for Seeds’ Proceedings of the IDS'88. Ed. by M.A. ROQUES and A. S. MUJUMDAR. Vol. I. OP. 39. Versailles 1988. IMRE László: ‘Solar Drying’. Forum of Renewable Energy Sources. University of Reading, Reading, 1987. IMRE László: ‘Solar Drying’ Chapter 11. Handbook of Industrial Drying. Ed. by A.S. MUJUMDAR. Marcel Decker, Inc. 1987. IMRE, László – BITAI, András – HORVÁTH, Csaba – SZENTGYÖRGYI, Sándor – BÁNHIDY, László: ‘Thermal Analysis of Human Body-Clothing, Environment System’. Proceedings of the 5th International Conference on Numerical Methods in Thermal Problems. Montreal. Ed. R.W. LEWIS, K. MORGAN, W.G. HABASHI. Pineridge Press, Swansea, 1987.Vol. I. 657–668. IMRE László: Hőáram hálózatos módszerek. Végesdifferencia és végeselem módszerek. Gépészeti Rendszertechnika, Szerk. Szabó, Imre. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986. IMRE László – CSÉNYI Pál – JAGASICS Zoltán – BITAI András – ZÖLD András: Számítógépes programrendszer épületek termikus szimulálására. Energia és Atomtechnika XXXVIII. (1985) 123. IMRE László: ‘Aspects of Solar Drying’ Proceedings of the 4th International Drying Symposium. Ed. by R. TOCI and A. S. MUJUMDAR. Kyoto 1984. 43. IMRE László. Hőátvitel összetett szerkezetekben. Akadémiai Kiadó, Budapest 1983. IMRE László (Szerk.): Villamosgépek és eszközök melegedése és hűtése. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1982. IMRE, László – KISS, László István – MOLNÁR, Károly: ‘Complex Energy Aspects of Solar Agricultural Drying Systems’ Proceedings of the 3rd International Drying Symposium. Ed. by J. Ashworth. Drying Res. Ltd. Wolverhampton 1982. Vol. l. 370–374. IMRE, László – JAGASICS, Zoltán – BARCZA, János: ‘Computer simulation of the transient warming of rotary electric machines’ Proceedings of the 2nd International Conference on Numerical Methods in Thermal Problems. Ed. by Lewis, R.W.; Morgan, K. and Schrefler, B.A., Vol. II. Venice, Pineridge Press, Swansea, 1981. IMRE, László – BITAI, András – CSÉNYI, Pál: ‘Parameter Sensitivity Investigations of the Warming of Oil-Transformers’ Numerical Methods in Thermal Problems. Proceedings of the International Conference. Ed. by R.W. Lewis and K. Morgan. Pineridge Press, Swansea 1979. 850. 899–909. IMRE, László – SZABÓ, Imre – BITAI, András: ‘Determination of the Steady State Temperature Field in Naturally Oil-Cooled Disc-Type Transformers’ Proceedings of the Sixth International Heat Transfer Conference Toronto. General Papers Vol.3. Hemisphere Publ. Corp. Washington 1978. 123–128. IMRE László: Transzformátor tekercsek állandósult hőmérséklet eloszlásának meghatározása hőáram hálózatos módszerrel. Elektrotechnika Vol. 70. (1977) 256. IMRE László– MÁTHÉ István: Elektronikus motorvédő szimulátorok. Elektrotechnika Vol. 68. (1974) 362. IMRE László: Szárítási kézikönyv. Budapest 1974. IMRE László: Műszaki alapismeretek. Műszaki Kiadó. Budapest 1972. IMRE László: Adszorpciós szárító klímák I. Élelmezési Ipar XXI (1967) 257. IMRE László: Adszorpciós szárító klímák II. Élelmezési Ipar XXI (1967) 298. IMRE László: ‘The measurement of equilibrium relativ humidity’. Part II. Periodica Polytechnica Vol. 8.(1964) No.3. IMRE László: ‘The measurement of equilibrium relativ humidity’. Part I. Periodica Polytechnica Vol. 8.(1964) No.2. IMRE László: A szalámi tartósítás szárítási, méret- és alakváltozási folyamatának analízise. Kandidátusi Értekezés Tézisei. MTA KESZ. Budapest 1964. IMRE László: Néhány elvi szempont a szorpciós izothermák felhasználásával kapcsolatosan. Élelmezési Ipar XVII. (1963) 7. IMRE László: Some drying technical aspects of salami production. Országos Húsipari Kutat Intézet. Budapest 1963.

Egyetemi jegyzetei IMRE László: Erőgépek és munkagépek enciklopédiája. Tankönyvkiadó, Budapest 1952. IMRE László: Feladatok általános géptanból – 159 feladat, 90 szövegközi ábrával, 11 táblázattal. Budapesti Műszaki Egyetem. Villamosmérnöki Kar. Budapest 1958. IMRE László: A gépek üzeme. Budapesti Műszaki Egyetem. Budapest 19601961, 1962, 1964 IMRE László: Feladatok általános géptanból. Budapesti Műszaki Egyetem. Budapest 1960. IMRE László: Műszaki alapismeretek. Felsőfokú villamosenergiaipari technikum hallgatói részére. Budapest (s.n.) 1964. IMRE László – SVÁB János: Gépészeti ismeretek 1. erősáramú villamosmérnök hallgatók részére. Tankönyvkiadó, Budapest 19651968 IMRE László – SVÁB János: Gépészeti ismeretek 2. erősáramú villamosmérnök hallgatók részére. Tankönyvkiadó, Budapest 19651967, 1968 IMRE László: Gépészeti ismeretek : folyamatok, gépek, berendezések elméleti alapjai és szabályozásukhoz szükséges üzemtani ismeretek : műszer- és szabályozástechnika szakos hallgatók számára. Tankönyvkiadó, Budapest 1965. IMRE László: Műszaki alapismeretek. Felsőfokú villamosenergiaipari technikum hallgatói részére. Pécs (s.n.) 19671968 IMRE László – SVÁB János: Gépészeti ismeretek : folyamatok, gépek, berendezések elméleti alapjai és a szabályozásokhoz szükséges üzemtani ismeretek. Tankönyvkiadó, Budapest 1968. IMRE László: Műszaki alapismeretek. Budapest (s.n.) 1969 IMRE László: Műszaki hőtan és áramlástan. Tankönyvkiadó, Budapest 19691975 IMRE László: Gépek üzemtana. Tankönyvkiadó, Budapest 1972. IMRE László – SZABÓ Imre: Transzport folyamatok 1. Tankönyvkiadó, Budapest 1974. IMRE László – SZABÓ Imre: Transzport folyamatok 2. Tankönyvkiadó, Budapest 1974. IMRE László: Gépek üzemtana erősáramú villamosmérnök hallgatók számára. 4. utánny. Tankönyvkiadó, Budapest 1977. (Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar [jegyzetei]) IMRE László: Hőátvitel elmélet és áramlástan erősáramú villamosmérnök hallgatók számára. Tankönyvkiadó, Budapest 19761978, 1981. (Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar [jegyzetei]) IMRE László – BARCZA János (Szerk.): Villamos gépek és eszközök melegedése és hűtése. Budapest 1982. IMRE László: Hőátvitel összetett szerkezetekben. Akadémiai Kiadó. Budapest 1983. IMRE László: Gépek üzemtana. (7. kiadás) Tankönyvkiadó, Budapest 1984. IMRE László: Hőátvitel elmélet és áramlástan erősáramú villamosmérnök hallgatók számára. Tankönyvkiadó, Budapest 19875. (Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar [jegyzetei]) IMRE László: Műszaki hőtan és áramlástan : Elektronikai technológia szakos villamosmérnök hallgatók számára. Tankönyvkiadó, Budapest 19872. (Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar [jegyzetei]) IMRE László: Hőátvitel elmélet és áramlástan erősáramú villamosmérnök hallgatók számára. Tankönyvkiadó, Budapest 19927. (Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar [jegyzetei]) IMRE László: Bevezetés az energiaforrások és rendszerek technológiájába.Veszprémi Egyetem. Mérnöki Kar. Veszprém 1995. IMRE László – PÁLFY Miklós – HORVÁTH Csaba: Fotovillamos áramellátó berendezések. Oktatási segédlet és gyakorlati útmutató napelemes berendezések készítéséhez. Magyar Napenergia Társaság. Budapest 2000. (Az EU által kiadott szabvány ‘ Universal technical standard for solar home systems Thermie B SUP 995-96, EC-DGXVII, 1998’ szövegének felhasználásával. UNESCO WSSP Magyar Részvételi Program) IMRE László– BITAI, András – HECKER, Gerhardt: Megújuló energiaforrások : felsőfokú oktatási segédlet. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest 2000.

Oktatói díjai, elismerései 1970 BME Rektori elismerés 1974 Oktatási Miniszteri Dicséret 1974 BME Villamosmérnöki Kar Jubileumi Elismerés 1977 Villamoskari hallgatók szavazatai alapján a Kar legjobb oktatója,Simonyi Károly mellett 1983 BME Rektori Dicséret, 1986 BME Kiváló Oktatója 1984 Akadémiai Díj 1988 Művelődési Minisztérium Kiváló Munkáért Kitüntetés 1998 BME Professor Emeritus oklevél