A julPallas (német: Julfest; nyugati nyelvekben gyakran: Yule) az egykori germánoknál és más pogány népeknél tartott ünnep volt, a téli napforduló idején. Az újpogányságban ma is ünnep.Wiccans, pagans ready to celebrate Yule

Egyes európai pogány népek ez alkalommal három napon át áldozatokat hoztak, hogy az új év számára békét és termékenységet kérjenek. Ezért a január hó neve a gótoknál jiuleis, ó-izland nyelven: ýler volt; s Németországban is előfordult ily néven: Julmonat.

A keltáknál az ünnep a fény visszatérését jelentette és az újjászületést állították a középpontba. Ilyenkor a fák körül énekeltek, fatuskókat égettek, és elterjedt az ajándékozás szokása. Ők úgy hitték, hogy a nap a tél közepén tizenkét napig áll, ezért farönköket gyújtottak meg, hogy meghódítsák a sötétséget, a gonosz szellemeket elűzzék és hogy szerencsét hozzanak az elkövetkező évre.bbc.co.uk Winter Solstice A vikingek, ahol a kilencévente megrendezett jul ünnepsége kilenc napig tartott, férfiakat áldoztak fel isteneiknek. Ők is a nap újjászületését ünnepelték.origo.hu: Kilencévente nyolcvanegy véráldozat az isteneknek

A germán törzseknél az ünnep rituáléjához tartozott a közös lakomák rendezése, bőséges malachús és sör fogyasztásával.

Amikor az európai népek felvették a kereszténységet, e pogány ünnep a karácsonnyal, s Krisztus születésének emlékeivel kapcsolódott össze. A mai európai karácsony-újévi szokások és hagyományok egy része a pogány jul ünnepségeiből származik.Rossel, Sven H.; Elbrönd-Bek, Bo (1996) : Christmas in Scandinavia Svédül, dánul és norvégul ma is jul a karácsony neve.

A jul a boszorkányszombatok egyike, a modern boszorkányok ekkor köszöntik az újjászülető Napot.Yliaster Daleth: Mágia

Jegyzetek

Kategória:Vallási ünnepek