Fats Waller (született Thomas Wright Waller) (New York, 1904. május 21. – Kansas City, Missouri, 1943. december 15.) amerikai dzsessz-zongorista, dalszerző, énekes. Legismertebb kompozíciói az Ain't Misbehavin és a Honeysuckle Rose. 1984-ben, illetve 1999-ben bekerült a Grammy Hall of Fame-be.

Élete bélyeg|bal|200px Tizenegy testvére közül öt érte meg a felnőttkort. Zongorázni hatéves korában kezdett. Négy évvel később beállt apja gyülekezetébe. Az édesanyja tanította, miközben egy élelmiszerüzletben dolgozott. Tizenöt éves korában otthagyta az iskolát, és a Harlemi Lincoln Színházban kezdett dolgozni heti 32 dollárért, és megírta az első raget.

Összebarátkozott a zongorista James P. Johnsonnal, akivel munkatársak is lettek.

1922-ben készítette első önálló hangfelvételét, majd számos blueszenésszel dolgozott. Népszerű szerzeményei megalapozták hírnevét. 1928-ban mutatkozott be a Carnegie Hallban. 1934-ben sok felvétele készült kisegyüttesével, a Fats Waller and his Rythmmel. A '30-as években a keleti parton dolgozott a New Cotton Clubban.

1935-től filmekben is szerepelt. Európában is turnézott.

Lemezei

Díjai 1970: Songwriters Hall of Fame 1989: Big Band and Jazz Hall of Fame 1993: Grammy Lifetime Achievement Award 2005: Jazz at Lincoln Center: Nesuhi Ertegun Jazz Hall of Fame 2008: Gennett Records Walk of Fame

Jegyzetek

Források fidelio

További információk Ain't Misbehavin' - Stormy Weather (1943)

Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Dzsesszénekesek Kategória:Dzsesszzongoristák Kategória:New York-iak Kategória:Nevet változtatott amerikai személyek Kategória:Amerikai dalszerzők