Győr (németül: Raab, latinul: Arrabona, Jaurinum, szlovákul: Ráb, horvátul: Jura, Đura) megyei jogú város Magyarországon. A Nyugat-Dunántúli régió központja, Győr-Moson-Sopron megye és a Győri járás székhelye, 1009 óta a Győri egyházmegye központja. A Dunántúl második és Magyarország hatodik legnépesebb települése, továbbá a Nyudfsdfysdffgat-Dunántúl legnagyobb és a Dunántúl második legnagyobb közigazgatási területű települése, gazdasági, kulturális, egyetemi és sportközpont, az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa. A Bécs–Pozsony–Budapest innovatív tengelyen fekszik, kiváló közlekedési adottságokkal. Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városaként a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül 1989-ben elnyerte a műemlékvédelem Europa Nostra-díját. Győr „a folyók városa” is, mivel a Mosoni-Duna mellett, a Rába és a Rábca torkolatánál épült. Ez a folyómenti fekvés nagyban elősegítette a település létrejöttét és fejlődését.

A város története az ókorig nyúlik vissza, amikor a rómaiak Arrabona néven erődöt alapítottak a területén. A honfoglalás után is jelentős központ maradt: Szent István megalapította a Győri egyházmegyét, amelynek központja 1009-től a város lett. A középkorban Győr fontos végvári szerepet töltött be a török elleni védekezésben, ezért a 16. században korszerű erőddé építették át. Bár 1594-ben az oszmánok elfoglalták, néhány évvel később visszakerült keresztény kézre. A török veszély elmúltával gyors fejlődésnek indult: piaci jogokat, majd szabad királyi városi rangot kapott, oktatási és kulturális intézményei is gyarapodtak. A 19. században a vasút kiépülése, valamint a textil- és gépipar fejlődése lendítette előre a várost. A második világháború után fejlődése lassabb volt, azonban a rendszerváltozást követően kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően az ország egyik legfontosabb gazdasági központjává vált, és 2003 óta a Centrope eurorégió tagja.

A belvárosban jól megfigyelhető a középkori városszerkezet, a török háborúk idején épült erődítések, valamint a barokk korszak lenyomatai. Kiemelkedő műemlékei közé tartozik a győri székesegyház, a Püspökvár és a Loyolai Szent Ignác bencés templom, amelyek a magyar barokk építészet jelentős alkotásai. A járműipar, különösen az Audi Hungaria gyára, meghatározó szerepet játszik, és számos beszállító és kutatás-fejlesztési központ is letelepedett a városban. Emellett a gépipar, az élelmiszeripar és a logisztika is erős ágazatok. Győr Magyarország egyik legiparosodottabb városa. A város három egyeteme közül kiemelkedő szerepet tölt be a Széchenyi István Egyetem, amely a régió vezető felsőoktatási intézménye, különösen műszaki, gazdasági és jogi képzéseivel. A városnak vannak színházai, fesztiváljai, múzeumai, zenei rendezvényei. Győr kiváló közlekedési adottságokkal rendelkezik: autópálya, vasút, vízi út és a közelben lévő nemzetközi repülőtér is biztosítja nemzetközi elérhetőségét, míg városon belül jól szervezett autóbusz- és kerékpárhálózat szolgálja a közlekedést. 260px|bélyegkép|jobbra|Bécsi kapu tér 260px|bélyegkép|jobbra|Frigyes-laktanya, Leier-központ

Nevének eredete A város neve régi magyar személynévből (Jewr – 1213-as előfordulás; Geur – 1221) keletkezett. Ez a személynév rokona az Algyő és Felgyő településnevekben rejtőző személynévnek.

Régi közismert neve: Arrabona, amely egyben első elnevezése is a településnek. Arrabona római város volt Felső-Pannóniában. Nevét arról az Arrabo folyóról kapta, melynek torkolatánál feküdt és melynek Rába a mai neve. A Győr településnevet egyes történészek ebből vezetik le, mások a Geur személynévhez kötik (ilyen nevű lovag volt az itteni első várispán). balra|bélyegkép|310x310px|A városháza épülete 2021-ben A város ókori kelta és latin neve Arrabona, középkori latinul Jaurinum, törökül Yanıkkale, németül Raab, szlovákul Ráb, szerbül Ђер / Đer, horvátul Jura / Đura / Vjura (az első kettő használata elterjedtebb; a kópházi horvátok Đurának, a kimleiek Jurának, a bezenyeiek Vjurának hívják a várost). 1824-ben Tubolyszegi Tuboly László (1756–1828) így ír Győr nevének értelmezéséről: „a Rába folyónak Dunába szakadtánál, hol akkor (t. i. a Rómaiak idejében) Arrabona, most Győr a régi német Ringtől magyarázott Gyűrű, vagy Gyűr, városa állott."

Címere középre|100x100px Győr címere egy ívelt oldalú, alul fogazott, hasított, szimmetrikus tárcsapajzs. A pajzs jobb oldali, kék színű mezejében a város védőszentje, Szent István vértanú jelenik meg félig balra forduló, lebegő alakban. A szent miseinget és vörös, damaszkolt dalmatikát visel. Jobb kezében a megkövezésére utaló kődarabot tart, bal kezében pedig a győzelem jelképének számító pálmaágakat. Fejét arany dicsfény övezi, mögötte pedig a pajzs középvonalában egy arany kereszttel díszített aranypólya látható. A pajzs bal oldala vízszintesen két részre oszlik. A felső, kék mezőben egy ezüstszínű városkapu kapott helyet, amely faragott kövekből épült, nyitott, csapóráccsal ellátott kapuzattal rendelkezik, és egy-egy lőrés, valamint hegyesen fogazott fanyársak díszítik. A kapuhoz egy nyolcszögletű, két lőréssel ellátott, lapos tetejű kőtorony kapcsolódik. Az alsó, vörös mezőben három hullámos ezüstpólya látható, amelyek a Duna, a Rába és a Rábca folyókat jelképezik. A tárcsapajzs felső részén egy vörös bélésű, drágakövekkel ékesített, ötágú, nyitott leveles korona helyezkedik el, amely Győr szabad királyi városi rangjára utal. A teljes, vagy más néven díszes címer megegyezik az egyszerű címerpajzzsal, azonban egy gazdagon díszített barokk keret egészíti ki. A keret felső részén ugyancsak a szabad királyi várost jelképező korona található, amely összefogja a címert tartó pálmaleveleket.

Földrajz Lásd még: Győr folyói és szigetei

A város a Kisalföld keleti felén, a Mosoni-Duna, a Rába és Rábca torkolatánál fekszik, ezért nevezik a „folyók városának” is. A Duna mellett kialakult fontos útvonal a római kortól összekötötte Aquincumot (Óbudát) Vindobonával (Béccsel). A Duna jobb partján árvízmentes teraszokon és magas ártéren haladt az útvonal a Pándorfalvi-fennsík, majd Bécs felé. Ezen az útvonalon a Rába és a Rábca képezett leküzdhető akadályt, s így kialakult itt egy közlekedési csomópont. Az utak Bécs, Budapest, Sopron, Pápa, Veszprém és Székesfehérvár felé haladtak.

A város kialakulásában a geomorfológiai viszonyok is közrehatottak. A mai Belváros területén két árvízmentes terasz alakult ki, amelyet három parti dűne is megemelt. Ez tette vár építésére alkalmassá. Ennek jelentősége a római kortól növekedett a török időkig, amikor is hazánk legfontosabb végvára lett. A város és környéke a Kisalföld-nagytáj területén helyezkedik el, de Ménfőcsanak területén átnyúlik a Sokorói-dombság területére is, amely a Dunántúli-középhegységhez tartozik.

Természeti értékek Győr környéke a magyar vagy pannóniai flóratartomány (Pannonicum), az Alföld (Eupannonicum) flóravidékéhez, a Kisalföld (Arrabonicum) flórajárásához tartozik. A kisalföldi flórajárás északon átnyúlik a Csallóközbe, és nyugaton Ausztria területére is. Az árvizektől védett területeket túlnyomó részben jól termő szántóföldek, kismértékben legelők foglalják el. Győr környékének állatvilága még az eredeti növénytakarónál is jobban kipusztult. A vadállomány már évszázadok óta jelentéktelen. A Xántus János Állatkert Gyárváros városrészben, a Kiskút-ligetben található.

Püspökerdő: a város környékét eredetileg ligeterdők borították. A ligeterdőket az élővizek, a lefűződött folyóágak, a morotvák hínár-szövetei, a nádasok és sásrétek szakították meg. A táj vegetációja nagy változásokon ment át. Az ármentesítések, lecsapolások után az erdők nagy részét kiirtották. Ma már csak a Mosoni-Duna árterein; így Püspökerdő, Likócs és Győr-Szentiván között, továbbá Szentivántól keletre találunk nagyobb erdőséget. Az árvizektől védett területeket túlnyomóan jól termő szántóföldek, kismértékben legelők foglalták el. A város nyugati részén elterülő parkerdő Győr tüdeje. Itt kellemes sétákat tehetünk.

Rába-Quelle Fürdő: a Kisalföld felszíne a harmadkorvégi pliocén korszak közepéig a Kárpát-medence Pannon-tengerrel borított szárnyának tartozéka volt. Belső területe a Pliocén-korszak végén újra süllyedésnek indult. E süllyedék területet, amelyet törésvonalak határolnak, Győri-medencének nevezi a szakirodalom. Ezek mentén, az egykori tenger vízállományát a mélyben lévő magma felmelegítette, és ásványi sókkal keveredve – fúrások következtében – gyógyvízként bukkan a felszínre. Erre alapozva épült meg a gyógyfürdő elődje.

Vízrajz A Duna jelentős hatást gyakorol a városra. A folyót 1886 és 1894 között szabályozták. Győr legjelentősebb folyója a Mosoni-Duna, amelyet a Dunával együtt szabályoztak. 1907-ben megépítették a rajkai zsilipet, amellyel az árvíz teljesen kirekeszthető a Mosoni-Dunáról. 1924-ben fejezték be az Iparcsatorna építését. Az 1980-as években a Mosoni-Dunának új medret építettek, amelyet „Püspökerdei-átmetszésnek” neveznek. A város másik nagy folyója a Rába: ennek szabályozását 1893-ban fejezték be. A harmadik folyó a Rábca. A Répce és a Rábca ugyanazon folyó nevei: a Hanság területén felveszi a Kis-Rábát, innentől hívják Rábcának. Győrben termálvizeket is találtak. A Marcalt szabályzásakor 1893-ban a Rába torkolata közelében, annak régi medrébe vezették át.

Éghajlat A város éghajlata kontinentális, de nyara valamivel hűvösebb, tele enyhébb, mint az Alföldé, s több csapadékot is kap. Az évi középhőmérséklete 11,2 °C. A csapadék éves mennyisége 575 mm.

Története

190px|bélyegkép|jobbra|A Szent László ereklyéit tartalmazó herma a győri székesegyházban 240px|bélyegkép|Győr török kori látképe Hoefnagel mester 1594-es metszetén, amit Angellini 1566-os vázlatai alapján metszett rézbe.

A térségnek a történelem során mindig meghatározó szerepe volt. A római korban a Pannonia provinciát védő castrum mellé polgárváros is települt (Arrabona). 430 körül hun fennhatóság alá került, majd az avarok szállták meg. Az avarok uralmát a frankok törték meg. A megjelenő honfoglaló magyarság ilyen népességet talált a Kisalföldön. Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett. A megyerendszer kialakításakor Győrt székhellyé tette, várispánsággal az élén. A vár – fekvésénél fogva – a Duna-menti kereskedelem nélkülözhetetlen átkelőhelye és később piaca lett. Győr országosan fontos szerepet töltött be, különösen a tatárjárást követően. A török időben a Bécset védő végvár volt. 1566-ban leégett az egész város az erőd kivételével. Az újjáépítéssel a középkori görbe utcák helyett derékszögű utcahálózatot jelöltek ki, amely a mai napig megvan a belvárosban. 1594-ben a hatalmas török ostromló hadsereg láttán az olasz és német várőrség – szabad elvonulás mellett – a várat feladta (a haditörvényszék Ferdinand Hardegg várkapitányt halálra ítélte és lefejeztette). Három és fél év után 1598-ban foglalta vissza a kor két kiváló hadvezére, Pálffy Miklós és Adolf von Schwarzenberg. A török megszállás elől elmenekült lakosság csak lassan szivárgott vissza. Az ipar céhes keretekben szerveződött. A város korszerűsítése csak az 1660-as években kezdődhetett meg. A 17. és a 18. században a katonák helyébe kalmárok és iparosok költöztek, hogy felépítsék Magyarország egyik legszebb barokk városát. Mária Terézia királynő szabad királyi várossá emelte. 1809. június 14-én, a győri csata következményeként a város a napóleoni francia sereg kezére került, Eugène Beauharnais tábornok, itáliai alkirály foglalta el, és Napóleon augusztus 31-én személyesen is felkereste a várost. Napóleon a csapatai által megszállt Nyugat-Magyarország székhelyének szánta Győrt, és gróf Narbonne tábornokot jelölte ki, Győr székhellyel a megszállt nyugati magyar megyék kormányzására. Az osztrák uralkodóházzal kötött béke nyomán a franciák 1809 novemberében kiürítették a várost.