Srebrenica () város és községközpont Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, a Szerb Köztársaság területén.
A boszniai háború (1992–1995) alatt Srebrenica bosnyákok által ellenőrzött enklávéként működött a környező boszniai szerbek által tartott területeken, és a Boszniai Szerb Köztársaság erőinek több éves ostromát is kiállta, miközben bázisként szolgált a bosnyák katonai műveletekhez, amelyek áldozatokat okoztak a közeli szerb közösségeknek. 1995 júliusában, miután a boszniai szerb hadsereg egységei lerohanták az ENSZ által kijelölt biztonsági övezetet, több ezer katonai korú bosnyák férfit választottak el családtagjaitól, és tömegesen végezték ki őket. A törvényszéki vizsgálatok, beleértve a tömegsírokból származó DNS-összehasonlítást is, több mint 6900 áldozatot erősítettek meg. A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Büntetőbíróság (ICTY) népirtásnak minősítette ezeket a cselekményeket.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Szarajevótól légvonalban 76, közúton 148 km-re északkeletre fekszik.Topografska karta Zvornik 477-4-3
Maga Srebrenica városa a Zeleni Jadar északi lejtőin, a Crvena rijeka keskeny völgyében, és a Križevica mellékvize, a Ćićevac patak völgyében, 360 m tengerszint feletti magasságban, 2,62 km2 területen található.
Srebrenica község területe ennél jóval nagyobb, összesen 525 km2-en fekszik, a Szerb Köztársaság keleti részének középső, marginális területét fedi le. Keleti és egész déli részének egy része a Drina-folyó mentén fekszik, és Podrinje tájegységének részét képezi. Geomorfológiai szempontból öt területi egysége különböztethető meg: 1. A Javor-hegység keleti lejtői paleozoikumi és harmadidőszaki, vulkanikus eredetű sziklákkal és buja erdei növényzettel. 2. A Zeleni Jadar térsége, melynek lankás, hullámzó felszíne triász kori mészkőből és dolomitból épül fel, növényzettel és fűvel borított. 3. Az Osat-fennsík, melyet morfológiai tagoltság és a Dinári-hegység északnyugat-délkeleti irányultsága jellemez. 4. A távoli délen a Sušica áthatolhatatlan mészkőhegysége uralja a tájat, meredek oldalakkal és sziklákkal, amelyek groteszk módon emelkednek ki a Drina völgyéből. 5. A Drina szurdoka, mely Tara és a Sušica mészkőhegységek között található. Ezt a szépséges szurdokvölgyet meredek, fehér sziklák uralják.
Éghajlata Srebrenicában kontinentális éghajlat uralkodik, amelyet hideg, havas telek és meleg, párás nyarak jellemeznek. Az átlagos nappali hőmérséklet januárban 4 °C és augusztusban 27 °C között mozog, míg az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet télen -5 °C-ra csökken, nyáron pedig eléri a 15 °C-ot. A csapadék az év során eloszlik, átlagosan évi 800–900 mm, tavasszal és ősszel nagyobb mennyiségben, ami korlátozott mezőgazdasági területeket, például burgonya- és gyümölcstermesztést tesz lehetővé, bár a rövid időszak korlátozza a növények sokféleségét, és a bányászatot részesíti előnyben az extenzív gazdálkodással szemben.
Népessége 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a városnak Srebrenica község részeként 264 háztartása, 825 muszlim és 394 ortodox szerb lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 95. o.
1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 366 háztartást, 909 muszlim, 576 ortodox szerb, 99 római katolikus, 21 izraelita, 4 evangélikus és 3 görög katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 114. o.
1921-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó Srebrenica községnek 1242 lakosa volt, közülük 797 muszlim, 376 ortodox szerb, 60 római katolikus, 6 izraelita, 2 görög katolikus és 1 evangélikus.Popisa stanovnistva u Kraljevini Srba, Hrvata i Slovenaca 1921. godine – izdanje Državne Statistike u Beograd u, Sarajevo, 1924. 242. o.
Az 1931-es népszámlálás szerint a község lakosságának 50,5%-a szerb nemzetiségűnek vallotta magát.
Az 1991-es népszámláláskor a községnek összesen 37 213 lakosa volt; ebből 27 118 vallotta magát bosnyák nemzetiségűnek, ami a lakosság 72,9%-a volt. Emellett volt még 9381 szerb (25,2%), 372 jugoszláv (1%), 40 horvát (0,1%) és 382 egyéb. Magának a városnak 5754 lakosa volt, ennek 64% magát bosnyáknak, 29% szerbnek, 5,3% jugoszlávnak, 0,7% horvátnak és 1% egyéb nemzetiségűnek vallotta magát.
Srebrenica község lakossága az 1991-es népszámlálás szerinti mintegy 37 000-ről a 2013-as népszámlálásban 13 409-re csökkent, ami a háború miatti tömeges elvándorlást és a háború utáni korlátozott helyreállítást tükrözi. A háború előtt még a bosnyákok alkották a túlnyomó többséget, szerb kisebbséggel; az enklávé 1995-ös bukása után több tízezer bosnyák menekült el, lehetővé téve a szerbek lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek beáramlását a bosnyákok által elfoglalt területekről, akik a boszniai szerb közigazgatás alatt üres ingatlanokba telepedtek be.
A daytoni megállapodás 7. melléklete rögzítette a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek jogát a háború előtti otthonokba való visszatérésre és a vagyontárgyak visszaszerzésére, ösztönözve az UNHCR és a főképviselő hivatalának nemzetközi erőfeszítéseit, hogy megkönnyítsék a bosnyák kisebbség visszatérését a Szerb Köztársaság területére. 2005 végére körülbelül 3946 bosnyák tért vissza a háború előtti lakóhelyére, bár az UNHCR 2004-es adatai csak 1794 ilyen visszatérőt rögzítettek, ami lassú növekedést jelez. Ezek a visszatérések megváltoztatták az etnikai egyensúlyt, ami 2013-ban mintegy 7000 bosnyák (kb. 54%) és 6000 szerb (kb. 45%) hivatalos összetételt eredményezett, bár a tényleges állandó tartózkodási hely alacsonyabb volt a szezonális vagy politikailag motivált regisztrációk miatt. A visszatérések nagyrészt elakadtak a 2000-es évek közepe után, amelyet a tartós etnikai feszültségek, a nem megfelelő infrastruktúra, a régióban 50% -ot meghaladó munkanélküliség, valamint a helyi megfélemlítésről vagy a visszatérők elleni diszkriminatív gyakorlatokról szóló jelentések akadályoztak, ami sok bosnyákot arra késztetett, hogy olyan városi központokban maradjon, mint Tuzla vagy külföldre emigráljon. A szerb hatóságok vitatták Srebrenica 2013-as népszámlálási adatait, azt állítva, hogy a bosnyákok száma mesterségesen lett megnövelve. Független becslések szerint a város népessége a 2020-as évek elejére körülbelül 5000-7000 körül mozgott.
A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb83156028Bosnyák275427248Horvát3816Jugoszláv3804Egyéb391113Összesen3666613409
A város népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb16321369Bosnyák3673998Horvát348Jugoszláv3283Egyéb7932Összesen57462410
Nevének eredete A Srebrenica név a délszláv „srebro” szótőből származik, ami „ezüstöt” jelent, és közvetlenül utal a területre a késő középkorban jellemző kiterjedt ezüstérc-lelőhelyekre és bányászati műveletekre. Ez a nyelvi eredet kiemeli a város kulcsfontosságú kitermelőhelyként betöltött szerepét, ahol az ezüsttermelés a Raguzai Köztársasággal és Velencével folytatott kereskedelem révén támogatta a regionális gazdaságokat.
Története Ókor A mai Srebrenica környékén az illír lakosság már a rómaiak előtt bányászta az itteni ólom- és ezüstlelőhelyeket, ami később felkeltette a rómaiak érdeklődését is a terület ásványkincsei iránt. A rómaiak idejében tovább fokozódott ez a tevékenység. A régészeti leletek között szerepelnek az ezüsttartalmú ólomércek feldolgozásához kapcsolódó salaklerakók, valamint legalább 19 bányajárat, amelyeket Spasovine közelében, Srebrenica községben azonosítottak. Ezek a leletek a római korban folytatott szisztematikus kohászati termelésre utalnak, amelynek középpontjában valószínűleg egy Domavia néven azonosított közigazgatási-bányászati település állt, amely különösen a 3. században virágzott a balkáni ásványkincsek biztosítására irányuló szélesebb körű birodalmi erőfeszítések közepette.
Középkor 250px|bélyegkép|jobbra|Srebrenica középkori várának romjai A római hatalom balkáni megszűnését követően a 6.-7. században szláv népek érkeztek a Drina folyó völgyébe, ahol a bányászati hagyományok helyi szinten továbbra is fennmaradtak. A középkor végére a kialakulóban lévő boszniai államon belül Srebrenica kiemelkedő ezüstbányászati központtá fejlődött, érceit kereskedelmi útvonalakon exportálták, amelyek a 14. század közepétől kezdve erősítették Bosznia gazdasági erejét. I. Tvrtko bosnyák király (1353–1391) uralkodása alatt, aki egyesítette és kibővítette a boszniai területeket, a srebrenicai bányák jelentősen hozzájárultak a királyi bevételekhez, támogatva a katonai hadjáratokat és az államépítést az ezüstpénzverés és a kereskedelem révén. A helyszín stratégiai értéke visszatérő konfliktusokat váltott ki, beleértve a 15. századi csatákat a bosnyák uralkodók és a szerb despoták között, akik a jövedelmező lelőhelyek feletti ellenőrzésért versengtek, ami kiemelte a térség regionális szerepét az oszmán hódításig.
Oszmán uralom 250px|bélyegkép|jobbra|A srebrenicai Fehér mecset 1905-ben (színezett kép) Srebrenica az 1440-es évekbeli ideiglenes megszállások után 1462-ben került végleges oszmán uralom alá, ami a boszniai és szerb uralom alatti vitatott bányászati központ státuszának végét jelentette. A város ezüst- és ólombányáit, amelyek középkori jólétének alapját képezték, továbbra is oszmán felügyelet alatt hasznosították, bár ahogy a Raguzával való kereskedelmi kapcsolatok gyengültek az általános gazdasági jelentőségük csökkent, és a hangsúly az adózásra és a katonai ellátásra helyeződött át. Az oszmán kormányzás Srebrenicát integrálta a tágabb Boszniai vilajetbe, hangsúlyozva az erőforrások kitermelését a birodalmi pénzügyek támogatása érdekében. Az egyre inkább iszlámra áttért szlávokból és a letelepedett török adminisztrációból álló lakosság közepette a helyi muszlim elit gyakran irányította a bányászati műveleteket. Az Anatóliából és más balkáni területekről érkező muszlim telepesek beáramlása tovább erősítette ezt a változást, átalakítva a terület vallási és kulturális jellemzőit, miközben megőrizte az oszmán uralom előtti bányászati hagyományokat.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák–Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az osztrák-magyar uralom alatt végrehajtott reformok modernizálták az infrastruktúrát, beleértve az ásványkincsek szállítását megkönnyítő utakat és vasutakat, miközben az állami beruházások felélesztették a bányászat egyes aspektusait. A Crni Guber ásványvízforrásokat gyógyfürdővé fejlesztették, vonzva a cseh vállalkozásokat. Ezek a változások azonban ellenállást váltottak ki, mivel megfelelő agrárreformok nélkül zajlottak, mely megzavarta a hagyományos földbirtoklást, lázadásokat szítva mind a muszlim földbirtokosok, mind a szerb közösségek körében, akik a Habsburg uralmat idegen kényszernek tekintették.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.