Jevgenyij Vasziljevics Trefilov (oroszul: Евгений Васильевич Трефилов; Bezlesznij, Uszty-labinszki járásPorträt auf der Homepage von Lada Toljatti 1955. szeptember 4. –) orosz kézilabdázó, edző.

Pályafutása Trefilov nem túl jelentős játékos pályafutást tudhat maga mögött, ez alatt három csapatban, az Urocsaj Krasznodar, a Gyinamo Asztrahan és a SZKIF Krasznodar mezét viselte. Legnagyobb sikere az 1983-as szpartakiádon nyert bronzérem.

1984 és 1990 között a Kubany Krasznodar edzője volt, mely a vezetésével 1989-ben bajnoki címet nyert. 1992-től két évig a női Rosszijanka Volgograd csapatát irányította, majd 1993-tól 1995-ig a nöi válogatott mellett dolgozott másodedzőként. Később irányította a junior válogatottat, majd 1997-től egy éven át a férfi válogatott segédedzőjeként dolgozott, amely 1997-ben világbajnokságot nyert.

1998-ban Trefilov az AGU – Adiif Majkop női csapatánál vállalt munkát, majd egy évvel később átvette a Lada Togliatti irányítását, akikkel 2002 és 2006 között öt bajnoki címet, 2002-ben pedig Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert. 2006-ban a Zvezda Zvenyigorod edzője lett, irányításával a Zvezda 2007-ben bajnok és EHF-kupa győztes, egy év múlva pedig Bajnokok Ligája győztes lett.Zvezda, the rising star of women’s handball 2008-ban visszatért a Ladához és 2012-ben újra EHF-kupát nyert az együttessel. 2012 decemberében egészségi problémák miatt ideiglenesen felhagyott az edzősködéssel. 2013 júliusában tért vissza és átvette a Kubany Krasznodar csapatát.kuban24.tv: Евгений Трефилов покинул пост главного тренера ГК «Кубань» , abgerufen am 26. September 2015 2016 januárjában távozott a Kubanytól, mivel csapata tartozott neki, majd átvette az Asztrahanocska Asztrahany kispadjátsovsport.ru: Трефилов вошел в тренерский штаб «Астраханочки» , abgerufen am 21. August 2016 és bajnoki címet nyert velük a 2015-2016-os idényben, majd visszatért előző klubjához.championat.com: Калинина, Жилинскайте и Кузнецова перешли из "Астраханочки" в "Кубань", abgerufen am 7. September 2016

Trefilov 1998. december 28-án lett először a női válogatott szövetségi kapitánya. 2001 és 2009 között négy világbajnoki címet szerzett a válogatottal, valamint 2006-ban Európa-bajnoki, 2008-ban pedig olimpiai ezüstérmet szerzett. 2012 szeptemberében lemondott pozíciójáról, de a szövetség egy év múlva újra őt nevezte ki a válogatott élére. A 2016-os olimpián vezetésével bajnoki címet szerzett az orosz nemzeti csapat. 2019 nyaráig állt az orosz válogatott élén, a 2018-as női kézilabda-Európa-bajnokságon ezüstérmes lett a csapattal.

Trefilov híres diktatórikus, ellentmondást nem tűrő módszereiről.VISSZATÉRT A VADÁLLAT, ÉS MA MÁR KENYÉRRE LEHET KENNI (Hozzáférés: 2016. augusztus 21.)

Jegyzetek

Külső hivatkozások Életrajza az orosz szövetség honlapján

Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Szovjet kézilabdázók Kategória:Orosz kézilabdaedzők