bélyegkép|270px| Bécsi magyar népszínműtársulat vezető alakjai: Krasznay Mihály, Szentgyörgyi István, Mátrai Betegh Béla, Gyenes László és Szombathelyi Béla, akiket Erzsébet királyné 1880. május havában Schönbrunnban kihallgatáson fogadott. Forrás: Magyar Színművészeti Lexikon 1. 1929.

Szombathelyi Béla, Theindl (Szombathely, 1851. augusztus 18. – Kolozsvár, 1881. augusztus 24.) színész.

Életútja

Apja zeneszerző volt, aki tébolydában végezte életét. Szombathelyi árvaházba került, s egészen a gimnáziumig ott nevelték. Tanulmányai elvégzése után lépett a színipályára, Károlyi Lajos társulatánál Kőszegen, 1869. szeptember 7-én szerepelt fel először. Eleinte Szombathelyi–Theindl Béla néven játszott. Feleségül vette Vargyasi Dániel Ida színésznőt. 1876. áprilisban Kolozsvárra ment, itt kis megszakítással haláláig játszott, októberben a Csapodárban lépett fel. 1878-ban szerepelt a pesti Népszínházban. Kiváló operett buffó és népszínműénekes volt. Utolsó fellépése 1881. augusztus 4-én volt Kolozsvárott a Gavand Minar és társa című vígjátékban, amiben egy farizeuskodó kereskedősegédet alakított. Másnap pisztolypárbajt vívott Temesváry Lajossal, akinek golyója a lábán megsebesítette és ennek következtében vérmérgezésben elhunyt. A Házsongárdi temetőben (II. A.) sírjánál Szacsvay Imre búcsúztatta. Sírkövét 1888. november 1-jén leplezték le, ma műemléki védettség alatt áll: CJ-IV-m-B-07839.040. Sírfelirata:

"Hallgat a taps, virág nem hull Elnémult az édes lárma, Áldva legyen hantomon túl Hű emléktek hold sugára." (E. Kovács Gyula)

Fia, Mihály (sz. 1880) szintén színész volt.

Fontosabb szerepei

Gelencséri pusztabíró (Csepreghy F.: Sárga csikó) Carniole (Feuillet: Delila) Szlankaményi (Tóth: Nők az alkotmányban).

Működési adatai

1869–71: Károlyi Lajos; 1871: Novák Lajos; 1871–73: Aradi Gerő; 1873–74: Sztupa Andor; 1874–75: Balogh Alajos; 1875–76: Bogyó Alajos, Mándoki Béla.

Jegyzetek

Források

Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, .

Kategória:Magyar színészek Kategória:Szombathelyiek Kategória:1851-ben született személyek Kategória:1881-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek