Nessi Pál (Pest, 1866. június 3. – New York, 1929. november 6.Nessi Pál dr. öngyilkos lett Newyorkban, huszadikszazad.hu) jogi doktor, ügyvéd és országgyűlési képviselő.
Életútja
A gimnáziumot Kaposváron és Budapesten végezte. A budapesti egyetemen 21 éves korában jogi doktor, majd államdoktor lett. Huszonhárom éves korában ügyvédi oklevelet szerzett, és ügyvédi irodát nyitott. Előbb tartalékos vártüzér-hadnagy, később tartalékos honvédtiszt lett, azonban egy botrányt követően kilépett a honvédség kötelékéből. Részt vett a főváros társadalmi életében, valamint a balatonföldvári arisztokrata fürdőtelep megalapításában, ahol telkePIPACS - Villa - Balatonföldvár Turisztikai Régió , balatonfoldvar.info.hu és villájaSZÉLCSEND VILLA ÉS LUJZA PANZIÓ - Villa - Balatonföldvár Turisztikai Régió , balatonfoldvar.info.hu is volt. A településen megalapított egyesületnek hat éven át volt az igazgatója. Ügyvédként eleinte inkább csak polgári ügyekkel foglalkozott, később azonban bűnügyi praxist is folytatott és keresett védőügyvédként tevékenykedett a jogi pályáján.
Politikai pályája kezdetén 1901-ben, a tabi (Somogy vármegye) kerületben függetlenségi programmal választották meg, pártja pedig mindjárt az első ülésén első jegyzőnek választotta meg. A vízügyi bizottság tagja volt.
Képviselőházi mentelmi ügye
A magyar nacionalista közvélemény az osztrák Gott erhalte himnuszt a neoabszolutista Habsburg uralom maradványának, azaz a magyar nemzeti identitással és a magyar alkotmányos renddel összeegyeztethetetlen szimbólumnak tekintette. A magyar szabadságharc utáni megtorló kivégzéseket hivatalos katonai szabályok szerint, a császári himnusszal (Gott erhalte) fejezték be, a különféle társadalmi ünnepeken szintén az osztrák himnuszt hallgatták meg.
1901-ben hármas választási küzdelem után nyerte el a tabi kerület mandátumát. Nessi, mint egészen fiatal pesti ügyvéd, ahhoz az ellenzéki ifjusághoz tartozott, amelynek Krasznay Ferenc, Lengyel Zoltán és Papp Zoltán voltak a vezérei.
1902 októberében a képviselőház küldöttségével Kossuth Ferenc, Barabás Béla, Papp Elek, Benyovszky Sándor, Lengyel Zoltán és Babó Mihály´képviselőkkel együtt, Nessi is Kolozsvárra utazott Fadrusz János lovasszobrának felavatása alkalmából rendezett ünnepségre, de a hivatalos ünnepi eseményen a fellépésével kulturális botrányt okozott.
1902. október 12-én délelőtt tíz órakor Kolozsvár főterén, a Mátyás-szobor felavatásakor tüntetést rendezett, amelyen az osztrák-magyar közös hadsereg zenekara, az előírások szerint, József Ágost főherceg megjelenésekor a kezdetű zeneművet, Joseph Haydn népdalból komponált művét, az Osztrák Császárság himnuszát 2016_11_27 Vienna 3 - Kaiser Hymne, youtube.co kívánta eljátszani. Mint később a híradások írták „Egyetlen nemzeti királyunk ünnepén is felcsendült tudvalévően ez a nemzeti önérzetünket sértő nóta.” Gotterhalte az Országházban (Kolozsvár ünnepe.), Szatmári Friss Ujság, 1902. október 14., library.hungaricana.hu Emiatt megszerveztek egy tüntetést úgy, hogy a Kossuth-nótát fogják énekelni. Nessi Pál tanácsára azonban ettől elálltak és abban állapodtak meg, hogy a tüntetést olymódon rendezik, hogy Kölcsey és Erkel »Himnusz«-át, majd a Szózatot fogják énekelni, ami úgy is történt. Amikor az összegyűltek belefogtak a Szózatba, aközben megérkezett a rendőrség, és szétoszlatta a tüntetést.Mátyás király szobrának egykori leleplezése , archivum2.szabadsag.ro Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12. Ülésnapok, library.hungaricana.hu balra|bélyegkép|Mátyás király emlékműve Kolozsváron, még az eredeti királyi hollós címerrel díszített talapzatán (1920) Az utcán a rendőrök Nessit és néhány őt követő társát kardlapozni kezdték.Budapesti Hírlap, 1927. október 13. / 232. szám, 7. old. Nessi ellen hadbirósági eljárás indult. Megfosztották tartalékos tiszti rangjától is.Ifj. Bertényi Iván: Bánffy Dezső és a nemzetiségi kérdés, doktori.btk.elte.hu
A rendőrök által kardlapozott Nessi a mentelmi jogának sérelmét abban látta, hogy ellene a 19. honvéd gyalogdandár becsületügyi választmánya a becsületügyi eljárást megindította anélkül, hogy előzőleg ehhez a képviselőház engedélyét kikérték volna.A Gotterhalte és a honvédség Nagy botrány a képviselőházban, Szatmári Friss Ujság, 1902. november 8 Nessi saját beszámolója szerint "a magyar nemzeti himnusz hangjaival elfojtottuk a Gott erhalte gyűlölt hangjait" (Képviselőházi Napló 1902. okt. 15. 65. oldal). A képviselőházi vita során hangos volt a terem a bekiabálásoktól, Nessi igazsága mellett tüntetve: »Éljen Nessi!« »Abczug hóhérnóta!«. Batthyány Lajos kivégzésénél is, és a vértanúk kivégzésénél Aradon is, a katonazenekarok eljátszották regulájuk szerint a Gott erhalte zenéjét, amit a nép hóhérnótának nevezett.A „hóhérnóta“ — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcája. — — Irta: Kálmán Dezső- — , library.hungaricana.huKépviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12., library.hungaricana.hu
A képviselőház november 10-én tartott ülésén újra szóba került Nessi Pál mentelmi ügye és ismét „nagy forrongást” okozott a függetlenségi képviselők között.A képviselőház ülései , Csíki lapok - 14. évf. 47. sz. (1902. november 19.), epa.oszk.hu A mentelmi bizottság végül 1902. november 14-én kimondta, hogy a képviselői mentelmi jogot nem látja megsértve. A mentelmi ügy vitájában Nessi párttársai úgy érveltek, hogy a képviselő hazafias és jó tanácsot adott az ifjúságnak, ami ugyan ellentétben lehet a katonai szabályokkal, de azok nem lehetnek ellentétben a nemzet érzelmeivel.Nessi Pál mentelmi ügye, Szatmári Friss Ujság, 1902-11-21 / 69. szám, library.hungaricana.hu Az esetet követően feléledt politikai viharok okozták a nagy parlamenti obstrukciót, a magyar nemzeti himnusz ügye körül a képviselőházban 1901 és 1905 között.A magyar nemzeti himnusz ügye a képviselőházban 1901 és 1905 között, ogyk.huFriss Ujság, 1929. november 12. / 257. szám, 2. old. A bírósági tárgyaláson Nessi így védekezett: „már a honvédségnél sem akarják megtűrni azt, hogy az atilla alatt hazafias szív dobogjon, és ezennel kijelentem, hogy hadnagyi rangomról lemondok, és ezen indokolt lemondásomat írásban benyújtom”. Ezután a kardját a katonai becsületbíróság plenáris ülésén egy hazafias beszéd kíséretében az asztalra dobta. Ezt követően a lemondását elfogadták.Nessi Pál képviselő katonai ügye, huszadikszazad.hu
A tabi, majd az udvardi kerület mandátumát megszerező függetlenségi képviselő,Pap József: „Két választás Magyarországon" Az országgyűlési képviselők társadalmi összetétele a 20. század első éveiben , acta.bibl.u-szeged.hu minden pénzét a politizálásra költötte, a váltóadósságait nem tudta rendezni és fizetésképtelensége miatt konfliktusba került a törvénnyel.
1903-ban a későbbi Galilei Körös Ady Endre a Nagyváradi Naplóban megjelent cikkeiben Nessit »nyafogó«, »patent-mártír« jelzőkkel gúnyolta ki.Ady Endre összes prózai műve Újságcikkek, tanulmányok, mek.oszk.hu Ady úgy vélte, hogy a sokféle etnikumú Magyarországon nem lehet megélni a magyar hazafiságot a Nessi által preferált „magyar kultúrfölény” keretei között. Mint írta: „Megölnek bennünket a haza nevében. Betapasztják szemünket, s bevattázzák fülünket. Extra Hungariam non est vita… A haza nevében bedugaszolt lelkű embereket adnak a szegény hazának”. Egy levelében így panaszkodott egyik ismerősének: „Ez a piros-fehér-zöld özönvíz még azt a kevés kultúrát is megemészti, ami volt ebben az országban. Szomorú itt élni, hol a Nessi Pálok a hatalmon s Pósa Lajosok az írók.” Ady Endre összes prózai műve: A hazafiság revíziója, arcanum.huLENGYEL GÉZA: ADY A BUDAPESTI NAPLÓNÁL , epa.oszk.hu Csoóri Sándor : Természet és líra, dia.pool.pim.hu
A harciasságáról ismertSoós László: Tisza István kormányalakítása és parlamenti küzdelmeinek első időszaka (1903. november 3–1904. április 19.), Századok , szazadok.hu Nessi beszédei az Országgyűlési Naplókban találhatóak.
Élete és halála Amerikában A kormány segítséget nyújtott neki, hogy kivándorolhasson Amerikába. A Vendéglősök Lapja később arról adott hírt, hogy Nessi, miután mint csokoládégyári munkás nem tudott boldogulni — beállt Udvardy Ferenc New York-i korcsmájába pincérnek, de nem számoló, hanem étel és italhordó pincérnek.Képviselőből — korcsmáros, Vendéglősök Lapja, 1911-09-20 / 18. szám, library.hungaricana.hu 1904-ben, mint mezőgazdasági egyéni gazdálkodó, farmerként kezdett új életet. De ott sem boldogult. Sokáig Híradó címmel magyar hetilapot szerkesztett, majd tüdőbaja miatt visszavonult az amerikai magyar közszerepléstől is. Tüdőbaja és melankóliája annyira aláásták a szervezetét, hogy 1929 novemberében kétszobás lakásában kinyitotta a gázcsapot és így ölte meg magát.8 Órai Ujság, 1929. november 12. / 259. szám, 8. oldal A szobájába benyitó takarítónője találta meg a padlón heverő testét.
Jegyzetek
Források
Könyvtár Országgyűlési almanach 1884-1944 , library.hungaricana.hu Eötvös Károly: Harcz a nemzeti hadseregért - Nessi Pál képviselő mentelmi ügye, Révai Testvérek Irodalmi Intézet R.-T., Budapest, 1906 Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése, Nessi Pál orsz. képviselő által tett mentelmi bejelentés ügyében. , library.hungaricana.hu Nagy Ildikó: Himnusz, Szózat kontra Gotterhalte. Birodalmi és nemzeti szimbólumok az Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországán, Aetas, 2017, 4. szám , acta.bibl.u-szeged.hu Nessi Pál kép, keptar.oszk.hu Szentimrei Jenő: A Mátyás-szobor leleplezéséről, mek.oszk.hu
További információk
Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Budapest, Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János A Magyar Országgyűlés. Budapest, Kiadja a Magyar Tudósító szerkesztősége, 1906 Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, Szerző, 1928 A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. Budapest, 1905. Révai és Salamon ny. Gróf Tisza István Képviselőházi Beszédei Második rész. (1904. okt. 4.—1906. ápr. 11.), mtda.hu
Kategória:Magyar jogászok Kategória:1866-ban született személyek Kategória:1929-ben elhunyt személyek Kategória:Öngyilkos személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1901–1905) Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban