Gábor Éva, (Budapest, 1914. április 18. – Budapest, 2003.Balogh Géza: A Mesebarlangtól a Budapest Bábszínházig- Báb-tár IV.2. Báb és színház, Art Limes 2007/2. szám - 2007. (online: adtplus.arcanum.hu) december 8.) magyar báb- és díszlettervező, grafikus, bélyegtervező, karikaturista, író.
Életpályája Szülei Gábor Illés ügyvéd és Finy Margit.Budapest II. kerületi állami születési anyakönyv 953/1914.
Pályafutását karikaturistaként kezdte, majd báb- és díszlettervező lett, de leginkább grafikával foglalkozott.
Báb- és díszlettervező pályája a legendás Mesebarlang Bábszínházban indult 1948-ban, mely a VI. kerületi Paulay Ede utca 35-ben működött. Gábor Éva az első években csak díszleteket, később bábukat is tervezett. Egyéni, de mindig változatos ábrázolásmódja jellegzetes stílust teremtett. A Mesebarlangból lett Állami Bábszínháznak is egyik meghatározó személyisége volt. Erre talán legjobb bizonyíték, hogy 1951-ben ő készítette a Sztárparádé című előadás díszlet- és báb tervét, amivel aztán megindult a felnőtt előadások sikersorozata is és évekre meghatározta a színház arculatát. A társulatnak 1954-ig volt tagja.
Karikatúrákkal is foglalkozott. Az 1930-as évek második felében több újságban publikálták rajzait. Kevés vonallal lényegre törő karikatúrasorozatai egy-egy témában főleg az Új Magazinban jelentek meg. De más korabeli lapokban is dolgozott ( Képes Vasárnap, Új Magazin stb.) Rajzainak gyakori témái: a divat és a nő-férfi kapcsolat voltak.
1954-től visszatért a rajzhoz, grafikusként dolgozott. Főleg reklámgrafikával és könyvillusztrációkkal foglalkozott. Gyermekkönyv-illusztrációi a kicsiket érdeklő állatokról és különös mesevilágról szóltak. Gábor Éva írt mesekönyveket (Ciróka, Majomparádé az állatkertben stb.), készített kifestőkönyveket a legkisebbeknek, rajzolt diafilmet (Cikicakk, a fekete cica- 1972), reklámkiadványokat, és kártyanaptárakat is tervezett. Számtalan könyvillusztrációt készített, receptkönyvektől a tankönyvekig sokféle témában.
Fontosabb báb- és díszlettervei A Mesebarlang bábszínházban (1948–1949):
SZÍNES MESEKÖNYV Francia népballada – Fóthy János: A szép kisdobos – Díszlet: Gábor Éva Alan Alexander Milne – Devecseri Gábor: János király – Díszlet: Gábor Éva Aesopus: Három mese – Díszlet: Gábor Éva Jókai Mór: A lunátikus – Díszlet: Gábor Éva Hans Christian Andersen: Borsóhercegnő – Díszlet: Gábor Éva Hárs László: Tündérség – Díszlet: Gábor Éva Orosz népmese: Fagyherceg – Díszlet: Gábor Éva Magyar betlehemes játék: Elindult Mária – Díszlet: Gábor Éva TARKA ZENE – KURTA MESE Magyar népballada: Egyszer egy királyfi – Díszlet: Gábor Éva Végh György: A teknősbéka – Díszlet: Gábor Éva Móricz Zsigmond: A török és a tehenek – Díszlet: Gábor Éva Népmese: A hangya és a katica – Díszlet: Gábor Éva Ács Kató: A kismalac – Díszlet: Gábor Éva Magyar népballada: A kisasszony Pozsonyban – Díszlet: Gábor Éva Örkény István: Kavicsgulyás – Díszlet: Gábor Éva Joós F. Imre: Egy zsák búza – Díszlet: Gábor Éva NYÁRI MESEMŰSOR Szamuil Jakovlevics Marsak – Földesi Tamás: Mese a kis bakkecskéről – Díszlet: Gábor Éva Szamuil Jakovlevics Marsak – Földesi Tamás: Tornyocska – Díszlet: Gábor Éva Fazekas Mihály – Lőrinc Lóránt: Lúdas Matyi – Díszlet: Gábor Éva Ács Kató: Egérút – Díszlet: Gábor Éva Az Állami Bábszínházban (1949 – 1954): Sz.Preobrazsenszkij – Ligeti György: Tavaszi virág (Kínai mese alapján) – Díszlet: Gábor Éva Derzsi Sándor – Kósa Klára: A kalács – Díszlet: Gábor Éva Szamuil Jakovlevics Marsak – Kósa Klára: Macskalak – Díszlet: Gábor Éva Fehér Klára – Maros Rudolf: Rosszcsontország bajban – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Ceomij – Körmöczi László – Maros Rudolf: Piroska és a farkas – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Körmöczi László – Maros Rudolf: Aladdin és a csodalámpa – Díszlet: Gábor Éva Tarahovszkaja – Mészöly Miklós – Ribáry Antal: A csuka parancsára – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Landlau – Polgár Tibor: A nyúl meg a kandúr – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Kovács Dénes – Vajda Albert – Darvas Szilárd – Szegő Iván – Karinthy Frigyes – François Villon – Bágya András: Sztárparádé – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Majrajevszkij – Szegő Iván – Mészöly Miklós: Csodafazék – Díszlet: Gábor Éva Carlo Gozzi – Heltai Jenő – Ránki György: A szarvaskirály – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Alexandre Dumas – Erdődy János: A három testőr – Díszlet: Gábor Éva Nyikolaj Vasziljevics Gogol – Ribáry Antal: Karácsonyéj – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Andrejevics – Maros Ruolf: Masenka és a medve – Díszlet: Gábor Éva Erdődy János – Bágya András: New York, 42. utca – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Grimm fivérek – Károlyi Amy – Bágya András: Hófehérke és a hét törpe – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Poljakov – Szegő Iván – Bágya András: 2:0 a javunkra – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Tersánszky Józsi Jenő – Gruber Gyula: Művész maci – Díszlet, bábterv: Gábor Éva Gurenics – Károlyi Amy – Gruber Gyula: Kiskacsa – Díszlet, bábterv: Gábor Éva
Diafilmjei Majomparádé az Állatkertben (1969) Cikicakk, a fekete cica (1972) Ügyes vagyok, tiszta vagyok (1976) Disznó, kutya, macska, egér (1978)
Bélyegtervei Ő tervezte a következő bélyegeket: Mese sorozat (1959, 8 érték) Mese sorozat (1960, 20 fillér, 30 fill., 60 fill., 1 Ft, 2 Ft) Mese sorozat (1965, 30 fill., 50 fill., 60 fill., 80 fill., 1 Ft 70 fill., 2 Ft)
Publikációi A lapok melyek karikatúráit közölték: Pesti Hírlap Karácsonyi Albuma (1937) Képes Vasárnap (1937) Liliput (1938) Új magazin (1938) Kis Magazin (1938) Színházi Magazin (1939) Könyvei Fontosabb könyvei, melyeket írt és rajzolt: Gábor Éva: Kicsi Jézus (1943) Gábor Éva: Pákosztos medvebocs (1953) Gábor Éva: Ciki és Caki (1954) Gábor Éva: Cicakönyv (1956) Gábor Éva: Elefántkönyv (1959) Gábor Éva: Ciróka (1963) Gábor Éva: Mit látsz a képen? (1963) Gábor Éva: Utazás Nekeresdországba (1963) Gábor Éva: Majomparádé az Állatkertben (1967) Könyvillusztrációiból Néhány könyvillusztrációja: Bakó Ágnes: Állatkerti fürdőszoba és más történetek Barabás Éva: A póruljárt kutyák Kolozsvári Grandpierre Emil: A szarvas királykisasszony Havril Erzsébet, Szabó Éva, Tarnay Márta, Szabó Helga, Komlóssy Lászlóné: Nyitnikék 1. Havril Erzsébet, Szabó Éva, Tarnay Márta, Szabó Helga, Komlóssy Lászlóné: Nyitnikék 2. Szirtes Andorné: Ételek burgonyából Venesz József: Magyaros ételek mirelitből Turós Emil: Ízesen, gyorsan, korszerűen
Források Színházi lexikon, Gondolat kiadó, Budapest 1969. Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848–2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest, Ábra Kkt., 2008. Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
Kortárs Magyar Írók 1945–1997 – MEK: Gábor Éva Óhidy Lehel: Az Állami Bábszínház 10 éves műsora (1949–1959)
Jegyzetek
További információk
Kortárs magyar írók 1945–1997. Bibliográfia és fotótár. Szerk. F. Almási Éva. Budapest, Enciklopédia Kiadó, 1997, 2000 Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963–1965 Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965–1968 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996– Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994
Kategória:1914-ben született személyek Kategória:2003-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar karikaturisták Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar díszlettervezők Kategória:Budapesten született személyek