Gádor Judit (Székesfehérvár, 1944. február 5.) régész.

Életrajza Középiskolai tanulmányait szülővárosában, az Ady Endre Gimnáziumban 1962-ben fejezte be. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett oklevelet 1967-ben régészet-történelem szakon, majd 1976 és 1980 között a Budapesti Műszaki Egyetemen műemlékvédelmi szakmérnöki oklevelet, 1988-ban pedig egyetemi doktori címet szerzett. Doktori dolgozatában az abaújvári földvár régészeti-történeti eredményeit foglalta össze.

Első munkahelyeként 1967 és 1971 között a Nógrád megyei Múzeumok szervezetében dolgozott régészként, majd a miskolci Herman Ottó Múzeumba került, ahol 1971-től 1984-ig régész főmuzeológusként tevékenykedett. 1984-től nyugdíjazásáig a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozott.

Munkássága Régészeti tevékenységei közé tartozik elsősorban két jelentős földvár feltárása és ásatási eredményeinek közlése: Abaújvár földvárának kutatása. Kutatási eredményeit a Herman Ottó Múzeum Évkönyve sorozatában (1976, 1980), és az Acta Archae ologica Hungaricaban (1976, 1980) adta közre. Sály-Lator földvárának, nemzetségfői központjának régészeti feltárása, melynek eredményeit egy 1983-as szegedi tudományos ülészszakon adta elő. Észrevételei az égett sáncok kérdéséhez a sály-latori vörös sánc ásatási eredményei alapján Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén (többek között: Sóshartyán-Hosszú tető, Hollókő-Pusztaveresdomb, Szécsényi-Vár, Sajószentpéter-Szénégető dűlő, Diósgyőri-Vár, Budapest területén, I. kerületi Szarvas téren, a II-III. kerületi Lajos utcában, a III. kerületi Bokor, Csemete, Pacsirtamező utcában és a szintén óbudai Bécsi úton folytatott régészeti feltárásokat.Utóbbi munkáinak jelentései ugyancsak a Régészeti Füzetekben, ill. a Budapest Régiségei c. lapban jelentek meg.

Források Bodó Sándor: Gádor Judit köszöntése Abaújvár jövőjéért Egyesület Herman Ottó Múzeum Évkönyve Borsod-Abaúj Zemplén megye várai Zöld Horizont

Hivatkozások

Kategória:Magyar régészek Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek