Ivan Nikolov Abadzsijev, bolgárul: Иван Николов Абаджиев (Novi Pazar, 1932. február 12. – 2017. március 24.) világbajnoki ezüstérmes bolgár súlyemelő, edző.

Sportpályafutása Ivan Abadzsijev 1953-ban, huszonegy évesen kezdte sportolói pályafutását. Hamar szép eredményeket ért el a nemzetközi mezőnyben is és 1955-ben indulhatott a müncheni világbajnokságon, ahol 7. helyen végzett a 67.5 kilogrammosok mezőnyében. A két évvel később, 1957-es teheráni világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Ez volt sportolói pályafutásának legjobb eredménye, egyben Bulgária súlyemelő sportjának első világbajnoki érme. Az 1960-as római olimpia után fejezte be aktív versenyzői karrierjét, majd edzőnek állt.

Tanítványai 1968 és 2000 között tíz olimpiai, 57 világ- és 64 Európa-bajnoki címet érdemeltek ki. 1968-tól 1989-ig és 1997-től 2000-ig ő volt a Bolgár Súlyemelő Szövetség elnöke.

Edzőként dolgozott Törökországban, és az 1990-es évek elején a magyar válogatott felkészítését is irányította egy rövid ideig, ezt követően pedig az Egyesült Államokban vállalt munkát.

1988-ban leváltották a bolgár válogatott vezetőedzői posztjáról, ugyanis az az évi szöuli olimpián két bolgár súlyemelő, Valentin Krisztov és Blagoj Blagojev is doppingbotrányba keveredett és érmeiket vissza kellett adniuk.Указ № 52 от 7 март 2013 г. Обн. ДВ. бр.29 от 22 март 2013 г.

2017. március 24-én hunyt el, halálhírét másnap Szófiában jelentették be.Ivan Abadjiev, Legendary Weightlifting Coach, Passes Away at 85

Nemzetközi eredményei 1955, 7. hely (4. hely), vb + Eb, München 1956, 1. hely, nemzetközi verseny Bukarest 1956, 7. hely, Olimpia Melbourne 1957, 3. hely, Szovjet Nagydíj Moszkva 1957, 2. hely, vb Teherán 1958, 4. hely, Szovjet Nagydíj Moszkva 1958, 5. hely (4. hely), vb + Eb Stockholm 1960, 8. hely, Eb Milánó 1960, 12. hely, Olimpia Róma

Jegyzetek

Források

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Bolgár súlyemelők Kategória:Bolgár olimpikonok Kategória:Edzők