Pálos-Bognár Barbara (Győr, 1987. november 7. –) magyar válogatott kézilabdázó, irányító poszton játszik. Jelenleg a Budaörs Handball játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Szülővárosában, a Győri ETO csapatában kezdte a pályafutását. A Rába-parti csapatban mutatkozott be a női élvonalban, majd fiatalon, tizenkilenc évesen a dán Aalborghoz került. Egy szezont töltött Dániában, majd 2008 nyarától a Debreceni VSC játékosa lett. Debrecenben három, majd ezt követően az Érdnél négy szezont töltött el, majd 2015 nyarától két évig újra Dániában, a Viborgban kézilabdázott. Egyéves dániai légióskodást követően hazatért Magyarországra és a Budaörs Handball játékosa lett. 2018 áprilisában újabb egy évre meghosszabbította szerződését. A válogatottban A magyar válogatottban 2009-ben mutatkozott be, majd hosszas kihagyást követően 2017-ben Kim Rasmussen hívta meg újra a nemzeti csapat keretébe. A 2017-es világbajnokságról vállműtétje miatt maradt le. Rasmussen meghívta a 2018-as Európa-bajnokságra nevezett keretbe.
Sikerei, díjai NB 1 : 2005, 2006 : 2004, 2007, 2010, 2011 : 2009 Magyar Kupa : 2005, 2006, 2007 : 2004, 2009, 2011 EHF-bajnokok ligája elődöntős: 2007 EHF-kupa döntős: 2004, 2005 EHF-kupagyőztesek Európa-kupája döntős: 2006
Jegyzetek
Források budaorshandball.hu handball.hu handball.hu
Kategória:Élő személyek Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Magyar női kézilabdázók Kategória:A Győri Audi ETO KC kézilabdázói Kategória:A Debreceni VSC kézilabdázói Kategória:Az Érd NK kézilabdázói