A Kijevi terület (Київська область) Ukrajna egyik megyei szintű közigazgatási egysége az ország északi részén. Székhelye az ország fővárosa, Kijev, amely azonban nem tartozik a területéhez. Területe 28 131 km² (a negyedik legnagyobb Ukrajnában), népessége 2016-ban 1,7 millió fő volt. A Dnyeper középső folyásánál helyezkedik el, keleten a Csernyihivi és Poltavai, délen a Cserkaszi, délnyugaton a Vinnicjai, nyugaton a Zsitomiri területekkel, északon pedig Fehéroroszország Homeli területével határos.

Földrajz 170px|bélyegkép|balra|A Kijevi terület jelentősebb folyói és vasútvonalai Domborzatát illetően a Dnyeper felé enyhén lejtő, dombokkal tarkított síkság jellemzi. Északon található a Polisszjai-alföld (maximális magassága 198 m); a Dnyeper bal partján alacsonyan fekvő, sík Dnyepermelléki-alföld, míg a jobb parton a magasabb (max. 273 m) és jobban tagolt Dnyepermelléki-hátság fekszik. Ásványi lelőhelyekben szegény, inkább csak építőanyagok (gránit, gneisz, kaolin, agyag, kvarchomok, egy kevés tőzeg) található a területén. Legfontosabb folyója a Dnyeper (amelyből 246 km-nyi esik rá), de ezen kívül összesen 177 legalább 10 km-es vízfolyás található itt. A legnagyobbak a Pripjaty, Teteriv, Irpiny, Rosz (a Dnyeper jobb oldali mellékfolyói), valamint a Gyeszna és Trubizs (a bal oldalon). Rajtuk kívül 13 víztározó (köztük a 675 km²-es Kanyivi-víztározó a Dnyeperen) és több mint kétezer tó színesíti a terület vízrajzát. Az erdők mintegy 675,6 ezer hektárt tesznek ki. Északon fenyő- és vegyes erdők, délen lombos erdők (tölgy, gyertyán, kőris, éger, hárs) a jellemzőek. A Kijevi területen összesen 77 védett terület (80,3 ezer hektáron) található.

Közigazgatási beosztás A Kijevi terület székhelye Kijev városa. A területen 7 járás, 56 város (ebben 7 járási jogú és 49 városi jellegű település) valamint 1126 falu található. Járások № Név SzékhelyNépesség (2001) Népesség (2022) Terület(km²) Népsűrűség(fő/km²) 1 Bila Cerkvai Bila Cerkva 494 419 431 172 6513 66,20 2 Boriszpili Boriszpil 220 377 203 154 3878 52,39 3 Brovari Brovari 243 877 241 777 2891 83,62 4 Bucsai Bucsa 289 961 375 536 2556 146,92 5 Fasztyivi Fasztyiv193 162 184 095 1761 104,54 6 Obuhivi Obuhiv 251 450 227 209 3638 62,45 7 Vishorodi Vishorod 134 648 132 136 4335 30,48

Járási jogú városok № Címer Név Népesség(2022) Terület(km²) Népsűrűség(fő/km²)1 24px Bila Cerkva 207 273 33,0 62812 24px Brovari 109 806 33,6 32683 24px Boriszpil 64 117 37,1 17284 24px Fasztyiv 44 014 25,4 17335 24px Bucsa 37 321 26,3 14196 24px Obuhiv 33 287 24,4 1364724pxVishorod33 10950,6654

Népesség A 2013-as állapot szerint a Kijevi területnek 1 722 ezer lakosa volt, amelynek 61,8%-a élt városban, 38,2% pedig falun. A 2001-es népszámlálás adat szerint a lakosok közül 1 684 803 (92,52%) volt ukrán, 109 322 (6,00%) orosz, 8 698 (0,48%) belorusz. 0,16% mondta magát lengyelnek, 0,13% örménynek, 0,08% pedig moldávnak.

A terület híres szülöttei David Ionovics Bronstejn (1924–2006) sakkozó Kijevi Szent Feodoszij (1009–1074) szerzetes Ivan Szemenovics Kozlovszkij (1900–1993) operaénekes Lina Vaszilivna Kosztenko (1930–) író, költő Ivan Sztepanovics Mazepa (1639–1709) kozák hetman Olekszandr Olekszandrovics Moroz (1944–), politikus, a parlament elnöke Pavlo Romanovics Popovics (1930–2009) űrhajós Andrij Mikolajovics Sevcsenko (1976–) labdarúgó Sólem Aléchem (1859–1916) író

Források Я. В. Верменич. Київська область // Енциклопедія історії України : у 10 т. / редкол.: В. А. Смолій (голова) та ін. ; Інститут історії України НАН України. – К. : Наук. думка, 2007. – Т. 4 : Ка – Ком. – С. 226. – . В. М. Гудима, Л. В. Кабан, Т. В. Чапаєва, Н. В. Якименко. Київська область // Енциклопедія сучасної України : у 30 т. / ред. кол. І. М. Дзюба [та ін.] ; НАН України, НТШ, Координаційне бюро енциклопедії сучасної України НАН України. – К., 2003­–2016. – .

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Ukrajna területei