Litvánia, hivatalosan Litván Köztársaság (litvánul Lietuvos Respublika, Lietuva) állam Északkelet-Európában, a Balti-tenger partján. Északról Lettország, délkeletről Fehéroroszország, délről Lengyelország és délnyugatról Oroszország Kalinyingrádi területe határolja. Egyike a három balti államnak. Területe 65 300 négyzetkilométer, népessége 2,8 millió fő, így az Európai Unió közepes méretű és kisebb népességű tagállamai közé tartozik. Hivatalos nyelve a litván, ami az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó nyelv. Fővárosa és legnépesebb városa Vilnius.

Az ország területének nagy része síkvidék, felszínét kisebb tavak, mocsarak és erdők borítják. Litvánia tengerpartja 92 kilométer hosszú, amely a Balti-tenger mentén húzódik és legjelentősebb tengeri kikötővárosa Klaipėda.

A független Litván Köztársaságot az I. világháború végén 1918. február 16-án hozták létre, amikor kiadták a litván függetlenségi nyilatkozatot is, amely demokratikus államként definiálta az országot. A demokratikus időszak nem tartott sokáig és 1926-tól kezdve egyre autokratikusabbá vált Antanas Smetona elnöksége alatt. Litvánia de facto függetlensége a II. világháborúval véget ért, kezdve a Szovjetunió 1940-es erőszakos bekebelezésével és a Harmadik Birodalom 1941-es inváziójával, amit 1944-ben újabb szovjet megszállás követett és létrehozták a Litván SZSZK-t, ami 45 éven keresztül fennmaradt. A békés hangulatú éneklő forradalom 1987-ben kezdődött a balti szovjet köztársaságok között és 1990 márciusában a függetlenség hivatalos visszaállításával ért véget, ezzel Litvánia lett a legelső szovjet tagköztársaság, mely kinyilvánította a függetlenségét.

Litvánia az Európai Unió, az Európa Tanács, az eurózóna, a NATO, az OECD és az ENSZ tagja, valamint része a schengeni övezetnek. Az emberi fejlettségi index (HDI) mérőszámai alapján fejlett országnak minősül.

Földrajz Domborzat Litvánia a legnagyobb és legnépesebb balti állam, a Balti-alföld déli részén terül el. Legnagyobb része hullámos alföld, 100 méternél alacsonyabban fekvő terület. Az ország legmagasabb pontja 292 méteres. A terület 30%-át tavak, mocsarak és erdőségek borítják.

Kb. 100 km hosszú a partvonala, amelyből csak 38 km-nek van közvetlen kijárata a Balti-tengerre. Az egyetlen nagy tengeri kikötő, Klaipėda a Kur-öböl (Kuršių marios) keskeny bejáratánál van. Ez egy sekély lagúna, amely délre egészen Königsbergig tart.

Van olyan számítási mód, amely szerint a litván főváros, Vilnius mindössze néhány kilométerre délre van Európa földrajzi középpontjától.

Vízrajz Fő folyója, a Nemunas (Nyeman) és néhány mellékfolyója hajózható. Nemzetközi forgalom zajlik rajta Fehéroroszország felé.

Éghajlat Az éghajlata óceáni és nedves kontinentális között változik, csapadékos, mérsékelt téllel és nyárral.

Az évi átlaghőmérséklet 6 °C. Az évi csapadék mennyisége 900 mm. Az ország keleti része számottevően szárazabb, mint a partvidék.

Élővilág, környezetvédelem Borostyánlelőhely. A kiterjedt erdőkben szarvast, rókát, vaddisznót vadásznak. A védett területeket főleg mocsarakban alakították ki. Nemzeti parkok Aukštaitija Nemzeti Park – fenyvesek, tavak, kis falvak az ország keleti részén. Dzūkija Nemzeti Park – erdők és mocsarak között régi erődök. Trakai Történelmi Nemzeti Park – Trakai kis sziget egy tavon. A szigeten régi vár, benne ma történelmi múzeum működik. A környék a karaiták központja. Kur-földnyelv Nemzeti park – Kur-földnyelv Žemaitija Nemzeti Park

Történelem jobbra|300px|thumb|A Litván Nagyfejedelemség történelmi címere

A kezdetektől a nagyhatalommá válásáig

A területre az i. e. 2. évezred első felében indoeurópai eredetű, a szlávokkal rokon balti törzsek érkeztek. Az i. e. 5-6. században megindult a néppé válás folyamata. A 8. században a lettektől elkülönült litvánok kisebb fejedelemségeket hoztak létre. Litvánia neve az 1008-as Quedlinburgi évkönyvben szerepel először, mint a Kijevi Nagyfejedelemség része. A 13. század közepén Mindaugas fejedelem a kis államalakulatokat egyesítve felvette a nagyfejedelem címet.

jobbra|300px|thumb|Litvánia területének változása 1263-tól napjainkig

Lengyel–litván unió

A Litván Nagyfejedelemség Európa jelentékeny részére terjedt ki a Balti-tengertől a Fekete-tengerig. A litván nemesség, városlakók és parasztok 1386-ban tértek át a kereszténységre, azután, hogy Litvánia nagyfejedelmét, Jagellót (Jogaila) 1386. február 2-án lengyel királlyá koronázták. Litvánia és Lengyelország perszonálunióban egyesültek. A szoros együttműködésben harcoló lengyel és litván hadsereg legyőzte a Német Lovagrendet 1410-ben a grünwaldi csatában, a középkori Európa legnagyobb csatájában. A centralizált Moszkvai Nagyfejedelemség növekvő ereje miatt 1569-ben Litvánia és Lengyelország egyesült a Lengyel–Litván Államszövetségben. Az államszövetség tagjaként Litvánia megőrizte intézményeit, beleértve önálló hadseregét, pénzét és jogrendszerét. Ettől kezdve Litvániából sok zsidó menekült tengerentúlra az üldözések elől és tevékenységük korlátozása miatt.

Az Orosz Birodalomban és az első független köztársaság

Lengyelország harmadik felosztásakor (1795), a mai Litvánia nagy része (egy kis terület porosz birtok lett), a napóleoni háborúk után pedig az egész az Orosz Birodalom fennhatósága alá került. Bevezették az orosz közigazgatást, törvénykezést, jogrendet, az 1863-64. évi sikertelen felkelést követően megszüntették a litván nyelvű oktatást, a latin betűs litván sajtót és könyvkiadást. Tömegek váltak munkanélkülivé, ami nagy arányú kivándorlást eredményezett. A 19. század végére megerősödött a litván nemzeti mozgalom, ebben jelentős szerepet vállalt a katolikus egyház, és megalakultak az első pártok is. Az 1905-07. évi oroszországi forradalom idején az úgynevezett vilniusi szejm autonómiát és önálló parlament felállítását követelte. Az első világháború idején, 1915-től német megszállás alá került. 1918. február 16-án Kaunasban a Litván Tanács kinyilvánította Litvánia függetlenségét. 1918-ban Vilniusban ellenkormány alakult, amelyet 1919 nyarára lengyel katonai segítséggel megbuktattak, ugyanakkor Lengyelország nem adta vissza az elfoglalt Vilniust és környékét. 1923-ban litván szabadcsapatok szállták meg a versailles-i békeszerződés által a Népszövetség igazgatása alá helyezett, korábban Németországhoz tartozott Klaipėda (Memel) városát és környékét, az ún. Memel-vidéket (a megszállást az 1924. évi párizsi egyezmény szentesítette). Az így létrejött Litvánia területe 55 000 km², lakossága 2,4 millió (80% litván) volt. Az 1922. évi alkotmány Kaunast tette ideiglenes fővárosává. Az alkotmány szerinti főváros Vilnius maradt. A két világháború között gazdasága megőrizte az agrár jellegét. A többpárti koalíciós kormányzásnak az 1926. decemberi katonai puccs vetett véget. Autorier rendszer jött létre Antanas Smetona vezetésével. Az 1930-as évek második felében Litvániára egyre nagyobb német nyomás nehezedett, amelynek hatására az 1939. március 22-i egyezmény értelmében visszaadta Németországnak a Memel-vidéket (ez volt Hitler utolsó békés területszerzése).

Szovjetuniótól a függetlenségig

Az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktum Litvániát német érdekszférának ismerte el, majd az 1939. szeptember 28-i második szovjet-német egyezmény szovjet hatáskörbe utalta. Az 1939. október 10-i szovjet-litván kölcsönös segítségnyújtási szerződésben a SZU átadta Litvániának a Kelet-Lengyelország megszállásakor elfoglalt Vilniust és környékét, cserében katonai támaszpontokat létesíthetett az ország területén. 1940. június 15-én a Vörös Hadsereg megszállta az országot, új szovjetbarát kormány és parlament alakult. Július 21-én kikiáltották a Litván SZSZK-t, amelyet augusztus 3-án felvettek a Szovjetunióba.

A szovjet terrorintézkedések miatt a lakosság nagy része 1941 júniusában felszabadítóként fogadta a német csapatokat (szeptemberben Kaunasban németbarát kormány alakult), a német kormányzat azonban megszállt tartományként kezelte az országot, ennek során a litván zsidók 90%-a életét vesztette. Ez volt az egyik legmagasabb halálozási arány a holokauszt idején.

1944-ben a Vörös Hadsereg újra elfoglalta Litvániát, és a szovjet hatóságok kollaborálás vádjával mintegy 150 ezer embert telepítettek ki Közép-Ázsiába és Szibériába. A szovjet uralom ellen az erdős vidéken fegyveres ellenállás bontakozott ki, az utolsó gerillacsapatokat csak az 1950-es évek elején tudták felszámolni. Az áttelepítettekkel együtt a szovjet hatóságok megtorlása 270 ezer embert, a lakosság 10%-át érintette. Az erőszakos szovjetesítés (kollektivizálás, oroszosítás, tervgazdálkodás stb.) ellenére sem tudták Litvániát teljes mértékben beolvasztani a Szovjetunióba, évtizedekig a szovjet rendszerrel való szembenállás fellegvára maradt. Litvániába lényegesen kisebb arányban települtek be oroszok, mint a másik két balti szovjet köztársaságba. Lettországban a lakosság harmada, Észtországban negyede orosz nemzetiségű, míg Litvániában ez az arány mindössze 5 százalék.

A gorbacsovi peresztrojka és glasznoszty felszínre hozta az ellentéteket. 1988-ban megalakult a Litván Mozgalom az Átalakítás Támogatására (Sąjūdis, ejtsd: szajudisz) nevű szervezet, amely a függetlenség és a reformmozgalom élére állt. 1988 novemberében a Litván Legfelsőbb Tanács visszaállította Litvánia két világháború közötti állami jelképeit, 1989 januárjában a litvánt tette hivatalos nyelvvé, decemberben – a Szovjetunióban elsőként – törölte az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepét rögzítő törvényt, s legalizálta a többpártrendszert. Az 1990-es választásokon a Sąjūdis jelöltjei nyertek, 1990. március 11-én kikiáltották a független Litván Köztársaságot, de a kormányzatnak Moszkva gazdasági blokádja és a nemzetközi támogatás hiánya miatt le kellett mondania ideiglenesen a független állam jogainak tényleges gyakorlásáról. 1990-ben Észtországgal és Lettországgal politikájuk összehangolására felújították a Balti Tanács működését. 1991 januárjában a hadsereg a Moszkva-barát Együttélés mozgalom támogatásával kísérletet tett a szovjethatalom helyreállítására. A szovjet kommandós alakulatok több középületet elfoglaltak, januárban megalakult a szovjethű Litván Nemzeti Megmentés Bizottsága. A gyengülő központi hatalom azonban a visszarendeződést a nagyszabású tömegdemonstráció (százezer ember védte élő pajzsként a parlamentet) és a nemzetközi tiltakozás miatt nem tudta elérni. Az 1991. február 11-i népszavazáson a litvánok 85%-a a Szovjetunióból való kiválásra szavazott.

A független Litvánia

Ötvenéves megszállás után Litvánia a kommunistaellenes függetlenségi mozgalom, a Sąjūdis vezetésével 1990. március 11-én kikiáltotta függetlenségét, a volt szovjet tagállamok közül elsőként. 1991 januárjában Vilniusban a szovjet ejtőernyősök vissza akarták foglalni a TV tornyot, és 14 litván nemzetiségű polgárt lőttek le. 1991. február 4-én Izland volt az első ország, amely elismerte Litvánia függetlenségét, és Svédország először nyilvánította konzulátusát nagykövetséggé. Az Amerikai Egyesült Államok sohasem ismerte el Litvánia és a két másik balti állam szovjet megszállását.

Az 1991. augusztusi moszkvai konzervatív kommunista puccskísérlet bukása után, 1991. szeptember 6-án a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elismerte Litvánia függetlenségét. Szeptember 17-én az ENSZ tagja lett Litvánia. 1993 májusában felvették az Európa Tanácsba, júliusban önálló valutát (litas) vezettek be. Az utolsó szovjet katona 1993. augusztus 31-én hagyta el az országot, korábban, mint Németországot. Szeptemberben Észtországgal és Lettországgal együtt szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról döntöttek. 1995-ben az Európai Unió társult tagja lett. 2001. május 31-én a Kereskedelmi Világszervezet 141. tagjává vált. 2004 márciusában a NATO, májusban az Európai Unió teljes jogú tagja lett. 2015. január 1-jén Litvánia az Eurózóna 19. tagállama lett.

Államszervezet és közigazgatás

Alkotmány, államforma