Bosznia-Hercegovina (bosnyákul, horvátul és szerbül Bosna i Hercegovina, cirill írással Босна и Херцеговина, szó szerinti fordításban Bosznia és Hercegovina), informálisan gyakran csak Bosznia szuverén állam, amely Délkelet-Európában, a Balkán-félsziget nyugati felén fekszik. A Jugoszláv SZSZK egyik volt tagköztársasága. Keletről Szerbia, délről Montenegró, 20 km-es partszakaszon az Adriai-tenger, a többi oldalról Horvátország határolja.
A három fő népét az alkotmány „alkotó népeknek” nevezi, és történelmük, valamint kulturális hagyományaik szerint határozza meg őket: szunnita muszlim bosnyákok, ortodox keresztény boszniai szerbek és katolikus boszniai horvátok állama. Az ország 1992 tavaszán vált függetlenné, ám a szerb, bosnyák és a horvát etnikum között ellentétek feszültek. A milosevicsi Jugoszlávia beavatkozása a boszniai szerbek oldalán 1992-ben a jugoszláv utódállamok térségének legvéresebb háborújához vezetett.
Az ország mai alkotmányos berendezkedését a háborút lezáró daytoni békeszerződés (1995) határozza meg. Bosznia-Hercegovina két entitásból áll, az ország területének 51%-át kitevő Bosznia-hercegovinai Föderációból (bosnyák-horvát föderáció), amely bosnyák, illetve horvát többségű kantonokból áll, és a közigazgatásilag egységes Boszniai Szerb Köztársaságból. (A két entitás között megosztott Brčko város és környéke Brčkói Körzet néven tulajdonképpen közvetlen szövetségi igazgatás alatt áll). Mind a bosznia-hercegovinai államnak, mind az entitásoknak a fővárosa Szarajevó, bár a Szerb Köztársaság kormányzati központja a gyakorlatban Banja Luka. A daytoni béke óta az ország nemzetközi ellenőrzés alatt áll, a hatalom az ENSZ-főképviselő kezében összpontosul.
Fejlődő ország. Gazdaságát a szolgáltatások uralja; az elmúlt időszakban a turizmus is jelentősen nőtt. 2016-ban kérte felvételét az Európai Unióba, 2022-től az EU tagjelöltje.
Bár az ország híres természeti szépségéről, a környezetet tekintve (Oroszország után) Európa legszennyezettebb országa.
Földrajz
Domborzat 230px|bélyegkép|Az ország domborzati térképe Bosznia-Hercegovina területe 51 129 négyzetkilométer. Horvátországgal rendkívül hosszú, 932 km közös határa van északon és délnyugaton. Északkeletről Szerbiával, délkeletről pedig Montenegróval (Crna Gora) szomszédos. Bosznia-Hercegovina nagyrészt természetes határokkal rendelkezik, amelyeket északon a Száva, keleten a Drina, délnyugaton pedig a Dinári-hegység alkot.
Az ország két történelmi-földrajzi egységből, az északon elterülő, nagyobb (mintegy 42 ezer négyzetkilométert kitevő) Boszniából, valamint a déli Hercegovinából áll. Mindkét rész nagyobb részben hegyvidéki terület, de a felszín jellegzetességei eltérőek.
Bosznia-Hercegovina egyetlen tengerparti szakasza mindössze 22 km hosszú, és az Adriai-tenger partján fekvő Neum városa köré összpontosul. Ez a keskeny folyosó az ország egyetlen kijárata a tengerre, amely kettévágja Horvátország partvidékét.
230px|bélyegkép|Bosznia-Hercegovina tengerpartja Neumnál 210px|bélyegkép|Vízesés Jajca mellett a Pliva folyón Észak felé a hegyvidék a Száva-mellék (Posavina) lágy dombokkal borított vidékébe, majd a Pannon-síkságba megy át. Boszniának a dinári hegyvidékhez tartozó részei kelet-nyugati irányban húzódnak. Hercegovina a Hegyi- (vagy Magas-) és az Adriai- (vagy Alacsony-) Hercegovinából áll. Utóbbi Neum (Magyarországon ismertebb nevén Naum) és a Klek-félsziget között kiér a tengerre. Jelentősek az ún. poljék (kis, völgyekben elterülő síkságok) is, amelyek a nagyobb boszniai folyók mentén észak–déli irányban húzódnak. Délnyugaton, délen és délkeleten a kiterjedt karsztmezők (a Livnói, Duvnói és a Popovo polje) adják a táj jellegzetességét.
A világ tengerparttal rendelkező országai közt itt a legrövidebb a vízi határ hossza a szárazföldihez képest.
Bosznia-Hercegovina területének 13,6%-a művelhető, de mezőgazdasági művelés alatt csak 3%-a áll. Az ország természeti erőforrásai között említendők a szén, a vas, a bauxit, a mangán, a réz, valamint a fa és a jelentős vízenergia. Bosznia-Hercegovina számára a ritkán előforduló földrengések és áradások jelentik az egyetlen komoly természeti veszélyforrást. A legsúlyosabb természeti problémák közé az ipari eredetű légszennyezettség, a területnek az ökológiai tudat és kultúra hiányából fakadó általános szennyezettsége, és a fokozott erdőirtás tartozik.
Legmagasabb pontja: Maglić (2386 m)
Vízrajz Legnagyobb folyók: Száva (Sava) (945 km), Drina (346 km), Neretva (218 km), Una (214 km), Orbász (240 km), Boszna (271 km). Legnagyobb tavak: Jablanicai-víztározó, Drina-víztározó
Éghajlat Bosznia-Hercegovina éghajlata kontinentális: a nyarak forrók, a telek hidegek. A nagy tengerszint feletti magasságban fekvő vidékeken a nyár rövid és hűvös, a tél pedig kemény. Az ország déli és tengerparti területein a telek esősek, enyhék, ahol erős mediterrán hatás érvényesül.
Élővilág, természetvédelem Nemzeti parkjai
A Sutjeska a legrégibb nemzeti park (1962) az országban, a montenegrói határnál. Kozara Nemzeti Park, védett erdő Bosznia északnyugati részén. Egy része vadászterület. Csatatér volt a második világháborúban. Una Nemzeti Park (2008) az ország nyugati szélén, a horvát határnál Drina Nemzeti Park (2017) az ország keleti szélén, a szerb határnál
Egyéb védett terület Perućica, itt található az utolsó még meglévő őserdő Európában és az ország legmagasabb hegycsúcsa (Maglić, 2 386 m).
Természeti világörökségei A természeti világörökség listáján az ország ősbükkösei (más európai régiókkal együtt) és a Vjetrenica-barlang szerepelnek. Ezen túl más helyszíneket is javasolnak felvenni a listára, többek között Jajca, Blagaj, Blidinje és Stolac városok természeti környezetét.
Történelme
A terület legalább az őskőkorszak óta lakott, az állandó emberi települések nyomai Butmir, Kakanj és Vučedol neolitikus kultúráira vezethetők vissza. Az első indoeurópaiak megérkezése után illír és kelta törzsek népesítették be a területet. A mai Bosznia nagy részét az i. e. 1. század közepére Dalmatia római provinciájához csatolták.
A mai délszláv népek ősei a 6–9. század között érkeztek. A 12. században megalakult a Boszniai Bánság, mint az első független boszniai állam. Fokozatosan fejlődött és terjeszkedett a Boszniai Királysággá, amely a 14. századra a Nyugat-Balkán leghatalmasabb államává vált. Az Oszmán Birodalom 1463-ban annektálta a régiót és meghonosította az iszlámot. A 19. század végétől az első világháborúig az ország az Osztrák–Magyar Monarchia része volt.
A két világháború között Bosznia-Hercegovina a Jugoszláv Királyság része lett. A második világháború után teljes jogú köztársasági státuszt kapott az újonnan megalakult Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban. 1992-ben, Jugoszlávia felbomlását követően a köztársaság kikiáltotta a függetlenségét. Ezt követte a boszniai háború, amely 1995 végéig tartott és a daytoni megállapodás aláírásával zárult.
Államszervezet és közigazgatás 230px|bélyegkép|Bosznia-Hercegovina Elnökségének épülete Szarajevóban Az állam három elnökét négy évre választják, az egyes nemzetiségek egyet-egyet, akik minden 8 hónapban cserélik az elnöki széket. Az elnök feladata továbbá a kormány, a külügyminiszter és a külkereskedelmi miniszter kijelölése a parlament alsóházából.
A bosnyák parlament kétkamarás, a felsőház 15, az alsóház 42 képviselőből áll, mindenhol szigorúan szem előtt tartva a nemzetiségek egyharmadnyi arányát.
Az Alkotmánybíróság 9 tagból áll, amelyből négyet a Bosznia-hercegovinai Föderáció, kettőt a Boszniai Szerb Köztársaság, hármat pedig az Európai Emberjogi Bíróság jelöl.
Alkotmány, államforma Föderatív parlamentáris köztársaság.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
Politikai pártok
Etnikai elkötelezettség nélküli pártok Zeleni Bosne i Hercegovine (Bosznia-Hercegovinai Zöldek) Bosanska stranka (Boszniai Párt) Građanska demokratska stranka (Polgári Demokratikus Párt) Liberalna demokratska stranka (Liberális Demokrata Párt) Stranka za Bosnu i Hercegovinu (Párt Bosznia-Hercegovináért) Stranka penzionera/umirovljenika BiH (Bosznia-Hercegovinai Nyugdíjasok Pártja) Socijaldemokratska partija Bosne i Hercegovine (Bosznia-Hercegovinai Szociáldemokrata Párt) Radničko-komunistička partija Bosne i Hercegovine (Bosznia-Hercegovinai Munkás-Kommunista Párt) Naša stranka (Pártunk)
Bosnyák-muzulmán pártok Bosanskohercegovačka Patriotska Stranka (Bosznia-Hercegovinai Hazafias Párt) Demokratska Narodna Zajednica (Demokratikus Nemzeti Közösség) Stranka Demokratske Akcije (Demokratikus Akció Pártja) | Szerb pártok Demokratska stranka RS (Szerb Köztársasági Demokratikus Párt) Demokratski narodni savez (Demokratikus Nemzeti Szövetség) Partija demokratskog progresa RS (Szerb Köztársasági Demokratikus Haladás Pártja) Savez Nezavisnih Socijaldemokrata (Független Szociáldemokraták Szövetsége) Penzionerska stranka Republike Srpske (Szerb Köztársasági Nyugdíjaspárt) Srpska demokratska stranka (Szerb Demokrata Párt) Srpski narodni savez RS (Szerb Köztársasági Szerb Nemzeti Szövetség) Srpska radikalna stranka RS (Szerb Köztársasági Szerb Radikális párt) Socijalistička partija Republike Srpske (Szerb Köztársasági Szocialista Párt) Savez narodnog preporoda (Nemzeti Megújulás Szövetsége) | Horvát pártok Demokršćani (Kereszténydemokraták) Hrvatska kršćanska demokratska unija (Horvát Kereszténydemokrata Unió) Hrvatska demokratska zajednica BiH (Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség) Hrvatska demokratska zajednica 1990 (Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség 1990) Hrvatska stranka prava (Horvát Jogpárt) Hrvatska seljačka stranka BiH (Bosznia-Hercegovinai Horvát Parasztpárt) Hrvatski pravaški blok (Horvát Jogpárti Blokk) Hrvatska Demokratska Unija BiH (Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Unió) Nova hrvatska inicijativa (Új Horvát Kezdeményezés)
Közigazgatási beosztás 250px|bélyegkép|Bosznia-Hercegovina entitásai bélyegkép|jobb|250px|Bosznia-Hercegovina közigazgatási térképe Az ország a Daytoni békeszerződés értelmében két entitásra: a horvátok és bosnyákok alkotta Bosznia-hercegovinai Föderációra és a szerbek alkotta Boszniai Szerb Köztársaságra, valamint egy különleges övezetre, a Brčkói Körzetre (a térképen zölddel, illetve „a”-val jelölve) van felosztva.
A Bosznia-hercegovinai Föderáció A Bosznia-hercegovinai Föderáció 10 kantonból áll, melyek élén a zsupán áll. A kantonok horvátok által használt, félhivatalos megnevezése a županija, azaz megye. A kantonok különböző számú községre tagolódnak tovább: a 10 kantonban összesen 85 község található. Una-Szanai kanton (Unsko-sanski kanton, Unska-sanska županija), székhelye Bihács Szávamelléki kanton (Posavski kanton, Posavska županija), székhelye Orašje Tuzlai kanton (Tuzlanski kanton, Tuzlanska županija), székhelye Tuzla Zenica-doboji kanton (Zeničko-dobojski kanton, Ženičko-dobojska županija), székhelye Zenica Boszniai Drina-menti kanton (Bosansko-podrinjski kanton, Bosanska-podrinjska županija), székhelye Goražde Közép-Boszniai kanton (Srednjobosanski kanton, Srednjobosanska županija), székhelye Travnik Hercegovina-neretvai kanton (Hercegovačko-neretvanski kanton, Hercegovačko-neretvanska županija), székhelye Mostar Nyugat-Hercegovinai kanton (Zapadnohercegovački kanton, Zapadnohercegovačka županija), székhelye Široki Brijeg Szarajevó kanton vagy Szarajevói megye (Kanton Sarajevo, Sarajevska županija), székhelye Szarajevó Livnói/Hercegboszniai kanton (Livanjski kanton, Hercegbosanska županija), székhelye Livno
Boszniai Szerb Köztársaság A Boszniai Szerb Köztársaság hét régióra oszlik. A régiók különböző számú községre tagolódnak tovább: a 7 régióban összesen 65 község található. Banja Lukai régió, székhelye Banja Luka Doboji régió, székhelye Doboj Bijeljinai régió, székhelye Bijeljina Vlasenicai régió, székhelye Zvornik Szarajevó-Romanija régió, székhelye Sokolac Fočai régió, székhelye Foča Trebinjei régió, székhelye Trebinje