Bors László (Budapest, 1895. július 26. – Tücsökmajor, 1919. augusztus 22.)Halálesete bejegyezve a szombathelyi állami halotti akv. 617/1919. folyószáma alatt. költő, újságíró, a soproni forradalmi törvényszék vádbiztosa.
Élete Bors Mihály és Burcser Ida fia. Fiatalkorában a Magyar Államvasutak alkalmazottja volt, ám a vérvörös csütörtökön való résztévétele miatt elbocsátották a cégtől. Ezután különböző vidéki lapoknál dolgozott, 1918-tól pedig Sopronban működött mint újságíró. Az őszirózsás forradalom alatt tagja lett a Soproni Nemzeti Tanácsnak, illetve a munkástanácsnak. Csakúgy, mint későbbi munkatársa, Entzbruder Dezső, ő is tevékeny szerepet játszott a KMP helyi szervezetének létrehozásában. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt kezdetben a soproni direktórium sajtó- és propagandabiztosaként dolgozott, majd a helyi forradalmi törvényszék vádbiztosa lett. Küldött volt a Tanácsok Országos Gyűlésébe, s fegyveresen vett részt a környék ellenforradalmainak leverésében. A kommün bukása után megpróbált Savanyúkútnál Ausztriába menekülni, ám társaival együtt elfogták és Szombathelyre vitték a huszárlaktanyába. 1919. augusztus 22-én különítményes tisztek a három fogollyal, Salzberger Sándor gyógyszerésszel, korábbi vöröskatonával, Entzbruder Dezső volt katonai biztossal és Borssal Sopronba indultak gyalogosan. Tücsökmajornál agyonlőtték mindhármukat, arra hivatkozva, hogy szökést kíséreltek meg.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1919-ben elhunyt személyek Kategória:KMP-tagok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Meggyilkolt költők, írók Kategória:Országgyűlési képviselők (Tanácsok Országos Gyűlése) Kategória:A fehérterror áldozatai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar vasutasok Kategória:A Magyar Tanácsköztársaság forradalmi törvényszékeinek tagjai