Max Emilian Verstappen (; Hasselt, 1997. szeptember 30. –) belga–holland származású autóversenyző. Négyszeres Formula–1-es világbajnok (2021, 2022, 2023, 2024).
2015-ben debütált a Scuderia Toro Rosso Formula–1-es csapatánál, mint minden idők legfiatalabb pilótája. 2016. május 5-én visszaküldték a Toro Rossóhoz Danyiil Kvjatot, a helyét pedig Verstappen foglalta el, miután az orosz csalódást keltő teljesítményt nyújtott hazai Formula–1-es futamán. A következő versenyt, a Barcelonában rendezett spanyol nagydíjat megnyerte, ezzel pedig minden idők legfiatalabb Formula–1-es dobogósa, és futamgyőztese lett, első hollandként a sportág történetében.
Édesapja, Jos Verstappen egykori Formula–1-es pilóta, míg édesanyja, Sophie Kumpen korábbi sikeres gokartversenyző. Nagyapja, Paul Kumpen egykori GT versenyző. Nagybátyja, Anthony Kumpen pedig GT és Le Mans-i 24 órás autóversenyző volt. Párja 2021 óta Kelly Piquet, Nelson Piquet lánya akivel közös gyerekük született 2025 május elsején.
Pályafutása
Gyerekkor Verstappen már kétéves korától fogva quad motorozott a családi házuk kertjében. Az apja vett neki egy gokartot, amikor 4 és fél éves volt. Első versenyét hét évesen nyerte meg, ellenfelei ekkor 11 évesek voltak. Kilenc évesen országos bajnok lett Belgiumban és Hollandiában. Apja, Jos Verstappen visszavonult a Formula–1-es Arrows csapattól azért, hogy a fia karrierjére koncentrálhasson.
Formula–3 balra|bélyegkép|206x206px|Verstappen Hockenheim-ben Gyerekkorától gokartozott, 2014-ben, 16 évesen már a Formula–3-ban versenyzett a Van Amersfoort Racing pilótájaként. 6 egymást követő versenyt nyert meg a szériában. Összesen 10 győzelmet szerzett, hatszor esett ki és egy versenyen nem indult. Végeredményben harmadik lett a bajnokságban.
Formula–1 Toro Rosso (2015–2016) A Formula 3 után 2014 augusztusában csatlakozott a Red Bull Junior Team-hez, amely a Red Bull Racing tehetségek felkarolásával foglalkozik. 2014. augusztus 26-án – minden idők legfiatalabbjaként, 16 évesen – a Northamptonshire-i Rockingham versenypályán vezethetett (tesztelhetett) először Formula–1-es versenyautót."Verstappen makes Formula 1 test debut" GPUpdate.net 2014. augusztus 26. Sőt, alig néhány nappal később Rotterdamban egy valamivel kevésbé híres rekordot is sikerült beállítania azzal, hogy összetört egy ilyen versenyautót,"Max Verstappen Formula 1 crash VKV City Racing 2014" YouTube.com 2014. augusztus 31. de ekkor már bejelentették, hogy a Scuderia Toro Rosso pilótája lesz a 2015-ös szezonban, ahol a francia Jean-Éric Vergne helyét veszi át és a spanyol Carlos Sainz Jr. csapattársa lesz. 17 évesen és 166 naposan ő lett minden idők legfiatalabban debütáló F1-es pilótája, ezzel megdöntve Jaime Alguersuari rekordját, aki szintén a Toro Rosso pilótájaként debütált.
A szezonnyitó ausztrál nagydíjon Verstappen a 6. helyre kvalifikálta magát, 1:31.067-es idővel. A futamot azonban a motor műszaki hibája miatt fel kellett adnia, ezért csak a következő, maláj nagydíjon tudott pontot szerezni, ahol a 7. helyen ért célba, 17 évesen minden idők legfiatalabb pontszerzőjeként. A kínai és bahreini nagydíjakat szintén műszaki hibák miatt volt kénytelen feladni. balra|bélyegkép|250x250px|Verstappen a maláj nagydíjon a Toro Rosso színeiben (az apja a csapat jogelődjénél versenyzett 2003-ban). A 30. magyar nagydíjon 4. helyen ért célba, ezzel 12 pontot szerzett magának és csapatának. A belga nagydíj időmérőjén csak a 18. rajtkockából indulhatott, viszont a versenyen nyolcadik lett, így újabb 4 pontot szerzett. Az olasz nagydíj időmérőjén a motorcsere miatt leghátra sorolták, majd 12. helyen futott be a versenyen, így nem szerzett pontot. A szingapúri időmérőn 8. helyezést ért el, viszont a versenyen nem tudott elindulni az első körben, hiszen leállt az autója. Majd egy körrel később újraindult a boxutcából. A 19. helyről felküzdötte magát a 8. helyre, ekkor 9. helyen a csapattársa állt. Az utolsó előtti körben a vörös bikák csapata ráparancsolt, hogy engedje el Carlos Sainz Jr.-t, de ő ezt elutasította. Végül megtartotta a 8. helyét, így négy pontot szerzett, mögötte pedig a csapattársa futott be.
Red Bull Racing (2016–)
2016 jobbra|bélyegkép|242x242px|Verstappen első Red Bull-os versenyén. A csapat jogelődjénél, a Stewartnál versenyzett az apja 1998-ban.
2016. május 5-én, a 2016-os orosz Nagydíj után jelentette be a Red Bull Racing, hogy Max Danyiil Kvjat helyét fogja átvenni a csapatban a 2016-os spanyol nagydíjtól kezdve. A csapatigazgató Christian Horner szerint, ,,Max bebizonyította, hogy rendkívüli tehetsége van. A teljesítménye a Toro Rossonál eddig elképesztő, megtisztelő, hogy lehetőséget adjunk neki a Red Bull Racing csapatban."
Kapcsolata jól indult az energiaital gyárosokkal, ugyanis első nagydíját a csapattal megnyerte, de ehhez az is kellett, hogy mindkét Mercedes kiessen a futam elején.
A brazil nagydíjon nagy előzéssel maga mögé utasította Nico Rosberget, majd miután megcsúszott, csapata újból a bokszba hívta. Ezután további előzéseket mutatva Valtteri Bottast, csapattársát Daniel Ricciardót, Esteban Ocont, Nico Hülkenberget, volt csapattársát Carlos Sainz Jr-t is maga mögé utasította. Sebastian Vettel megelőzésénél a versenyen először és utoljára használta a rövid ívet. A nagydíj vége előtt három körrel utolérte az addigi harmadik helyezettet, Sergio Pérezt, így végül harmadiknak futott be.
2017 A 2017-es szezon első 14 futamán Maxnak hétszer kellett kiállnia a versenyből ezek közül háromszor mechanikai probléma miatt, háromszor pedig már az első körben kiesett. Amelyik versenyeit sikerült befejeznie, harmadik helyen végzett a kínai nagydíjon, a másik öt versenyen pedig az első ötben mindig ott volt. A maláj nagydíjat megnyerte, ez volt a második futamgyőzelme a Formula–1-ben, pár nappal 20.-ik születésnapja után. A következő, japán nagydíjon második lett, aztán az amerikai versenyt harmadikként fejezte be, de a negyedik helyet kapta, mivel a versenybírák illegálisnak ítélték az utolsó körös előzését. Harmadik futamgyőzelmét Mexikóban ünnepelte.
2018 jobbra|bélyegkép|242x242px|Verstappen Ausztriában A szezon első hat versenyén Verstappen mindig belekerült legalább egy incidensbe. Az ausztrál nagydíjon negyedik helyen végzett az időmérőn, de a versenyen a rajt után Kevin Magnussen mögött ragadt. Próbálkozásai közben, hogy visszaszerezze a pozíciót, többször kiment a pályáról, így megsebesítve autóját, egyszer meg is forgott. A versenyt a hatodik helyen fejezte be. A következő, bahreini nagydíjon az időmérőn karambolozott, a versenyen a 15. helyről indulhatott. Az első köre a versenyen jól sikerült, felküzdötte magát a pontszerző helyekre, Lewis Hamilton mögé. A címvédő világbajnokot megpróbálta megelőzni, a második kör elején, de összeértek, ezzel Verstappen defektet kapott, ami egy felfüggesztés problémához vezetett, emiatt ki kellett állnia a versenyből.
Kínában ötödikként kvalifikált és a harmadik helyet szerezte meg a verseny elején. Egy kerékcsere után megpróbálta megelőzni Sebastian Vettelt, de Max összeütközött vele, ezzel a nyolcadik helyre visszaesve és szerezve egy 10 másodperces büntetést. A verseny végére a negyedik helyre küzdötte fel magát, de a büntetése miatt az ötödik helyet tudhatta magáénak. Csapattársa, Daniel Ricciardo megnyerte a versenyt. Azerbajdzsánban Verstappen hosszú csatát folytatott csapattársával a negyedik helyért. A többszöri pozícióváltás után Ricciardo belement Max autójának a hátuljába, mindkét autó kiesett a versenyből. Mindkét versenyzőt hibáztatta a csapat és megrovást is kaptak a versenyigazgatóktól.
A monacói nagydíjon Verstappen a harmadik szabadedzés végén hibát ejtett és karambolozott majdnem ott, ahol két évvel ezelőtt. A mérnökök nem tudták megszerelni az autóját az időmérőre, ezért Max a rajtrács utolsó helyéről indult. A versenyen 2 pontot szerzett.
Kanadában mindhárom szabadedzésen az első lett, az időmérőn harmadik lett. A versenyen harmadik lett és a leggyorsabb kört is ő állította fel. A francia nagydíjon második lett. Az osztrák nagydíjon negyedikként kezdte a versenyt, amit aztán meg is nyert. A brit nagydíjon nem fejezte be a versenyt egy fékprobléma miatt. Németországban negyedikként végzett, stratégiai hibák miatt. Verstappen az első félévet szorosan a csapattársa mögött végezte a tabellán.
Verstappen a versenyév második felében sok eredményt szerzett. Pódiumon végzett Belgiumban, Szingapúrban, Japánban és az Egyesült Államokban. Mexikóban megszerezte Formula–1-es karrierje ötödik győzelmét. Majdnem megnyerte a brazil nagydíjat, de összeütközött Esteban Oconnal, akit lekörözött. Ocon 10 másodperces büntetést kapott. Abu-Dzabiban harmadikként végzett.
A szezont Verstappen a negyedik helyen végezte a tabellán 249 ponttal, két győzelemmel, tizenegy pódiummal és kettő leggyorsabb körrel.
2019 balra|bélyegkép|250x250px|Verstappen a brazil nagydíj dobogóján A 2019-es szezonban a Red Bull lecserélte a Renault motorokat. A Honda motorok sokkal megbízhatóbbak és sokkal erősebbek voltak az előző években használt Renault hajtóműveknél. A Hungaroringen Verstappen megszerezte első pole pozícióját 1:14,572-es idővel. A versenyen azonban Hamilton két kiállásos stratégiával el tudta vinni előle a győzelmet. Az előző évhez hasonlóan most is megnyerte az osztrák nagydíjat. A verseny után csapatfőnöke, Christian Horner úgy nyilatkozott, hogy a hollandot tartja a világ legjobb autóversenyzőjének, amit YouTube-csatornáján a 2016-os év világbajnoka, Nico Rosberg is megerősített. A futamot Niki Lauda emlékének szentelték, mert 70 évesen, néhány nappal azelőtt halt meg egy svájci kórházban. A német nagydíjat is megnyerte, a Mercedes sorozatos hibáinak köszönhetően. A brazil nagydíjon szintén az első rajtkockát szerezte meg 1:07,508-as idővel, a versenyt pedig meg is nyerte. Az évben hatszor állt dobogóra, kétszer kiesett és a többi versenyen pontot szerzett. Csapattársát már a szezon közben (a Hungaroringen futotta utolsó versenyét a csapat színeiben) menesztették a csapattól, helyét pedig Alex Albon "örökölte meg". Ebben az évben az egyéni VB-n már a harmadik helyet szerezte meg, 278 ponttal.
2020 A Formula–1 70. szezonja nem a legjobb éve volt. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt csak júniusban rajtolhatott el a bajnokság, a Ausztriában. Az osztrák nagydíjon műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt.
Az év legjelentősebb nagydíját, a 70. évforduló nagydíjat egy Hamiltonéra időzített boxkiállással nyerte meg, az addigi hatszoros világbajnok hazájában, Silverstone-ban.
Sok versenyen ért el második helyet, legtöbbször Hamilton mögött. Az év utolsó futamán, az abu-dzabi nagydíjon az évben először pole-pozícióból rajtolhatott, a versenyen pedig rajt-cél győzelmet szerzett. Ezenkívül kilencszer lett dobogós, ötször kiesett, és csak a török nagydíjon szerzett úgy pontot, hogy nem állt a dobogóra. A pontversenyben Bottasszal harcolt a második helyért, de a Mercedes finnje bizonyult jobbnak.
2021 – első világbajnoki cím