Gerle Éva, Rumbold Éva Anita (Budapest, 1976. május 13. –) tanár, újságíró, szerkesztő, blogger, fordító.
Életrajz Kiskorától ír és alkot. 1993-ban a magyar nyelvi OKTV 11., 1994-ben a 2. helyén végzett. Versenyhelyezése révén került az ELTE BTK magyar szakára, ahol 1999-ben szerzett tanári diplomát. 2008-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol–Amerikai Intézet (ELTE BTK) angol szakán szerzett tanári oklevelet. A Kempelen Farkas Gimnázium, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, a Pasaréti Gimnázium, majd a Toldy Ferenc Gimnázium tanára volt. 2004-ben elvégezte a NANE segélyvonalas önkéntesképzését. 2005 óta jelentek meg írásai női magazinokban (Nők Lapja Évszakok, Éva). 2008-tól korrektorként, majd szerkesztőként dolgozott. 2009-ben alapította egy kismamáknak szóló fórumon a Szeret a férjem, de... csoportot, ebből nőtt ki a blog. 2010 óta főállású anya és szellemi szabadfoglalkozású, emellett szerkesztőként és fordítóként is dolgozik. 2012 áprilisában indította a Csak az olvassa című blogot. Három gyermeke van. Elkötelezettje a kötődő nevelésnek. Férje Gerle János építész, szakíró (1947–2012) volt. 2015 óta szenvedélyesen ír amatőrsportoló-élményeiről.
Blogja Az irodalmias blog társadalmi és életmódtémákban közöl naponta írásokat, egyben személyes napló is. Paródiákat, esszéket, irodalmi és filmkritikákat, kulturális ajánlót és fitneszrovatot is megjelentet. A blog közösségként is működik, a kommentekben a törzsolvasók élénk vitákat folytatnak. A blogger deklarált célja, hogy elhallgatott témákkal foglalkozzon és bírálja a progresszív netes trendeket és médiajelenségeket. Ír a tudatos gyermektelenségről, nevelési és életmódbeli kérdésekről, környezetvédelemről, a gyermekek szexuális abúzusáról, a kiüresedett áldozati szereplésről, az életörömről, élményeiről és a családon belüli erőszak nehezebben körvonalazható formáiról.
Könyvei 2016 áprilisában jelent meg Csakazolvassa – én szóltam címmel a blog legjobb 67 írását tartalmazó kötete a Kiskapu kiadónál.
Mahtob Mahmoody Nélkülem soha című könyvében fordítóként működött közre. A könyv 2016-ban jelent meg.
2020 augusztusában a Kossuth Kiadói Csoport (Ventus Commerce) jelentette meg A ketogén csoda című életmódkönyvét.
Transzellenes nézetei
Semmilyen politikai irányzathoz, csoportosuláshoz nem kötődik egy rövid ökopolitikai kitérő után, amelynek kapcsán a férjét is megismerte 2006-ban. Blogján saját magát "a magyar Rowling"-nak nevezve rendszeresen fogalmaz meg kritikákat a transzideológiával, illetve a transzneműek politikai aktivizmusával kapcsolatban. A transzneműségre döntésként, a transzideológiára korszellem diktálta trendként, gyermekbántalmazásként és aggasztó problémaként tekint.nőies nő vagyok-e? – csakazolvassa
Díjak Hüpatia médiadíj, 2013 Mihalicz Csillával és Sándor Erzsivel Marie-Claire Kiteljesedés 2013, Törődj a nőkkel! Goldenblog, 2013, Civil kategória, 4. hely
További információk csakazolvassa.hu
Interjúk Az erős nőket ünnepeljük Sikeres nők: Végtelenített kávéházi beszélgetés - Meghívás Gerle Éva blogjára
Jegyzetek
Források "Elrendezik a lyukas zoknit és az alkoholizmust" - interjú Gerle Évával Hétfő - Egy nő Pataki Zitával (2014. június 23.) A HÜPATIA médiadíj nyertesei Sándor Erzsi, Gerle Éva és Mihalicz Csilla a Hüpatia-díjasok
Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar nők