Az a szöuli metró vonala, melyet a Korail Airport Railroad üzemeltet. A vonal Szöul belső negyedeit köti össze az és a repülőtérrel. Az AREX hagyományos, minden állomáson megálló járatai mellett expresszvonatokat is üzemeltet, utóbbiak az repülőtértől indulva csak a végállomáson, a Szöul állomáson állnak meg. Ezt az utat a vonat 43 perc alatt teszi meg.
Története 1. fázis A vonal építési tervét 1998 júliusában jelentették be, akkor még IREX néven. Ez volt Dél-Korea első BOT finanszírozási modellben készülő projektje. A koncessziót egy 11 koreai cégből állú konzorcium nyerte meg 2001-ben, melynek neve Incheon International Airport Railroad Company (Iiarco) volt. A fő részvényesei a Hyundai (27%), a POSCO (11,9%), a Daelim (10%), a Dongbu (10%) és a Korail (9,9%) voltak.
Az építkezés végül 2001-ben kezdődött meg, az repülőtér megnyitását követően. A vonal mintegy 60% föld alatt fut, majd a híd – mely egy kombinált közúti-vasúti híd – alsó részén éri el a szigetet, ahol a repülőtér található. Az Iiarco mintegy 400 millió euró értékben kötött szerződést az Incheon Korean French Consortiummal (IKFC) a projekt vezetésére és a vonatok szállítására. A cég tagjai közé tartozott az Alstom és koreai leányvállalata, az Eukorail, valamint a vonatok gyártásával foglalkozó Hyundai Rotem.
2006 júniusában a vonalat és az üzemeltető társaságot AREX névre nevezték át. Az első, 37,6 km hosszú, az és a repülőtér közötti szakaszt 2007. március 23-án adták át.
2009 márciusában a Korail megszerezte a cég 88,8%-át, majd novemberben Korail Airport Railroadra változtatta a vállalat nevét.
2. fázis A második fázisban épült meg a repülőtértől Szöul állomásig tartó szakasz, mely 58 kilométerre növelte a vonal hosszát. A depóval együtt a vonal teljes hossza 61,7 km. A föld alatti vonal a Han folyónál a felszínen folytatódik, ahol is a Magok vasúti hídon keresztül szeli át a folyót. A második szakaszt 2010. december 29-én adták át, állomás kivételével, amit eredetileg 2011 elején terveztek megnyitni, végül azonban novemberben került átadásra.
Állomások ÁllomásszámaNeveátírvaHangulHandzsaVonattípus Átszállás'''Távolság(km)Teljestávolság Hely일반직통A01Szöul 서울◉◉ -0,0SzöulA02 孔德◉↕ 3,33,3A03Hongik Egyetem 弘大入口◉↕ 2,86,1A04Digital Media City 디지털미디어시티◉↕ 3,49,5A042 Magongnaru 麻谷나루↕↕8,618,1A05</td> repülőtér 金浦空港◉↕ 10,920,4A06 桂陽◉↕6,627,0A07 黔岩◉↕ 5,532,5A071Cheongna International City 靑蘿國際都市◉↕4,837,3A072'永宗↕↕10,347,6A08 雲西◉↕13,851,1A09 repülőtérteherterminál 空港貨物廳舍◉↕4,355,4A10Incshoni repülőtér 1 仁川空港1터미널◉◉ 2,658,0A11Incshoni repülőtér 2 仁川空港2터미널◉◉5,863,8 龍遊 3,761,7
Megjegyzések
Jegyzetek
Fordítás
További információk
A Seoul Metro honlapja Az AREX honlapja A metró térképe állomásválasztóval és útvonatervezővel
Kategória:Szöuli metró