Gianluca Pessotto (Latisana, 1970. augusztus 11. –) válogatott olasz labdarúgó, többek között a Juventus hátvédje.
Karrierje Klub
Karrierjét az AC Milan utánpótláscsapatában kezdte. Itt végül egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára, ehelyett 1989-ben a Varese játékosa lett. Következő csapatai mindegyikénél csak egy-egy szezont töltött. Ezek a csapatok sorrendben a Massese, a Bologna, a Verona és a Torino voltak. Veronát kivéve minden egyes állomáshelyén egy gólt szerzett.
1995-ben a Torinóból a városi rivális Juventushoz igazolt. Itt szinte rögtön kezdőcsapatbeli helyet tudott kiharcolni magának, jóllehet olyan játékosok alkották a csapat védelmét, mint a világbajnok Lilian Thuram, a későbbi aranylabdás Fabio Cannavaro, Ciro Ferrara, Paolo Montero vagy Giorgio Chiellini. Pályafutása vége felé már leginkább csak Jonathan Zebina vagy Lilian Thuram cseréje volt. 2006-ban döntött a visszavonulás mellett. A Juventusnál eltöltött 11 év alatt négy bajnoki címnek, egy kupa-, négy szuperkupa- és egy Bajnokok Ligája-győzelemnek lehetett részese. Összesen közel kétszázötven bajnoki mérkőzésen léphetett pályára, ezeken kétszer talált az ellenfelek kapujába
Válogatott
A válogatottban 1996 és 2002 között szerepelt. Ezalatt a hat év alatt összesen huszonkét alkalommal játszott a nemzeti csapatban, egy gólt szerzett. Két nagy tornán vett részt, az 1998-as világbajnokságon és a 2000-es Eb-n.
Öngyilkossági kísérlete
2006. június 27-én, nem sokkal azután, hogy állást kapott a Juventus edzői stábjában, levetette magát a klub székházáról. Mivel egy rózsát tartott kezében, azt feltételezték, hogy ez egy öngyilkossági kísérlet volt, amit később Pessotto be is ismert. Több korábbi csapattársa, mint például Alessandro del Piero, Fabio Cannavaro vagy Gianluca Zambrotta egyenesen a világbajnokságról, Németországból jöttek haza, hogy meglátogathassák.
A világbajnokság negyeddöntőjében, az Ukrajna ellen megnyert negyeddöntő során több játékoson egy „Pessottino, siamo con te” („Pessottino, veled vagyunk”) feliratú póló volt látható.
Orvosai július 17-én jelentették ki, hogy túl van az életveszélyen, a kórházat szeptember ötödikén hagyhatta el. Az orvoscsoport véleménye szerint semmilyen maradandó sérülést nem szenvedett.
Miután teljesen felépült sérüléseiből, visszatért a Juventus szakmai stábjába.
Sikerei, díjai
Serie A: Győztes (4): 1996–97, 1997–98, 2001–02, 2002–03 Második (3): 1995–96, 1999–00, 2000–01 Coppa Italia: Győztes (1): 1994–95 Döntős (2): 2001–02; 2003–04 Supercoppa: Győztes (4): 1995, 1997, 2002, 2003 Döntős (1): 1998, 2005 Bajnokok Ligája: Győztes (1): 1995–96 Döntős (3): 1996–97, 1997–98, 2002–03 UEFA-szuperkupa: Győztes (1): 1996 Interkontinentális kupa: Győztes (1): 1996 Intertotó-kupa Győztes (1): 1999 Európa-bajnokság Döntős (1): 2000
Jegyzetek
Források Channel 4 Jonathan O'Brien, The Sunday Business Post, 2006. július 16., "The Italian Job"
Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Bologna labdarúgói Kategória:A Hellas Verona labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Udine megyeiek Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók