Események Január január 20. – Csehszlovákiában megalakul a Csehszlovákia Kommunista Ifjúsági Szövetség. január 21. – Az első népszámlálás a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban. (A 11,98 millió lakosból 8,91 millió „szerb-horvát”, 1,02 millió szlovén, 2,05 millió nem dél-szláv – ebből 0,47 millió magyar –; 5,6 millió pravoszláv, 4,7 millió katolikus, 1,3 millió muzulmán.)
Február február 2. – A Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban összeül az alkotmányozó nemzetgyűlés, melyen a horvát blokk nem vesz részt, mert nem ismeri el a centralista rendszert. február 28. – Megkezdődik a kronstadti felkelés.
Március március 4. A fasiszták követelésére kiutasítják Olaszországból Károlyi Mihályt. (Néhány hetes ausztriai tartózkodás után Dalmáciában telepedik le.) Beiktatják hivatalába az Egyesült Államok 29. elnökét, Warren G. Hardingot. március 8. – A szövetségesek megszállják Düsseldorfot, Duisburgot és Ruhrortot. A háza közelében anarchista merénylők megölik Eduardo Dato e Iradier spanyol miniszterelnököt. március 12–15. – A csehszlovákiai Liberecben (korábban Reichenberg) megalakul a Csehszlovákiai Kommunista Párt ideiglenes német szekciója. március 16. – A kemalista török kormány és Szovjet-Oroszország barátsági szerződést köt. (A szerződés értelmében Szovjet-Oroszország visszaadta Törökországnak az 1877-78-as orosz-török háború nyomán Oroszországhoz került Karsz és Ardahan vidékét.) március 17. – A lengyel nemzetgyűlés hosszas viták után elfogadja az ún. márciusi alkotmányt. (E szerint a parlament (szejm) kétkamarás: nemzetgyűlés – szenátus. Mindkét kamara megbízatása 5 évre szól. Köztársasági elnököt 7 évenként választanak. A mindenkori minisztertanács tagjait a köztársasági elnök nevezi ki a nemzetgyűlési képviselők többségi támogatásával. Az alkotmány deklarálja a demokratikus jogokat, a lelkiismereti és vallásszabadság védelmét, a kisebbségek (beloruszok, ukránok) jogait.) március 18. – A lengyel-szovjet kérdéseket a Rigában megkötött békeszerződés rendezi, ennek értelmében Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia területei Lengyelországnak jutnak. (A békekötéssel kb. 6 millió ukrán és 2 millió belorusz lakos is a lengyel államhoz kerül. Így Lengyelország keleti határa a Curzon-vonaltól kb. 200 km-rel távolabb kerül, a Zbrucz folyó mentén.) március 20. – A Felső-Sziléziában tartott népszavazáson a szavazók 60%-a a Németországhoz, 40%-a a Lengyelországhoz tartozást választja. március 21. – II. Abdul-Medzsid szultán negyedik házassága Bihruz Kadin Effendivel. március 26.–április 5. – IV. Károly megkísérli visszafoglalni a magyar trónt. március 30. – Csehszlovákia, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Románia közös jegyzékben közlik a magyar kormánnyal, hogy IV. Károly távozását Magyarországról katonai erővel fogják kikényszeríteni.
Április április 4. – Lemond a legitimistákhoz köthető külügyminiszter, Gratz Gusztáv. április 8. – Lemond Teleki Pál miniszterelnök. április 14. – Megalakul a Bethlen-kormány. április 15. – Általános sztrájkba lépnek a szlovákiai mezőgazdasági munkások. április 21. – Albániában megalakul az ország történetének első, választás útján létrejött nemzetgyűlése. április 23. – Románia előbb a Csehszlovákiával, majd június 7-én Jugoszláviával megkötött szerződése révén csatlakozik a kisantanthoz.
Május május 2. – Kitör a 3. sziléziai felkelés, általános sztrájk kíséretében. (Véres harcok a németek és a lengyelek között. A Népszövetség – a felkelés után – felosztja Felső-Sziléziát, ekkor Lengyelország megkapja a felső-sziléziai ipari körzet nagy részét.) május 3. – Írországból kiválik hat, többségében protestáns északír grófság, és a létrejött Észak-Írország az Egyesült Királyság része lett.
Június június 5. – Romániában megalakul a Magyar Néppárt. június 7. – Román–jugoszláv védelmi szerződés aláírása Belgrádban. (Cél a magyar restaurációs törekvések megakadályozása.) június 15–21. – Az olasz szocialista párt livornói kongresszusán megalakult az Olasz Kommunista Párt. június 19. – Először rendezik meg a Magyar Derbyt Alagon. június 26. – A Horvát Blokk – vagyis a Horvát Parasztpárt (HPP), a Horvát Jogpárt, a Horvát Közösség és a Horvát Munkásszövetség – memorandumban követeli Horvátország függetlenségét a délszláv királyságon belül. június 28. – Az Szerb–Horvát–Szlovén Királyság alkotmányozó nemzetgyűlése – a HPP és a kommunista képviselők távollétében – elfogadja a centralista, ún. vidovdani – azaz a Szent Vid-napi – alkotmányt. (Az életbe lépő alkotmány szerint az állam parlamentáris monarchia, a király széles végrehajtói jogkörével.)
Július július 1. – Sanghajban, a francia koncesszió területén megalakul a Kínai Kommunista Párt (KKP). július 11. – Mongólia függetlenné válása Kínától. július 17. – Kikiáltják a Mirdita Köztársaságot. július 29. – A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei – NSDAP) rendkívüli taggyűlésén Adolf Hitlert választják pártelnöknek, aki az új alapszabály értelmében a pártot az elnökség többségi határozatától függetlenül vezette.
Augusztus augusztus 3. – Az ún. államvédelmi (obznana-) törvény bevezetése a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban. (Betiltanak mindennemű kommunista tevékenységet, a kommunista képviselőket megfosztják mandátumuktól, nagy részüket letartóztatják.) augusztus 6. – A csehszlovák nemzetgyűlés törvényt fogad el a gyülekezési szabadság védelméről. augusztus 14. – Kikiáltják a Pécs székhelyű ún. Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaságot. augusztus 21. A Szlovén-Horvát-Szerb Királyságban betiltanak mindennemű kommunista tevékenységet. Feloszlik a Baranya-Bajai Köztársaság, területe Magyarországhoz, illetve a nagy délszláv államhoz kerül. augusztus 22. – A magyar hadsereg bevonul az addig szerb megszállás alatt álló pécs-baranyai területre. augusztus 26. – Meggyilkolják a német fegyverszüneti delegációt vezető Matthias Erzbergert. augusztus 28. Felkelés Nyugat-Magyarországon, a mai Burgenland területén, a trianoni békeszerződésben Ausztriának ítélt terület elcsatolásának meggátolására, amelyet a Rongyos Gárda indít. Az ágfalvi összecsapás az osztrák csendőrséggel. augusztus 29. – A német birodalmi kormány szükségrendeletet ad ki, amelynek alapján a belügyminiszter betilthatja a köztársaság-ellenes nyomtatványokat, gyűléseket, egyesületeket. augusztus 30. – A Rongyos Gárda elfoglalja az osztrákoktól Felsőőrt. augusztus 31. – A Rongyos gárda legyőzi az osztrák csendőröket Pinkafőnél.
Szeptember szeptember 3. – Trónra lép Karađorđević Sándor király. szeptember 8. – Újabb ágfalvi összecsapás a Rongyos Gárda és az osztrák rendőri alakulatok között. szeptember 26. – Csehszlovákiában Edvard Beneš vezetésével új kormány alakul.
Október
október 4. – Nyugat-Magyarországot Prónay Pál Lajtabánság néven önálló államnak kiáltja ki. október 10. – Megnyílik az első tanév a Kolozsvárról Szegedre költöztetett egyetemen. október 13. – A velencei egyezményt aláírja az Ausztria és a Magyarország. október 20. – A Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsa Felső-Szilézia iparterületeinek négy ötödét Lengyelországnak ítéli. október 20–24. – IV. Károly magyar király második (fegyveres) visszatérési kísérlete. október 22. – Horthy Miklós hadparancsa a hadsereget a kormányzóra tett esküjére emlékezteti IV. Károllyal szemben. október 23. – Csehszlovákia Romániával és a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal közösen részleges mozgósítást rendel el IV. Károly második magyarországi visszatérésével kapcsolatban.
November november 1. – A magyar királyi pár elhagyja Magyarországot. november 5. – Horthy Miklós követelésének megfelelően a Rongyos Gárda kiüríti Burgenlandot, megszűnik a Lajtabánság és lezárul a nyugat-magyarországi felkelés első szakasza. november 6. – Magyarországon életbe lép a IV. Károly uralkodói jogainak és a Habsburg-ház trónörökösödésének megszüntetéséről szóló 1921. évi XLVII. törvénycikk, mely a trónfosztások (1620, 1707 és 1849) sorában a negyedik. november 9. – Benito Mussolini megalapítja a Nemzeti Fasiszta Pártot (Partito Nazionale Fascista). november 19. – A magyar királyi pár megérkezik száműzetésük helyszínére, Madeirára. (A királyi gyermekek – az 1912-ben született Ottó trónörökös és hat testvére – mindeközben Svájcban, a Warteeg kastélyban várták, hogy újra találkozhassanak szüleikkel.) november 20. – A Mirditai Köztársaság megszűnik, mert a népszövetségi bizottság visszaállította Albánia 1913-as határait, így területe ismét Albánia, illetve Szerbia része lett. november 26. – A Hlinka-féle Szlovák Néppárt kilép a cseh néppártiakkal közös parlamenti koalícióból és ellenzékbe vonul.
December december 14–16. – Népszavazás Sopronban és környékén a terület hovatartozásáról: a szavazók 65%-a Magyarországot választja, ezzel a város megkapja a leghűségesebb város elnevezést. december 16. – Aláírják a csehszlovák-osztrák szerződést a határok kölcsönös tiszteletben tartásáról és szavatolásáról. december 18. – Nikola Pašić jugoszláv miniszterelnök új kabinetet alakít óradikálisokból és demokratákból.
Az év témái Államok vezetőinek listája 1921-ben 1921 a filmművészetben április 17. – megalakul az Európai Filmszövetség (EFA). Megkezdődik az amerikai film öncenzúrája. Egy évtized alatt kialakul a tabuk kódexe: a filmen nem szabad nyitott ajakkal csókolózó párt, hónaljszőrzetet és franciaágyban alvó párt mutatni. Moszkvában filmfőiskolát alapítanak. Bemutatják a Sarló és kalapács című filmet, az elsőt a rangosabb szovjet nagyfilmek közül. The Four Horsemen of the Apocalypse (Az Apokalipszis négy lovasa) – főszereplő Rudolph Valentino The Kid – főszereplő Charles Chaplin és Jackie Coogan Árvák a viharban – főszereplő Lillian Gish és Dorothy Gish; rendező D. W. Griffith Fejős Pál – Arséne Lupin utolsó kalandja Balogh Béla – Elnémult harangok, A megfagyott gyermek, Sugárka, Galathea Boldváry Géza – Tavaszi szerelem Deésy Alfréd – A Balaton leánya Garas Márton – New York expressz kábel 1921 az irodalomban 1921 a jogalkotásban 1921 a légi közlekedésben 1921 a sportban Az MTK nyeri az NB 1-et. Ez a klub nyolcadik bajnoki címe. 1921 a tudományban Jean-Athanase Sicard és Jacques Forestier bevezetik a kontrasztanyag alkalmazását a röntgendiagnisztikában. Frederick Grant Banting és Charles Herbert Best klinikailag hasznosítható inzulint állít elő. 1921 a vasúti közlekedésben 1921 a zenében 1. hegedű-zongora szonáta (Bartók) írása, Négy zenekari darab hangszerelése
Születések január 1. – Suka Sándor, Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész († 1993) január 2. – Nagy Olga néprajzkutató († 2006) január 5. – Friedrich Dürrenmatt, svájci író († 1990) január 9. – Keleti Ágnes, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, ötszörös olimpiai bajnok, a nemzet sportolója († 2025) január 10. – Erdélyi Zsuzsanna, Kossuth-díjas magyar néprajztudós, folklorista, a nemzet művésze († 2015) január 13. – Csákányi László, színművész († 1992) január 19. – Mészöly Miklós, Kossuth-díjas író († 2001) január 21. – Bárczy Kató, színésznő († 1989) január 31. – Mario Lanza, olasz származású amerikai tenor († 1959) február 1. – Tabányi Mihály, EMeRTon-díjas magyar harmonikaművész († 2019) február 2. – Puja Frigyes, volt külügyminiszter († 2008) február 8. – Lana Turner, amerikai színésznő († 1995) február 8. – Fabók János magyar vasútépítő mérnök, országgyűlési képviselő február 27. – Szőllősy András, zeneszerző, zenetudós († 2007) március 3. – Kaján Tibor karikaturista, grafikus († 2016) március 8. – Romhányi József, író († 1983) március 11. – Astor Piazzolla, argentin zeneszerző, zenekarvezető, harmonikás († 1992) március 20. – Rényi Alfréd, matematikus († 1970) március 25. – Jancsó Adrienne, előadóművész († 2006) március 31. – Yves de Daruvar magyar származású francia katonatiszt, köztisztviselő, a francia ellenállás közismert alakja († 2018) április 10. – Mészáros Károly gépészmérnök, közlekedésügyi miniszterhelyettes, MÁV-vezérigazgató († 1973)