Az X-Akták egy kezdetben havonta, majd kéthavonta megjelenő képregénysorozat volt, ami Magyarországon az Semic Interprint kiadásában jelent meg az 1997-es esztendőben.

Története 1997-ben egy új képregénysorozat került az újságárusokhoz, a híres X-akták című sorozat alapulvételével készült képújság. A magyar kiadás az 1995 és 1998 között, Topps Comics kiadó által publikált 41 részes sorozatból közölt néhány számot. Ugyancsak e kiadó egyik évkönyvét jelentette meg az Semic a magyar sorozat keretében. Habár a magyar 6. szám végén az szerepel, hogy a kiadvány a következő évben is folytatódik, ám 1998-ban már nem találkozhattunk Fox Mulder és Dana Scully, az FBI 2 kitűnő ügynökének kalandjaival. A megszűnéshez sajnos az vezetett, hogy sok egyéb képregényhez hasonlóan kevés vásárlója volt a lapnak. A 6. számban megkezdett Valószerűtlen érzések című többrészes történet közlése így örökre félbemaradt.

Számok A megjelent számok 50 oldalasak voltak, és két amerikai számot foglaltak magukban.

X-akták #1 Megjelent: 1997. január Borító eredetije: The X-Files Vol. 1 #2 (1995. február) Borítót rajzolta: Miran Kim Eredeti ár: 228 Ft Főbb szereplők: Megjegyzés: eredeti kiadványeredeti megjelenésírtarajzoltafordítottatörténet eredeti címetörténet magyar címeThe X-Files Vol. 1 #21995. februárStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánThe Dismemberance of Things PastNe bolygassuk a múltat!The X-Files Vol. 1 #31995. márciusStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánA Little Dream of MeAz én kis álmom

X-akták #2 Megjelent: 1997. február Borító eredetije: The X-Files Vol. 1 #6 (1995. június) Borítót rajzolta: Miran Kim és Michael Grecco Eredeti ár: 228 Ft Főbb szereplők: Megjegyzés: eredeti kiadványeredeti megjelenésírtarajzoltafordítottatörténet eredeti címetörténet magyar címeThe X-Files Vol. 1 #41995. áprilisStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánFirebird Part One: Khobka's LamentA tűzmadár 1. rész: Kobka panaszaThe X-Files Vol. 1 #51995. májusStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánFirebird Part Two: Crescit EundoA tűzmadár 2. rész: Crescit Eundo

X-akták #3 Megjelent: 1997. március Borító eredetije: The X-Files Vol. 1 #1 (1995. január) Borítót rajzolta: Miran Kim Eredeti ár: 228 Ft Főbb szereplők: Megjegyzés: eredeti kiadványeredeti megjelenésírtarajzoltafordítottatörténet eredeti címetörténet magyar címeThe X-Files Vol. 1 #61995. júniusStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánFirebird Part Three: A Brief AuthorityA tűzmadár 3. rész: Pünkösdi királyságThe X-Files Vol. 1 #11995. januárStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánNot to be Opened Until X-MasKarácsonykor felnyitandó

X-akták #4 Megjelent: 1997. április Borító eredetije: The X-Files Annual Vol. 1 #1 (1995. augusztus) Borítót rajzolta: Miran Kim és Chris Helcermanas-Benge Eredeti ár: 228 Ft Főbb szereplők: Megjegyzés: A füzet legvégén egy fénykép található az X-akták sorozatának három mellékszereplőjéről. eredeti kiadványeredeti megjelenésírtarajzoltafordítottatörténet eredeti címetörténet magyar címeThe X-Files Vol. 1 #71995. júliusStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánTrepanning OperaKoponyalékelésThe X-Files Vol. 1 #81995. augusztusStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánSilent Cities of the Mind (Part One)A lélek néma városai 1. rész

X-akták #5 Megjelent: 1997. október Borító eredetije: The X-Files Vol. 1 #11 (1995. november) Borítót rajzolta: Miran Kim és Ken Staniforth Eredeti ár: 228 Ft Főbb szereplők: Megjegyzés: A The X-Files Annual Vol. 1 #1 száma Magyarországon 2 részletben jelent meg, az X-akták #5 és #6. részeiben. A füzet legvégén egy fénykép található Mulder és Scully ügynökről. eredeti kiadványeredeti megjelenésírtarajzoltafordítottatörténet eredeti címetörténet magyar címeThe X-Files Vol. 1 #91995. szeptemberStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánSilent Cities of the Mind (Part Two)A lélek néma városai II. részThe X-Files Annual Vol. 1 #11995. augusztusStefan PetruchaCharles AdlardBata IstvánHallow EveA halottak évadja I. rész

X-akták #6 Megjelent: 1997. december Borító eredetije: The X-Files Vol. 1 #10 (1995. október) Borítót rajzolta: Miran Kim és Michael Grecco Eredeti ár: 228 Ft Főbb szereplők: Megjegyzés: A The X-Files Annual Vol. 1 #1 száma Magyarországon 2 részletben jelent meg, az X-akták #5 és #6. részeiben. A magyar sorozat utolsó száma. eredeti kiadványeredeti megjelenésírtarajzoltafordítottatörténet eredeti címetörténet magyar címeThe X-Files Annual Vol. 1 #11995. augusztusStefan PetruchaCharles AdlardKerényi SzabinaHallow EveA halottak évadja II. részThe X-Files Vol. 1 #101995. októberStefan PetruchaCharles AdlardOláh GáborFeelings of Unreality Part 1: Wheels Withing WheelsValószerűtlen érzések 1. rész: Belső körök

Források Angol címek és borítók

Külső hivatkozások A SEMIC Interprint utódjának az ADOC-SEMIC honlapja A sorozat adatlapja a db.kepregeny.neten

Kategória:Semic