A 2011–2012-es magyar labdarúgó-bajnokság másodosztálya harminckét csapat részvételével augusztus 20-án rajtolt és június 3-án ért véget. A bajnokságot két csoportra bontva játszották a csapatok. Nyugaton az MTK Budapest, míg keleten az Eger jutott fel.

Csapatváltozások az előző szezonhoz képest A 2011–12-es szezonban is tizenhat-tizenhat csapat szerepelt csoportonként. Az MTK Budapest II ötödikként végzett az előző idényben, azonban az MTK első csapata kiesett az első osztályból, így az MTK II nem vehet részt ebben a szezonban a második vonal küzdelmeiben.

A Szeged 2011 a Makó jogán indul a bajnokságban.

A Bőcs KSC Balmazújvárosba költözött, így a 2011–12-es idényben az NB III Mátra csoportjában legutóbb ezüstérmes Balmazújvárosi FC egy osztállyal feljebb indul.

Kiesett a másodosztályba MTK Budapest, 15. helyezettként Szolnoki MÁV, 16. helyezettként Feljutott az élvonalba Diósgyőri VTK, a másodosztály győzteseként (Keleti csoport) Pécsi MFC, a másodosztály győzteseként (Nyugati csoport) Kiesett a harmadosztályba MTK Budapest II, 5. helyezettként (Keleti csoport) Hajdúböszörményi TE, 14. helyezettként (Keleti csoport) Barcs, 13. helyezettként (Nyugati csoport) Kaposvölgye VSC, 16. helyezettként (Nyugati csoport) Feljutott a másodosztályba Soproni VSE, a harmadosztály győzteseként (Bakony csoport) Paks II, a harmadosztály győzteseként (Dráva csoport) Pálhalma, a harmadosztály győzteseként (Duna csoport) Eger, a harmadosztály győzteseként (Mátra csoport)

Részt vevő csapatok Az alábbi harminckét csapat szerepelt a bajnokság küzdelmeiben.

Keleti csoport A csapat neve A csapat székhelye # Balmazújvárosi FC Balmazújváros – Békéscsaba 1912 Előre Békéscsaba 6. Ceglédi VSE Cegléd 12. DVSC-DEAC Debrecen 8. Dunakanyar-Vác FC Vác 4. Egri FC Eger NB III Honvéd-Magyar Futball Akadémia Budapest 15. Kazincbarcikai SC Kazincbarcika 11. Mezőkövesd-Zsóry SE Mezőkövesd 2. Nyíregyháza Spartacus FC Nyíregyháza 3. Orosháza FC Orosháza 15. Rákospalotai EAC Budapest 10. Szeged 2011 Szeged – Szolnoki MÁV FC Szolnok NB I Újpest FC II Budapest 9. Vecsési FC Vecsés 7. Nyugati csoport A csapat neve A csapat székhelye # Bajai LSE Baja 4. BKV Előre SC Budapest 5. Budaörsi SC Budapest 11. Dunaújváros-Pálhalma SE Dunaújváros NB III Ferencvárosi TC II Budapest 12. Gyirmót FC Gyirmót 2. Győri ETO FC II Győr 9. FC Ajka Ajka 6. FC Tatabánya Tatabánya 7. Kozármisleny SE Kozármisleny 8. MTK Budapest FC Budapest NB I Paksi FC II Paks NB III Soproni VSE Sopron NB III Szigetszentmiklósi TK Szigetszentmiklós 10. Veszprém FC Veszprém 14. Videoton-Puskás Akadémia Felcsút 3.

Keleti csoport A bajnokság végeredménye

Eredmények

Nyugati csoport A bajnokság végeredménye

Eredmények

Jegyzetek

További információk A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos oldala

Kapcsolódó szócikkek 2011–2012 a magyar labdarúgásban

Kategória:Magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokságok magyar 2