A Pesti mese 1937-ben bemutatott fekete-fehér, romantikus magyar vígjáték, Páger Antal, Turay Ida és Kabos Gyula főszereplésével.
Történet
Klári Pesten dolgozik egy kalapszalonban (ami éppen a csőd szélén áll a tulajdonos testvérének pazarló költekezései miatt), de munkatársai közül egyedül Kubik úr, aki amolyan mindenes az üzletben, viselkedik vele kedvesen; a többi kalaposlány lenézi és ugráltatja.
Azonban egy szép napon gazdag amerikai nagybátyja meghal és ő örökli minden vagyonát (3 millió pengőt). Balszerencséjére a levél, amiben tudatják vele nagybátyja halálhírét, angolul íródott. Mivel ő nem tudja elolvasni, elviszi Feri úrhoz, a tulajdonos testvéréhez, hogy olvassa el. Feri nagyon meglepődik a híren, és nem mondja el Klárinak a jó hírt. Ehelyett nővérével, az üzlet tulajdonosával ravasz tervet eszelnek ki.
Eszerint Ferinek és Klárinak össze kellene házasodnia. Így Klári hozományának hála az üzlet megmenekülne az anyagi összeomlástól. A terv viszont útjában áll két ember boldogságának: Feri barátnőjének, és Kubik úrnak, aki szerelmes a copfosba, azaz Kláriba.
A tulajdonos testvérpár ezzel nem törődve véghez akarják vinni a tervet és ezért először előléptetik Klárit és ötszörösére felemelik a fizetését, új ruhákat vesznek neki és elviszik vacsorázni, majd pedig a végén Feri megkéri a kezét.
A terv csak azért nem valósul meg, mert Klári a banktól (amelyik bank a kalapszalon elárverezését intézi, és amelynek igazgatója Vadász Lehel, aki udvarol Annie-nak, a kalapszalon tulajdonosának) értesül az örökségéről, és ekkor hirtelen mindent megért. Hallani sem akar többé házasságról, és felbontja jegyességét Ferivel. Hazamegy és a dühöngő sváb háziurat lecsendesítve megveszi a házat, ahol korábban albérletben lakott. Ezzel megmenti a többi albérlőt is attól, hogy az utcára kerüljenek.
Eljön az árverés napja, de a bankigazgató elrontja a rivális kalapszalonok mulatságát, hogy olcsón hozzájussanak az üzlethez: Klári megbízása alapján pénzt ad Kubik úrnak, hogy ő mint stróman vegye meg az üzletet. Ő ennek eleget is tesz, és mint új tulajdonos veszi el feleségül Klárit, a copfost.
A cselekmény mellékága, hogy Kubik, Vadász Lehel és több más, felnőtt férfi szeretné megszerezni az érettségit, ezért visszaülnek az iskolapadba. A történet elején Klári segít Kubiknak a felkészülésben fizikából és latinból.
Szereplők Turay Ida – Klárika, „a copfos” Páger Antal – Kubik Kabos Gyula – Vadász Lehel, bankigazgató Dobos Annie – Annie, a kalapszalon tulajdonosa Békássy István – Feri (Annie testvére) Mezey Mária – Éva (Feri barátnője) Kökény Ilona – vásárló hölgy Mály Gerő – a vásárló hölgy férje Kiss Manyi – szubrett Feleki Kamill – tánctanár Köpeczi-Boócz Lajos – háziúr Vágóné Berzsenyi Margit – szobaasszony Pethes Sándor – vegetáriánus Tapolczai Gyula – artista Somogyi Nusi – artistáné Balassa János – költő Pethes Ferenc – tanár Bárdi Ödön – szakállas tanuló Bilicsi Tivadar – főpincér Antalffy Kató – lány a kalapszalonban Donát Ági – lány a kalapszalonban Libertiny Éva – lány a kalapszalonban Román Mária – lány a kalapszalonban Bornemissza Éva – cukrászlány
Források Magyar filmek 1896-2021 (MMA Kiadó, Bp., 2021) 78-79. old. Pesti mese. Jupiter Film Kft. DVD. ()
Kategória:1937 filmjei Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Magyar fekete-fehér filmek