A Paksi FC 2011–12-es szezonja 2011 júniusában kezdődött, és 2012 májusában ért véget, mely sorozatban a 6., és összességében is a 6. idénye a csapatnak a magyar első osztályban. A klub fennállásának ekkor volt az 59. évfordulója. A csapat a hazai kiírások mellett a nemzetközi porondon is szerepelt.

Az Európa-liga 1. selejtezőkörében az andorrai UE Santa Coloma csapatát ejtették ki, 5–0-s összesítéssel. A 2. selejtezőkörben a norvég Tromsø IL ellen jutottak tovább, 4–1-s összesítéssel. A végállomást a skót Hearts jelentette a 3. selejtezőkörben, akik 5–2-vel búcsúztatták a paksiakat.

Az OTP Bank Liga 1. fordulójában a Kecskeméti TE ellen mérkőztek meg, hazai pályán, július 17-én.

A magyar kupában a 4. fordulóig jutottak, ahol Putnok VSE ellenében estek ki.

A szezon eseményei Június 18-án lejátszották első előkészületi mérkőzésüket, Tarcsafürdőn, az ukrán Metalurh Doneck ellen. A mérkőzés végeredménye 1–1 lett. Az Európa-liga 1. selejtezőkörének párosításait június 20-án sorsolták. A Paks az andorrai UE Santa Colomát kapta ellenfeléül. Amennyiben továbbjutnak a 2. selejtezőkörbe, a Daugava Daugavpils–Tromsø IL párharc győztesével játszanak. A Paks a hazai mérkőzéseit a székesfehérvári Sóstói Stadionban játssza, mert a stadionjuk, a Fehérvári úti stadion nem felel meg az UEFA előírásainak. Június 30-án 1–0 arányban legyőzték idegenben az UE Santa Coloma csapatát, az Európa-liga selejtezőjében. Július 7-én 4–0-ra győztek az UE Santa Coloma ellenében, így 5–0-s összesítéssel jutottak tovább a 2. selejtezőkörbe. Július 14-én 1–1-s döntetlent játszottak a Tromsø IL ellen, hazai pályán. Július 17-én lejátszották első bajnoki mérkőzésüket a 2011–12-es idényben. Az ellenfél a Kecskeméti TE volt, a mérkőzés végeredménye 3–2 lett. Július 21-én 3–0-ra győztek a Tromsø IL otthonában, így 4–1-s összesítéssel továbbjutottak a 3. selejtezőkörbe, ahol a skót Hearts volt az ellenfelük. Július 28-án 1–1-s döntetlent értek el a Hearts ellen. Augusztus 4-én 4–1-es vereséget szenvedtek a Heartstól, így 5–2-s összesítéssel kiestek az Európa-ligából.

Statisztikák Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2012. május 26.

Mérkőzések Lejátszott mérkőzések száma 45 (30 OTP Bank Liga, 1 Magyar kupa, 8 Ligakupa, 6 Európa-liga) Győzelmek száma 18 (12 OTP Bank Liga, 0 Magyar kupa, 3 Ligakupa, 3 Európa-liga) Döntetlenek száma 13 (9 OTP Bank Liga, 0 Magyar kupa, 2 Ligakupa, 2 Európa-liga) Vereségek száma 14 (9 OTP Bank Liga, 1 Magyar kupa, 3 Ligakupa, 1 Európa-liga) Szerzett gólok száma 84 Kapott gólok száma 73 Gólkülönbség +11 Sárga lapok 73 Kiállítások 7 Legtöbbet figyelmeztetett játékos Sifter Tamás (13 , 1 ) Legnagyobb arányú győzelem Paksi FC 10–1 Szolnoki MÁV (2011. 09. 07.) Legnagyobb arányú vereség Haladás 5–0 Paksi FC (2012. 05. 05.) Legmagasabb hazai nézőszám 4 100 néző, Paksi FC 4–2 Ferencvárosi TC (2012. 05. 26.) Legalacsonyabb hazai nézőszám 100 néző, Paksi FC 0–1 Debreceni VSC (2012. 02. 28.) Legtöbbször pályára lépett játékos Heffler Tibor (44 mérkőzés) Házi gólkirály Böde Dániel (15 ) Pontok 67/135 (49,63%)

Kiírások Kiírás Statisztikák Kezdő forduló Végső forduló/helyezés Mérkőzések dátumai – Első Utolsó OTP Bank Liga 30 12 9 9 47–51 –4 — 2011. 07. 17. 2012. 05. 26. Magyar kupa 1 0 0 1 2–3 –1 4. forduló 2011. 10. 26. 2011. 10. 26. Ligakupa 8 3 2 3 25–13 +12 Csoportkör Negyeddöntő 2011. 08. 31. 2012. 03. 06. Európa-liga 6 3 2 1 8–6 +2 1. selejtezőkör 3. selejtezőkör 2011. 06. 30. 2011. 08. 04.

Átigazolások Átigazolások nyáron

Érkezett:

Távozott:

Játékoskeret 2011. július 17-i állapot szerint.

Megjegyzések 2012. június 30-ig kölcsönjátékosként szerepel az MTK Budapesttől.

Felkészülési mérkőzések 2011. nyár

Bajnokság

Őszi szezon

Tavaszi szezon

A bajnokság végeredménye

|style="background-color: #FAFAFA;"|

|rowspan="10" style="background-color: #FAFAFA;"|

Jegyzet A Győri ETO FC-t az UEFA kizárta, ezért a negyedik helyezett csapat indulhatott a 2012–2013-as Európa-ligában.

Eredmények összesítése

Az alábbi táblázatban összesítve szerepelnek a Paksi FC 2009/10-es bajnokságban elért eredményei.

Ősz/tavasz (forduló)Otthon Idegenben––Őszi szezon (1–17.) 934219–17+213832312–15–311Tavaszi szezon (18–30.) 642010–4+61472146–15–97 Összesen (1–30.) 1576229–21+8271553718–30–1218

Helyezések fordulónként

Forduló 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Helyszín O I O I O O I O I O I O I O I I O I O I I O I O I O I O I O Eredmény GY V D GY D V D D V D GY GY V GY D GY V V GY V V D GY D GY GY V GY D GY Helyezés 11 9 11 7 6 10 9 9 11 11 10 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 6 6 6 6 6 6 Helyszín: O = Otthon; I = Idegenben. Eredmény: GY = Győzelem; D = Döntetlen; V = Vereség.

Magyar kupa

4. forduló

Ligakupa

Csoportkör Csapat

Egyenes kieséses szakasz Negyeddöntő

Európa-liga

1. selejtezőkör

2. selejtezőkör

3. selejtezőkör

Lásd még 2011–2012 a magyar labdarúgásban

Jegyzetek

További információk A csapat hivatalos honlapja A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja, adatbankja

20112012 Kategória:Labdarúgócsapatok 2011–2012-es szezonja