Bisztraterebes (Chiribiș), település Romániában, a Partiumban, Bihar megyében.
Fekvése A Berettyó völgyében, Margittától délre, a Bisztra-patak bal partján fekvő település.
Története Bisztraterebes, Terebes Árpád-kori település. Nevét már 1219ben említette oklevél v. Terebus néven.
1312-ben p. Terebes, 1334-ben Therebes, 1450-ben, 1454-ben és 1475-ben Therebes, 1692-ben Terebezs, 1808-ban Terebes, 1808-ban Terebes h., Tiribis val., 1913-ban Bisztraterebes néven írták.
1312-ben p. Terebes a Gutkeled nemzetségbeli Drug unokáinak és a váradi káptalannak voltak itt birtokai.
1485-ben (Csokmóval együtt) mint Biharból Közép-Szolnok vármegyébe áthelyezett falvak voltak említve. Borovszky szerint e falu azonosnak látszik a Terebed nevü községgel, mely 1373-ban mint Domoszlay Miklós hevesi főispán birtoka szerepelt.
1416-ban a Zoárdfiak, 1450-ben a Dengelegiek és 1488-ban a Zólyomyak birtokai közé tartozott, később pedig a Fráter család volt a földesura, mely itt kastélyt is építtetett.
1851-ben Fényes Elek írta a településről:
Nevezetességek Görög keleti temploma - 1800 táján épült.
Jegyzetek
Források Fényes Elek: Magyarország történeti földrajza
Kategória:Bihar megye települései Kategória:Bihar vármegye települései