Alexandra Dulgheru (Bukarest, 1989. május 30. –) román hivatásos teniszezőnő.
2005 óta versenyez a profik között. Egyéniben kétszer győzött eddig WTA-tornán, mindkétszer a Premier kategóriájú varsói versenyen, 2009-ben és 2010-ben. Emellett még 11 egyéni és három páros ITF-tornán végzett az első helyen.
Grand Slam-tornákon eddigi legjobb eredményét egyéniben 2010-ben érte el, amikor a Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen is a harmadik körig jutott. Párosban is a harmadik körig jutott a 2010-es US Openen, valamint 2011-ben az Australian Openen és a Roland Garroson. A világranglistán a legjobb helyezése egyéniben a 26. hely volt, amelyet 2011 áprilisában ért el, párosban a 41. helyig jutott 2011. július 4-én.
2010–2011-ben, valamint 2015–2016-ban szerepelt Románia Fed-kupa-válogatottjában.
Pályafutása Első évek Négyévesen kezdett el teniszezni. Az első junior versenyén tizenöt évesen vett részt, legjobb eredményét ezen a szinten 2006-ban érte el, amikor Wimbledonban a negyeddöntőig jutott. Ezen kívül négy egyéni és nyolc páros győzelmet aratott. (Az eredmények megtekinthetők egy időintervallum kiválasztásával.)
Már 2004-ben elindult a felnőttek között két ITF-tornán, hivatalosan azonban 2005. május 5-én lett hivatásos teniszező. Néhány nappal később Bukarestben meg is nyerte élete első felnőtt versenyét. Első WTA-tornáján 2007 szeptemberében vett részt, amikor a szlovéniai Portorožban a selejtező első körében kikapott. (A 2004–2007-es eredmények megtekinthetők az évek kiválasztásával.)
2009
A korábbi évekhez hasonlóan gyakorlatilag 2009-ben is csak ITF-versenyeken vett részt, s áprilisban Bariban megszerezte második tornagyőzelmét is ebben a kategóriában.
Az igazi sikert 2009 májusában érte el, amikor a 201. helyen állt a világranglistán, s a selejtezőből feljutva óriási meglepetésre megnyerte a varsói Premier kategóriájú versenyt. Ez mindössze a negyedik WTA-tornája volt, amelyiken elindult, először jutott fel főtáblára, és négy Top 100-as játékost győzött le a végső győzelemig. A döntőben a nyolcadik kiemelt ukrán Aljona Bondarenkót verte 7–6(3), 3–6, 6–0-ra. A WTA történetében ő volt az ötödik olyan játékos, aki úgy tudott megnyerni egy tornát, hogy nem volt benne a legjobb kétszázban a világranglistán. A győzelemmel viszont bekerült az első százba.
Tornagyőzelmét követően már rendszeresen részt vett WTA-tornákon (selejtezőben és főtáblán egyaránt), de az év hátralevő részében mindössze egy mérkőzést sikerült megnyernie, az októberi linzi International torna főtábláján. Ez év augusztus végén elindult a US Openen is, karrierje első Grand Slam-tornáján, de ott is az első fordulóban búcsúzott, miután 6–1, 6–1-re kikapott a nyolcadik kiemelt Viktorija Azarankától, addigi legerősebb ellenfelétől. Megnyert ugyanakkor két ITF-tornát, amelynek köszönhetően a szezon utolsó heteiben az ötvenedik hely közelébe került a ranglistán. (A 2009-es eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)
2010 A 2010-es évet hasonló sikertelenség jellemezte az első hónapokban. Az Australian Opent is beleértve, ahol Yanina Wickmayertől kapott ki 1–6, 7–5, 10–8-ra, első mérkőzését csak az ötödik tornáján nyerte meg, február közepén Dubajban, de a második körben ott is búcsúzott. Tavasszal kezdett magára találni, amikor Barcelonában elődöntőt játszhatott. Rómában és Madridban egyaránt a harmadik körig jutott, s mindkét tornán egy kiemeltet búcsúztatott a második fordulóban. Rómában máig legerősebb ellenfelét, a világranglista harmadik helyén álló Gyinara Szafinát győzte le 6–4, 6–7(5), 6–1-re, míg Madridban a hatodik helyezett Jelena Gyementyjeva ellen nyert 6–1, 3–6, 7–5-re.
Májusban – immár címvédőként – ismét elindult a Varsóban tartott versenyen, és ezúttal is sikerült megnyernie. A torna során csupán egy szettet vesztett, és három kiemelt versenyzőt búcsúztatott. A döntőben az ötödik helyen kiemelt kínai Cseng Csiét győzte le 6–3, 6–4-re.
A Roland Garroson a harmadik körben esett ki. Lucie Hradeckát 7–6(1), 4–6, 6–3-ra, Bacsinszky Tímeát 6–4, 6–2-re győzte le, majd 6–3, 6–4-es vereséget szenvedett a harmadik kiemelt Caroline Wozniacki ellen.
A füves pályás s'-hertogenboschi versenyen az elődöntőig menetelt, ahol a későbbi győztes Justine Henin győzte le két játszmában. Az év harmadik Grand Slam-tornáján, Wimbledonban az első körben 6–2, 6–7(3), 6–1-re verte a japán Krumm Date Kimikót, majd 6–2, 6–0-ra az olasz Romina Oprandit. A harmadik fordulóban viszont 6–1, 6–2-re kikapott az észt Kaia Kanepitől.
Júliusban Budapesten az elődöntőben állította meg a későbbi győztes Szávay Ágnes, Prágában pedig a második fordulóban esett ki.
Bár a kemény pályás előversenyek egyikén sem tudott túljutni az első körön, a US Openen, csak úgy, mint a két korábbi Grand Slam-tornán, ezúttal is sikerült megnyernie két meccset. Huszonötödik kiemeltként előbb 6–3, 6–1-re a francia Julie Coint, majd 7–6(5), 6–1-re a svéd Sofia Arvidssont győzte le. A harmadik körben viszont 6–2, 7–6(2)-ra kikapott a hetedik kiemelt Vera Zvonarjovától.
Szeptemberben Taskentben először indult el egy tornán első kiemeltként, de a negyeddöntőben megállította őt honfitársa, Monica Niculescu. A további versenyeken nem ért el komoly sikert, de jó eredményeinek köszönhetően a szezon végét már a legjobb harminc között (29.) zárta a világranglistán. (A 2010-es eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)
2011 Az Australian Openen az első körben 6–4, 6–4-re kapott ki a japán Morita Ajumitól. Március végén viszont Miamiban játszmát sem veszítve jutott el a negyeddöntőig, ahol Marija Sarapova egy maratoni hosszúságú (3 óra 28 perces), rendkívül színvonalas és fordulatos találkozón győzte le őt
A tavaszi salakos versenyeken a legjobb eredményét Marbellán, illetve Brüsszelben érte el, mindkétszer a negyeddöntőben búcsúzott. A Roland Garroson, ahol 27. kiemeltként indult, ezúttal egy mérkőzést nyert meg, mivel az első fordulóban 6–3, 6–4-re legyőzte a spanyol Laura Pous Tiót, majd 6–2, 7–5-ös vereséget szenvedett a román Sorana Cîrstea ellen.
A következő Grand Slam-tornán, Wimbledonban ugyancsak a második körben kapott ki. Az első fordulóban 6–2, 6–4-re verte az amerikai Jill Craybast, majd 6–0, 6–2-es vereséget szenvedett a tizenkettedik kiemelt Szvetlana Kuznyecova ellen.
A következő hetekben térdsérülés miatt több versenytől is kénytelen volt visszalépni, s két hónapig nem versenyzett. Legközelebb csak augusztus végén New Havenben lépett pályára, ahol az első fordulóban kapott ki Francesca Schiavonétól. A US Openen az első körben meglepetésre legyőzte a wimbledoni bajnok Petra Kvitovát, de utána vereséget szenvedett honfitársától, Monica Niculescutól.
Az év hátralévő részében három tornán indult el, s csak Szöulban sikerült egy mérkőzést megnyernie Arantxa Rus ellen. A pekingi torna első körében ismét megsérült a térde, így a második játszmában fel kellett adnia a mérkőzését Szvetlana Kuznyecova ellen. A sok sérülés miatt a szezon végére Dulgheru visszaesett a világranglista 70. helyére.
2012 Aucklandben játszotta a szezon első mérkőzését, de három játszmában kikapott Christina McHale-től. Sydneyben a selejtezőben kezdte szereplését, és sikerült feljutnia a főtáblára. Az első fordulóban a svéd Sofia Arvidssonnal játszott, akit a kvalifikáció utolsó körében egyszer már legyőzött, de szerencsés vesztesként (visszalépések miatt) továbbjutott, s a sorsolás következtében újra egymás ellen játszottak. Dulgheru másodjára is győzni tudott, a második fordulóban viszont 7–5, 3–6, 6–4-re kikapott Petra Kvitovától. Az Australian Openen Vera Zvonarjova ellen lépett pályára az első körben, s 7–6(4), 6–7(5), 6–3 arányú vereséget szenvedett.
Februárban a kolumbiai Caliban elindult egy ITF-versenyen, amelyet sikerült is megnyernie, a fináléban 6–3, 1–6, 6–3 legyőzve a luxemburgi Mandy Minellát. Az ezt követő hetekben azonban egy mérkőzést sem tudott megnyerni WTA-tornákon. Bogotában, Monterreyben, Acapulcóban és Indian Wellsben is az első körben esett ki. Utóbbi versenyen ráadásul ismét egy térdsérülés miatt adta fel a mérkőzését, amelynek következtében egészen novemberig nem versenyzett. Év végén két ITF-tornán lépett pályára, s mindkettőn egy mérkőzést tudott megnyerni.
WTA-döntői Egyéni Győzelmei (2)
DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenDöntő eredménye 1. 2009. május 23. Warsaw Open, Varsó Salak Aljona Bondarenko 7–6(3), 3–6, 6–0 2. 2010. május 22. Warsaw Open, Varsó Salak Cseng Csie 6–3, 6–4
Elveszített döntői (1) DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenDöntő eredménye 1. 2015. március 8. Malaysian Open, Kuala Lumpur Kemény Caroline Wozniacki 6–4, 2–6, 1–6
Páros Elveszített döntői (2) DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2010. szeptember 25. Tashkent Open, Taskent Kemény Magdaléna Rybáriková Alekszandra Panova Taccjana Pucsak 3–6, 4–6 2. 2013. július 21. Swedish Open, Båstad Salak Flavia Pennetta Anabel Medina Garrigues Klára Zakopalová 1–6, 4–6
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéni
Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2009–––1. kör Viktorija Azaranka 20101. kör Yanina Wickmayer3. kör Caroline Wozniacki3. kör Kaia Kanepi3. kör Vera Zvonarjova 20111. kör Morita Ajumi2. kör Sorana Cîrstea2. kör Szvetlana Kuznyecova2. kör Monica Niculescu 20121. kör Vera Zvonarjova––– 2013–––2. kör Ana Ivanović 2014Selejtező (Q2)Selejtező (Q2)Selejtező (Q2)2. kör Marija Sarapova 20151. kör Jarmila Gajdošová2. kör Alizé Cornet1. kör Kristina Mladenovic1. kör Angelique Kerber 20162. kör Angelique Kerber1. kör Yanina Wickmayer–– 2017–Selejtező (Q1)–– 2018 Selejtező (Q3) 2. kör Anett Kontaveit 2. kör Venus WilliamsSelejtező (Q3) 2019–––– 2020–––– 2021–Selejtező (Q2)Selejtező (Q1)–
Páros Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredmény PartnerUtolsó ellenfélEredmény PartnerUtolsó ellenfélEredmény PartnerUtolsó ellenfélEredmény PartnerUtolsó ellenfél2009 – – – 1. kör Raluca Olaru A. Klejbanova J. Makarova2010 1. kör Gallovits Edina C. Gullickson V. Uhlířová 2. kör Alberta Brianti Gisela Dulko Flavia Pennetta 1. kör Alberta Brianti Vania King J. Svedova 3. kör M. Rybáriková J. Vesznyina V. Zvonarjova2011 3. kör M. Rybáriková Liezel Huber Nagyja Petrova 3. kör M. Rybáriková Andrea Hlaváčková Lucie Hradecká– 1. kör M. Rybáriková Marija Koritceva Taccjana Pucsak2012 2. kör Virginie Razzano Liezel Huber Lisa Raymond–––2013––– 1. kör Eva Hrdinová Mona Barthel Līga Dekmeijere2014––––2015– 2. kör M. Rybáriková S Soler Espinosa MT Torró Flor 1. kör S Soler Espinosa Garbiñe Muguruza C Suárez Navarro 1. kör Christina McHale Csan Hao-csing Csan Jung-zsan2016 1. kör S Soler Espinosa J Svedova Samantha Stosur–––2017––––
Év végi világranglista-helyezései Év20052006200720082009201020112012201320142015201620172018201920202021Egyéni631. 640. 249. 385. 51. 29. 70. 238. 157. 105. 57. 280. 193. 148. 823.– 359.Páros–619. 394. 374. 227. 68. 59. 258. 233. 723. 322. 1061. 1260. 961.–– 961.
Jegyzetek
Források
További információk
D Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Román nők