A Moszkva tér 2001-ben bemutatott magyar filmvígjáték, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Török Ferenc vizsgafilmje. Külső jeleneteinek nagy részét jól felismerhető budapesti helyszíneken forgatták, így többek közt a címadó Moszkva téren, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, az Alagútban, a Gellért-hegyen és a Gellért gyógyfürdőben, a Keleti Károly utca és a Kis Rókus utca találkozásánál, a Gyorskocsi utcai Pajtás Étteremnél, a Szabadság hídon, a Duna-parton stb.

A filmben archív felvételeken, magyar és külföldi híradórészleteken keresztül megjelenik az 1989-es nyár több hazai történelmi eseménye, így többek között Nagy Imre újratemetése, Kádár János halála és temetése, valamint az abban az évben valóban megtörtént érettségitétel-kiszivárogtatási botrány is.

Néhány kritikus a történelmi aspektusából eredően a két évvel később bemutatott Good bye, Lenin! című német filmdrámával állította párhuzamba.Adamovics Anna - Volt egyszer egy NDK (Port.hu, 2003.11.04.)Földes András - A kapitalisták az NDK-t választanák (Index.hu, 2003.12.09.)

Cselekménye A film a rendszerváltás idején, 1989-ben játszódik Budapesten. A történet 1989. április 27-én, a főszereplő 18. születésnapján veszi kezdetét. Az éppen érettségiző fiataloknak természetesen a legkisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy a politikai változásokat figyeljék. A négy főszereplő (Petya, Kigler, Rojál, Csömör) éli az életét, várja a bulicímeket a Moszkván, megszerzi az érettségi tételeket és még persze vonatjegyet is hamisít.

Szereplők

Alkotók

Bakik A filmben több időbeli tévedés is megfigyelhető: Például amikor bejelenti a tanár úr, hogy a történelem érettségi tételekből kimaradnak az 1945 utáni történelemmel foglalkozó tételek: a visszaemlékezők egy része szerint ez nem 1989-ben, hanem 1988-ban történt.

További kronológiai hibák: Petya és Kigler 1989. július 6-án ült fel a Bécsbe (pontosabban Amszterdamba) induló vonatra, mert Kádár János aznap halt meg. (Ezt az Esti Hírlap rikkancsa ordította a Keleti pályaudvaron.) Miután Kiglert Bécsben lekapcsolták lopás miatt, Petya továbbutazott Párizsba Zsófihoz. Nála aludt, majd másnap felhívta a nagymamáját, Boci mamát. Ez július 7-8-án történhetett. Utólag tudta meg, hogy "csóró nagyanyám... 13-án összeesett a Fény utcai piacon" Amennyiben június 13-án, akkor még nem kerülhetett sor Nagy Imréék újratemetésére (1989. június 16.), amit a francia televízió mutatott a háttérben. Tehát július 13-án lehetett, de akkor Petya több mint egy hétet töltött Zsófinál és csak az utolsó napon feküdtek le egymással? Ez szinte hihetetlen.

Nézettség A nézettségi adatok szerint jegyet adtak el rá.

Jegyzetek

További információk

Az évtized legjobb magyar filmjei

Kategória:2001 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Budapest Film-filmek Kategória:Török Ferenc-filmek Kategória:Budapesten játszódó filmek