bélyegkép|250px|Bessenyei Ferenccel (Magyar Rádió, 1966) Hacser Józsa (született Hatscher Jozefin Mária; Kispest, 1931. április 4. – Siófok, 2014. március 4.Meghalt Hacser Józsa) kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, az egyik legjellegzetesebb magyar női szinkronhang.

Életpályája 1931-ben született, szegénységben és nélkülözésben nőtt fel Kispesten, egy apró pincelakásban, a Baross utca 108.-ban. Édesanyja nyomdásznő, édesapja ezüstműves volt, aki a második világháború alatt a Donnál harcolt, édesanyjával fél évre egy pincében húzták meg magukat a bombázások elől. Éheztek, de a nehézségek ellenére is túlélték ezt az időszakot. 1946-ban és 1947-ben édesapjával ezüstművesként dolgozott, majd a magasabb bér reményében elhelyezkedett a Rózsa Ferenc utcai jelvényszövetkezetben, ahol a kitüntetéseket és kitűzős jelvényeket zománcozta. Először 16 évesen felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, majd 17 évesen, másodszori próbálkozásra – 1948-ban – felvételt nyert Gellért Endre osztályába. Főiskolai tanulmányait a nagy pedagógus-rendező mellett, többek között olyan kiválóságok segítették, mint például a színészóriás Rátkai Márton, a háromszoros Kossuth-díjas filmrendező és színészpedagógus Nádasdy Kálmán, az elismert rendező-színész Vámos László, vagy például Olthy Magda, a Nemzeti Színház csillaga.

Már főiskolai tanulmányai alatt is szerepel statisztaként és kisebb szerepekben a belvárosi Úttörő Színházban. 1952-ben diplomázott, majd rögtön a Miskolci Déryné Színházhoz – későbbi nevén Miskolci Nemzeti Színház – szerződtette Bozóky István színházigazgató, ahol négy évadot töltött el olyan művészek társaságában, mint Agárdy Gábor, Szirtes Ádám, Barta Mária, vagy Galambos Erzsi. Számtalan naiva- és karakterszerepet eljátszott Miskolcon 1952 és 1956 között, de komoly sikereket ért el drámai szerepekben is: többek között Hamlet Opheliája és az Antigoné Iszménéjeként is emlékezeteset alakított. Bár a kiváló társulatban remek szerepeket kapott, nyilatkozataiban említette, hogy a színház akkori főrendezőjével, Kazimir Károllyal szókimondó természete miatt nem volt felhőtlen a munkaviszonyuk.

1956–1993 között a Jókai Színház, majd a Thália Színház illetve az Arizona Színház tagja, 1994-től a Soproni Petőfi Színház tagja volt, ahol 2001-ig játszott. Utolsó bemutatója 2002-ben volt az IBS színpadon.

Groteszk, humoros alakok, valamint drámai szerepek megformálásával tűnt ki. Számos filmben hallható a hangja szinkronszínésznőként.

Visszavonulva, elhagyatottan, siófoki házában hunyt el közel 83 éves korában. 2014. március 28-i búcsúztatása után hamvait a Balatonba szórták.

Férje 10 éven át Prókai István színművész volt.

Színpadi szerepei Fehér Klára: A becsületAz első pontosan regisztrált szerepe a Színházi Adattárban. 1950. május 18. Úttörő színház Shakespeare: Szentivánéji álom... Puck Shakespeare: Hamlet... Ophélia Molière: Tartuffe... Marianne Örkény István: Tóték... Ágika Victor Hugo: A nevető ember balladája... Vak lány Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci... Csuri Linka; Csuriné, vén boszorka Bródy Sándor: A tanítónő... Kántorkisasszony Georges Feydeau: A női szabó... Madame Chavagneau George Bernard Shaw: Segítség! Orvos!... Emmy Friedrich Dürrenmatt: Meteor... Nomsenné Nagy–Pozsgai–Bradányi: A kölyök... Betty Georg Büchner: Leonce és Léna... Nevelőnő Gogol: Háztűznéző... Fjokla Ivanovna Synge: A szentek kútja... Mary Doul Barta Lajos: Szerelem... Szalayné William Somerset Maugham: Imádok férjhez menni Gaal József: A peleskei nótárius... Tóti Dorka Spiró György: Az imposztor... Hrehorowiczówna Jean Cocteau: Szent szörnyetegek Füst Milán: A zongora... Neumanné Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig... Nyilas Misi Móricz Zsigmond: Sári bíró... Bíróné Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde... Duzzog; Tünde Illyés Gyula: Ozorai példa... Rozika Hunyady Sándor: Lovagias ügy... Nagymama Pető Sándor: Makk Marci csodálatos cirkusza... Hahaszippancs Békés Pál: Egy kis térzene... Hilda néni Csörsz István: Kék a tenger... Ágnes Kocsis István: Nem zárjuk kulcsra az ajtót... Ilona Borenich Péter: Pesti történet... Szomszédnő Czakó Gábor: Gang... Jolánka H. Barta Lajos: Nemzetközi gyors... Grúz asszony Mesterházi Lajos: A Prométheusz rejtély... Hészioné Lengyel József: Levelek Arisztofanészhoz... Anyu Csurka István: Szék, ágy, szauna... Tyukodiné Bródy Sándor: A dada... Szakácsné Bohumil Hrabal: Sörgyári Capriccio... MaryskaAz utolsó regisztrált bemutatója: Buda Stage (IBS) 2002. november 13.

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

Rajz- és bábfilmek

Szinkronszerepei Filmek