Paszlavszky Sándor (Deregnyő, Zemplén megye, 1850. augusztus 31. – Budapest, 1899. november 24.) római katolikus plébános.
Élete
Tanulmányait szülőhelyén, a deregnyői református elemi iskolában kezdte, majd Sátoraljaújhelyben és Ungvárt folytatta; a gimnázium VII. osztályát szintén Ungvárt végezte, a VIII. osztályt Kassán a prémontrei főgimnasiumban mint kassai e. m. papnövendék. A hittudományok elvégzése és felszenteltetése után négy évig káplánkodott és pedig Bodrogkeresztúrban, Göncön és Abaújszántón, szabadidejét pedig az irodalommal való foglalkozásra fordította, melyet már, a papnevelőintézetben fennálló magyar egyházirodalmi iskola vezetését viselve is gyakorolt. 1878. június 1-jén püspöki engedéllyel gróf vázsonykői Zichy Rezső gyermekeihez, Béla- és Jakabhoz, nevelőnek ment, amely állásban 1886-ig megmaradt; majd három évig Újhelyben volt hitoktató, 1889-ben Szerencsen plébános lett.
Művei Hymnus, Aranyszájú szent Jánoshoz. Kassa, 1871 (pályadíjat nyert mű) Alkalmi hangok. uo, 1873 (pályadíjnyertes mű) Örömhangok Schuster K. kassai püspök székfoglalója. uo,, 1877 Nogáll János és az erővel teljes magyar nyelv. Budapest, 1882 Eszméltető sorok. (Szent képek alatt). Bpest, 1884 Gyermeki bizalom. Schrobenhausen, 1885. Képpel B. Várkonyi Amade Antal XVIII. századbeli ismeretlen költő. Bpest, 1885 (különnyomat a Figyelőből) A kath. főpapok- és főuraknak a középiskolai törvényjavaslatnak felsőházi tárgyalása alkalmával mondott beszédei. uo., 1885 (Előszó, Bevezetés) A hol a pálinka járja. Oktató elbeszélés a magyar nép számára, paprikás versekben. Három képpel. uo., 1889
Kéziratban Mi Atyánk. Elbeszélések és költemények az ifjak és öregek számára, Braun Izabella után a magyar viszonyokhoz alkalmazva; Oltár és Lant cz.; Szent beszédek; Szemle ifjúsági irodalmunk mezején; Tanulmányok.
Álneve és jegye Laborcz és P. S (1872-től a Magyar Államban, Lehel Kürtjében, Katholikus Világban, Religióban, Összetartásban, Figyelőben és a Magyar Nyelvőrben); de névtelenül is jelentek meg cikkei.
Források
A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893-1904.
További információk Sátoraljaújhely lexikona. Szerk. biz. elnöke Fehér József. Sátoraljaújhely, Kazinczy Ferenc Társaság, 2001.
Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Deregnyőiek Kategória:1850-ben született személyek Kategória:1899-ben elhunyt személyek