Farkas Péter (Budapest, 1955. november 15. –) magyar író, szerkesztő, újságíró.

Életpályája Szülei: Farkas Gyula és Dénes Zsuzsanna. 1976-1979 között a egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója, de öt félév után abbahagyta tanulmányait. 1977-1979 között szellemi segédmunkákból élt. Ezután önálló gazdálkodó Dömsödön 1979-1981 között. 1979-ben – Németh Gáborral – szamizdat kötetet adott ki Túlpartról címmel, részt vett demokratikus ellenzéki megmozdulások szervezésében, lebonyolításában (köztük SZETA, az 1979-es aláírási akciók).

1982-ben emigrál, Aachenben, 1986-tól Kölnben él. Németországban rádiós újságíróként dolgozik és az ASA-European művészeti egyesület egyik szervezője. A nyolcvanas évek végén az Irodalmi Levelek füzetsorozat kiadója Petri Györggyel és Tóth Gábor Ákossal. 1990-től az Edition Nekrophil kiadója. A Gólem című, folyamatosan alakuló hipertextet 1996-tól közli az interneten. További munkái a Magvető Könyvkiadónál jelennek meg. 2005 óta antikvárius.

Művei Túlpartról, 1979 Szféra-antológia, 1980-1982. Zárójelentés. Dalos György, Farkas Péter, Fráter András, Garaczi László, Hajdu Zsuzsa, Könczöl Csaba, Mezei Péter, Németh Gábor, Petri György, Tóth Gábor írásaiból; s.n., Bp., 1982 [szamizdat] Századvégem, 1988 Háló. Szinopszis; Jelenkor, Pécs, 1996 (Élő irodalom sorozat) Gólem – hipertext, 1996-2005 Törlesztés. Kivezetés a Gólemből, Magvető, 2004 Nyolc perc, Magvető, 2007 Kreatúra, Magvető, 2009 Johanna. Cold song; Magvető, Bp., 2011 Nehéz esők. Hard rain; Magvető, Bp., 2013

Források Farkas Péter honlapja

További információk

Gerőcs Péter: Ornamentalizmus, rítus, perverzió (Farkas Péter: Johanna. Magvető, 2011) in: Műút, 2011, 25 László Emese: Az éntől az őkig (Farkas Péter könyveiről) in: Beszélő, 2010. április Radics Viktória: A négy elem in: Holmi, 2008. április Nicolas Pethes: Az elnémulás iróniája (Farkas Péter Gólem című regényesszéje – Szöveg önmaga végéről) in: Lettre Internationale, 2001, 40. szám Mindig kíváncsian alszom el (Farkas Péterrel beszélget Németh Gábor) in: Beszélő, 1997. június Gólem Kortárs magyar írók Visy Beatrix: Bevezetés a nehézirodalomba, in: Holmi, 2014. április

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar könyvkereskedők Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Márai Sándor-díjasok Kategória:Bródy Sándor-díjasok Kategória:A Charta ’77 aláírói