A Budapesti mesék színes, 89 perces, 1976-ban készült magyar játékfilm. Rendezője és forgatókönyvének írója Szabó István.

A Budapesti mesék a rendező második játékfilmjében, az Apában megismert elhagyott villamos „életrekeltésének” motívumát variálja, de azt egész más tartalommal tölti meg.

A háború után néhányan egy messzi városba akarnak eljutni. Találnak egy villamost, nagy nehezen sínre állítják, húzva-tolva elindulnak vele. Mind többen csatlakoznak, különböző – természeti és lelki – akadályokat kell leküzdeniük. „És egy hajnalon meglátják távolról a várost, s a többi villamost is, ahogy haladnak minden irányból a város felé.”Szabó István szinopszisából. Idézi:

A film megjelenésekor sok vitát váltott ki, volt olyan kritikai vélemény is, hogy az ábrázolás túlzottan elvont. A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon nem keltett különösebb figyelmet.

Ez a parabola (példázat, jelképes elbeszélés) többféle értelmezési lehetőséget kínál. Értelmezték a kollektivitás jelképének, az 1945 utáni magyar történelemről vagy az emberi lélek történetéről szóló példázatnak, illetve egy sajátos Mózes-történetként is.

A Szabó István-monográfia írója szerint „…a történet egy ember története. A villamos is egy ember pokolra szállása, és ez az ember maga az alkotó.”Marx József, i. m. 218–219. oldal.

Szereplők Bálint András (Fényes, a fiú) Mészáros Ági (Gréti néni, anya) Kovács Károly (Tablós) Franciszek Pieczka (Énekes) Szymon Szurmiej (Doktor) Békés Rita (Családból Való Nő) Madaras József (Kopaszodós) Bánsági Ildikó (Nanette) Maja Komorowska (Színeket Tudó Lány) Huszárik Zoltán (Ablakos, a festő)

Források

Jegyzetek

Kategória:Szabó István-filmek Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:1977 filmjei